Itt a 25 rész. Reggel orvosnál voltam, ezért csak most jött :S Jó olvasást! :P Komizzatok!

25.Vége...?

(Niall szemszöge)

Lecsúsztam a fal mentén a földre. Úgy éreztem, a szívem megszűnt dobogni. Néztem a lányt aki magába bolondított pár mondattal. Ő lehunyta a szemét. Anyu ott volt mellette és fogta a kezét. Engem viszont cserben hagytak a lábaim. Hope kirohant a szobából. Fogalmam sem volt, hova mehet... Csak Lexy-re tudtam gondolni. Felidéztem magamban a mosolyát, ahogy rám nevetett. A pillantását amivel végigmért. A heves csókot amiben összeforrt ajkunk. A pillanatot amikor végigsimított mellkasomon és mélyen a szemembe nézett. Ahogy a hajamba túrt miközben csókolóztunk. Villanások maradtak a fejemben. Lehunytam a szemem. Nem láttam semmit a látásomat elhomályosító könnyektől.
Nagy nehezen felálltam és közelebb léptem. Anyu átölelt és egy kicsit hátrébb tolt.
-Hadd menjek oda!-kértem sírva.
-Nyugodj meg szívem! Nem lesz semmi baj! Csak lélegezz mélyeket!
Hálás voltam neki amiért itt van velem, egy zsepit nyújtott. Kifújtam az orromat. Már elfogytak a könnyeim, csak szárazon csukladoztam.
-Mi történik?
-Kapott egy fájdalom csillapító szurit és most alszik.-anya megsimogatta az arcomat.
-Én kicsi fiam...-motyogta.-Nem lesz most már semmi baj! Már vége...
-Vége...?
-Meg fog gyógyulni. Nemsokára haza mehet hozzátok!
Valószínüleg ez volt a legjobb amit mondhatott.
-Annyira féltem őt!
-Látom rajtad. Beleszerettél kincsem... csak úgy süt rólad. Ahogy ránézel...
-Én ezt nem akartam, úgy értem nem volt szándékos, egyszerűen csak...-vállat vontam.
-Csak megtörtént.-bólintott anyukám. Egy ezüst láncot húzott ki a zsebéből, azt a láncot amit én adtam Lexy-nek. A medálon megcsillant a napfény.-Ezt az egyik orvos adta nekem oda. Gondolom köze van hozzád.
-Igen.-átvettem a nyakéket.-Ezt tőlem kapta mikor kint voltunk a kunyhónál...
-Elvitted őt a kunyhóhoz?-vonta fel anya a szemöldökét.-És hogy ment?
-Anyu!-nyögtem fel. Zavarba jöttem. Néha az volt az érzésem, hogy többet tud mint amennyit elmond.-Jól ment minden, oké?
-Oké.-mosolygott rám. Hope belépett a szobába.
-Bocsi.-vont vállat falfehér arccal.-Az idegességtől mindig hányingerem lesz... Itt mi a helyzet?
-Alszik.-feleltem. A zsebembe rejtettem a nyakláncot.
Majd visszaadom neki...-gondoltam. Leültem a székre az ágy mellé. Anya odaadta nekem a gitárom.
-Játssz valamit, neki.-kérte. Pár pillanatig gondolkodtam majd elkezdtem gitározni. A Stole My Heart sorai kezdtek kibontakozni:

"Gyengébb vagyok,
A szavaim leesnek
És a földön landolnak.
Életem, gyere ide,
Most nem buktathatsz meg.
El akarom mondani,
Hogy szeretlek, de
Nem jön ki hang.
Mert egész életemben
Egy olyan lányra vártam, mint te.

Ma este fények alatt megfordultál,
 És elloptad a szívem
Csak egyetlen pillantással.
Amikor megláttam az arcod,
Beléd szerettem.
Egyetlen egy percbe telt
Amíg elloptad a szívem
Egyetlen pillantással.
Egy olyan lányra vártam,
Amilyen te vagy..."

Zenélés közben elgondolkodtam. Anya elment valahova és Hope is vele tartott. Ránéztem kedvesem nyugodt arcára.
-Legyen már vége!-könyörögtem magamban.-Csak legyen vége! Menjünk haza és legyen minden normális megint!
Ólmos fáradtság tört rám. Félretettem a hangszerem és óvatosan lefeküdtem Lexy mellé. Szükségem volt a közelségére. Addig-addig simogattam az arcát mígnem elnyomott az álom...