96. Fejezet. Don't let me...

Sziasztok! Sajnálom, bocsánat, bocsánat, bocsánat! Remélem nem utáltatok meg teljesen :/ Kíváncsi vagyok a reakciótokra, a dalt pedig mindenképp hallgassátok olvasás közben! Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, köszönöm előre is! Kellemes olvasást :)

96. Don't let me...

Story of my life

(Niall szemszöge)

Hazza villámgyorsan távozott. Mindenki utána nézett. Zayn szeme haragosan villant míg Louis ismét pityeregni kezdett. Liam összevont szemöldökkel motyogott valamit Sophiának majd fel akart állni, de előtte rám pillantott. Megráztam a fejem mire aprót bólintott. Vettem pár mély levegőt, hogy átgondolhassam a dolgokat. Szörnyű bűntudatot éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy Harry-t mennyire kiborítja ez az egész. Soha nem akartam semmiben versengeni vele, soha nem akartam felébe kerekedni, vagy elvenni tőle valamit amire vágyakozik. Mindig testvéremként szerettem és büszke voltam rá, ahogy egy igazi testvér büszke a testvérére. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ártsak neki vagy bármiben gátoljam a boldogságát, soha nem tagadtam meg tőle semmit amire vágyakozott. Az egyetlen kivétel pedig itt ült mellettem és a kezemet szorongatta. Újabb mély lélegzetet vettem és Lexy-re pillantottam. Szemei az enyémeket keresték. Tudtam, hogy kétségbe esett Harry kirohanásától. Ugyanúgy aggódtam a fivéremért mint ő, ezért bólintottam...

(Lexy szemszöge)

Szememmel követtem Harry-t aki kisietett a teremből. Mindenki értetlen arckifejezéssel nézett utána. Niall-ra pillantottam. Kék szeme szomorúan ragyogott, de bólintott.
-Menj, keresd meg!-szorította meg az ujjaimat. A másik kezével az állam alá nyúlt és puha csókot lehellt a számra.-Nem számít mibe kerül, csak te tudod visszahozni...
Bólintottam és sűrű bocsánatkérések közepette felálltam az asztaltól. Mielőtt elindultam volna, homlokon csókoltam újdonsült férjemet.
-Nem lesz semmi baj!-ígértem és a szoknyámat megemelve indultam Hazz után. Meglepett, hogy az ajtón kilépve nem villogtak vakuk a szemembe és nem ostromoltak kérdésekkel a firkászok. Aztán eszembe jutott mit mondott Liam. Az egész park le volt zárva erre a napra. Senki nem juthatott be aki nem volt meghívva.
-Harry!-kiáltottam miközben körülnéztem.-Harry!-próbálkoztam ismét majd elindultam jobbra az ösvényen. A menyasszonyi ruha uszálya lebegett utánam. Szívemet félelem töltötte meg.-Hazza!-kiáltottam hangosabban. Az ösvény végén megtorpantam.
Harry egy padon ücsörgött. Térdére támasztotta a kezét, arcát a tenyerébe temette. A válla rázkódott. Meg kellett kapaszkodnom egy fában, hogy ne essek össze. Színtiszta gyűlöletet éreztem, haragot és bánatot. Mindezt magam ellen. Ebben a pillanatban gyűlöltem magam. Gyűlöltem, hogy fájdalmat okoztam Niall-nek , gyűlöltem, hogy bántottam Harry-t és gyűlöltem, hogy nem tudtam, hogyan tehetném rendbe a dolgokat.
Mély levegőt vettem és igyekeztem nem elbőgni magam miközben elindultam a férfi felé.
-Harry...-suttogtam amint odaértem. Felpillantott. Átható, mindig mosolygós zöld szeme most könnyektől csillogott.
-Szia...-hangja rekedtebb volt mint általában.-Mi újság?-próbált mosolyogni.-Neked nem az esküvődön kéne lenned?
-Épp most törtem össze az egyik legjobb ember szívét akit ismerek ezen a bolygón...-hangom alig volt több suttogásnál. Mielőtt megmozdulhattam volna, átölelt és arcát a hasamba temette. Zavartan játszadoztam göndör hajával és hagytam, hagy áztassa el a ruhámat. Az arcomat csípték a sós könnyek, de nem foglalkoztam vele. Átöleltem a férfi nyakát és szorosan magamhoz öleltem.
-Félek...-motyogta Hazza alig hallhatóan.-Annyira...félek...
-Itt vagyok...-suttogtam a haját simogatva. Belül ezer darabra törtem a szavaitól.
-Félek, hogy el foglak veszíteni...vagy már el is veszítettelek...-a gondolattól még hevesebben kapaszkodott belém.
-Soha...soha nem fogsz elveszíteni Harry! Te vagy a legjobb barátom...-az utolsó szónál elcsuklott a hangom.-Nagyon...nagyon szeretlek!-a gombóc a torkomban nagyon megnehezítette a beszédet.
-Kérhetek valamit?-nézett fel.
-Amit csak akarsz!-hadartam gyorsan.
-L-lehet az enyém az első tánc?-először nem értettem mire céloz, de aztán aprót bólintottam. Lassan felállt és magához húzott. Kezemet széles vállán pihentettem, tenyere a derekamra simult. Egy dalt kezdett dúdolni, ugyanazt amit a teremben is. Megborzongtam a hangjától és erősebben szorítottam magamhoz. Féltem, ha elengedem, eltűnik.
-Don't let me...Don't let me go...-a könnyeim tökéletesen szabott zakóját áztatták.
Körbefordultunk, szorosan tartott. Úgy kapaszkodtunk a másikba mintha az életünk múlna rajta.
-Hé hercegnő!-emelte fel az állam amint véget ért a dal.-Ne sírj!-hüvelykujjával letörölte a könnyeim.-Csak ígérd meg...-lehajolt hozzám miközben forró ajkát a homlokomra szorította.-Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra! Meghalok egyedül...

95. Fejezet. Az esküvő :)

95. A nagy Nap...

Mindenből tökéleteset akartam alkotni. Annyira azt akartam, hogy tökéletