A 20. rész kicsit előbb érkezett. ennek az az oka, hogy több mint 6000 oldalmegjelenítést kaptam :) Köszönöm nektek!

20. "Ilyen itt nem történik"

(Niall szemszöge)

Este Lexynél feküdtem le, remélve, hogy mihamarabb visszajön. Mikor reggel felébredtem azt hittem már ő is felébredt és lement. Kikászálódtam az ágyból és lementem a konyhába. Nem találtam ott senkit. Akkor hol lehet?-gondolkodtam.-Mi van ha bajba jutott? Nem pánikolhatok. Talán kint van az udvaron!-kiléptem a házból és szétnéztem. Hátha hátul van a hintaágyban... Ott is megnéztem. Sehol nem volt. Felhívtam, de senki nem vette fel.Kezdtem pánikolni. Visszaindultam a házba. Majdnem ráléptem az újságra ami a küszöbön volt, de még idejében megpillantottam. Lehajoltam érte és felvettem. Futólag végigolvastam a szalagcímet. Nem hittem a szememnek, nem akartam hinni neki.   "Tegnap éjjel megkéseltek egy fiatal nőt a városban..."
-Ilyen itt nem történik!-kiáltottam fel. Tovább olvastam miközben bementem. Liam már kávét csinált.
-" Valamikor este nyolc körül megtámadtak egy fiatal nőt. A hölgyre egy környékbeli férfi talált rá. A bal térde szilánkosra tört, több késszúrást kapott és egy bordája is eltörött. Nagyon sok vért vesztett.-Nyilatkozta a főorvos.- Ha az őt megtaláló fiatalember nem hívja azonnal a mentőket, akkor valószínüleg nem élte volna túl.Az állapota jelenleg stabilizálva van, de még nincs túl az életveszélyen. A legnagyobb bajt az jelenti, hogy a hozzátartozói eddig nem jelentkeztek. Alexis Stone..."
-Nem!-nyögtem fel.-Ez lehetetlen!-térdre roskadtam. Liam azonnal odaugrott hozzám.
-Mi történt?-szó nélkül felnyújtottam neki az újságot. Arcomat a kezembe temettem és kitört belőlem a zokogás.
-Srácok!-kiáltott fel Liam. Letérdelt mellém és átölelte a vállamat.-Nyugodj meg Niall! Nem lesz semmi baj! Szépen bemegyünk a kórházba! Állj fel!-felsegített és egy székre ültetett. Csak tompán érzékeltem a hangját. Mindenki egyszerre ért le. Még Zayn sem teketóriázott. Liam vázolta a helyzetet. Christie azonnal sírvafakadt.
-Ez biztos?-nyögte ki Harry.-Kocsiba!-ennyit mondott még majd megragadta a kezemet és húzni kezdett. Megráztam magam és már futottam is. Nem halhat meg!-koncentráltam erre az egy gondolatra. Kézfejemmel letöröltem a könnyeimet. Harry kinyitotta előttem az ajtót majd lendületből átcsusszant a motorháztetőn és beült ő is.
-Mi majd gyalog megyünk!-vetette oda Louis ahogy Christie és Zayn beszálltak hátra.-Menjetek!
Hazza kifarolt az utcára.
-Gyorsabban! Gyorsabban!-püföltem elekeseredetten a kesztyűtartót.
-Igyekszem!-már az ő szeme is könnyes volt. Amint áthajtottunk a korház kapuján és az autó lassulni kezdett én kiugrottam. Nem is voltam vele eddig tisztában, hogy ilyen sebesen tudok futni. Mégsem éreztem magam elég gyorsnak. Mintha lassított felvétel lennék.-gondoltam. Szinte berobbantam a portára.
-Alexis Stone...-nyögtem ki zihálva.
-Harmadik emelet, a folyosó végén balra, 501-es szoba.-vetette oda az ápolónő aki a recepciónál állt. Meg sem vártam, hogy mondjon még valamit. A lifthez ugrottam. Vadul nyomogatni kezdtem a gombot, hátha előbb leér. Olyan lassan vánszorgott lefelé az a kis piros fény... Beleöklöztem a falba és a lépcső felé vettem az irányt. Út közben majdnem felborítottam egy hordágyat.
-Hé!-kiabált utánam egy nagydarab orvos.
-Bocsánat!-kiáltottam hátra a vállam fölött. Az 501-es szoba előtt megálltam. Vettem pár mély levegőt majd benyitottam. Szinte minden fehér volt és a kórházszag megcsapta az orromat. Lexy egy ágyon feküdt. Bal lábán hatalmas gipsz. Az állán egy lila zúzódás. Ajka felhasadt. A szemét csukva tartotta. A nyakát kötés fedte. Nesztelen léptekkel közeledtem felé. Leültem egy műanyag székbe és megfogtam a kezét. Csuklójából egy infúziós vezeték kacskaringózott egy álvány felé. Riasztó látvány volt.
-Lexy...-szólítottam meg halkan. A torkomat ismét sírás folytogatta.-Kicsim...-egy hatalmas könnycsepp hullott a lány kezére. Most kezdtem érezni, hogy igazán fontos nekem. Nem veszthettem el őt! Kintről beszélgetés zaja szűrődött be.
-" Sajnálom, de jelenleg nem tudunk mit tenni fiatalúr! A vérvesztesség és a sokk együttesen eredményezte a kómát. Csupán várni tudunk.... Természetesen bemehetnek hozzá, de arra kérem önöket, ha lehet ne zaklassák fel. Valószínüleg mindent hall..."- kinyíllt az ajtó, Harry lépett be, mögötte Christie és Zayn. Louis és Liam épp egy orvossal beszélgetett. Közelebb jöttek. Hazza az ágy másik oldalára ült.
-Itt ne merj hagyni!-tört ki halkan Christie.-Hallod? Nem lehetsz ennyire önző, te... Nem hagyhatsz itt minket!-a könnyek lefolytak az arcán. Én csak Lexy-t néztem. Zayn átölelte Christie-t. Harry hangtalanul sírni kezdett. Megfogta Lexy másik kezét.
-Mit tudunk tenni?-néztem fel ahogy Liam és Louis belépett. Csak akkor jöttem rá, hogy mezítláb vagyok és nincs más rajtam csak egy póló meg egy boxer mikor Liam egy farmert nyújtott felém meg a fehér sportcsukámat. Hálásan elvettem és felöltöztem.
-Várunk.-húzta el a száját Tommo.-A hercegnő mély álomba merült és nem hinném, hogy a Szőke Herceg csókja itt most segít...
-Várunk és reménykedünk.-bólintott rá Liam. Jeges félelem szorította össze a szívem.
-A rendőrség tud már valamit?
-Egyenlőre semmit. Majd ki akarnak minket hallgatni.-fintorgott Louis. Több mint három órán keresztül beszélgettünk halkan, míg én Lexy kezét fogtam. Aztán a többiek haza mentek. Csak én meg Harry maradtunk.
-Szóval hall minket?-kérdeztem egy idő után.
-Elméletileg.-bólintott tesóm. Eszembe jutott valami.
-Elhoznád otthonról a gitáromat?
Harry ránézett az órájára.
- Tíz perc múlva. Annyit még várok aztán haza megyek, hozok kaját, meg a gitárt. Kell még valami?
-Semmi.-intettem nemet a fejemmel. Egyáltalán nem voltam éhes. A gyomrom idegességtől rándult görcsbe. Lehajtottam a fejem a fehér lepedőre Lexy keze mellé. Hazza adott egy puszit a lány homlokára majd otthagyott minket.
-Ne hagyj itt!-könyörögtem Lexy-nek.- Fontos vagy számomra, elérted, hogy fontos legyél! Kérlek, ne menj el. Ne így... ne most... Szeretnélek elhívni egy igazi randira, tudod a srácokkal azt terveztük, hogy Párizsba megyünk... Nagyon szép hely. Vacsorázhatnánk az Eiffel-toronyban, mit szólsz hozzá? Voltál már Párizsban?... Még biztosan nem... Annyi mindent szeretnék még megmutatni... Elvini téged a Big Ben-hez, felülni a London Eye-ra...- megcirógattam a kezét. A tetoválásán többször is végigfuttattam a hüvelykujjam.-Elmehetnénk egy vidámparkba, vagy állatkertbe... Nekem az is tökéletes lenne ha beülnénk a Nando's-ba csak maradj velem... maradj velünk.-tettem hozzá ahogy Harry belépett. Átnyújtotta nekem kedvenc hangszeremet.
-Csináltam pár szendvicset.-nyújtott még egy fehér zacskót.
-Nem kérek.-ráztam meg a fejem.
-Christie telefonált Lexy szüleinek...
-Mit mondtak?
-Ideküldik Lexy barátnőjét, ők sajnos nem tudnak jönni. Az az igazság, hogy Christie fényesebben vázolta a helyzetet, mint amilyen valójában. Nem akarta őket megijeszteni. Most indult el a helikopter Magyarországra Zayn-nel...
-Zayn is ment?-vontam fel a szemöldököm miközben a gitárt hangoltam.
-Valakinek muszály volt. Liam Danielle-nél van Louis itt akart lenni Christie-vel, szegény eléggé kiborult. Zayn ajánlotta fel, hogy elmegy.-felelt Hazza miközben leült.
-Értem.-játszani kezdtem a szólómat a Moments-ből.
"Zárd be az ajtót,
Dobd el a kulcsot.

Nem akarom, hogy emlékeztessenek,
Nem akarom, hogy lássanak,
Nem akarok nélküled lenni.
Az ítélőképességem felhős,
Akárcsak ma az ég,
Eldönthetetlen.
A hang dermedt,
Próbálok torkom szakadtából sikítani,
De ez nehezebbé teszi.
És a könnyek lefolynak az arcomon..."

Harry folytatta. A refrént közösen énekeltük: 

"Ha még egy napig ez lenne az életünk,
Ha visszaforgathatnánk az időt.
Tudod, hogy lennék akár az életed,
a hangod, az indokod, hogy miért legyél a szerelmem,
A szívem ezekért a pillanatokért lélegzik.
Időben meg fogom találni a szavakat.
Mielőtt ma elhagynál..."

Megremegett a hangom. Felsóhajtottam és némán játszottam tovább. Tesóm lehajtotta a fejét az ágy szélére. Bejött egy orvos mire abbahagytam a gitározást.
-Azthiszem ez jó ötlet volt.-inett a hangszer felé. Alacsony erősen kopaszodó kis emberke volt nagy, fémkeretes szemüveggel.-A zene jó hatással van rá. Pláne ha ilyen szép...és szomorú. Önök hozzátartozók?
-A barátja vagyok.-köszörültem meg a torkom.-Ő pedig Harry a fogadott testvérem.-intettem Hazza felé aki épp az ablakon nézett kifelé.-Van valami fejlemény?
-Semmi. Az állapota jelenleg stabil, de sok időbe tellik mire a szervezete visszatér a normál kerékvágásba. Csak várakozni tudunk fiatalurak.-az orvos kilépett a szobából. Folytattam a játékot egy más ritmusban.
Az I wish egy versszaka jutott az eszembe:

"Mikor elmész mellettem
Próbálom elmondani.
Nyelvem összegabalyodik,
Egy szó nem jön ki.
Hallom, hogy szívem egyre hangosabban ver
Mikor a közelemben vagy."

Harry elfintorodott és tovább énekelt:

"De látlak vele lassúzni
És ez szétszakít
Mert te nem látod, hogy
Amikor megcsókolod
Én összetörök.
Bárcsak én lennék az..."

-Harry...-szólaltam meg. Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen mély érzései vannak, de ahogy énekelt... az mindent elárult.
-Hagyd Niall! Így a jó.-mosolygott keserűen. Lehunyta a szemét és lassan elaludt. Én csak játszottam tovább, reménykedve, hogy Lexy nem hagy itt minket. Könnyeim a gitárra hulltak és végigfolytak a lakkozott fán. A nap betűzött a redőny résein és jeleket rajzolt a fehér csempére. A jelek összemosódtak a szemem elött. Lehunytam a szemem és halkan dúdolva pengettem a húrokat...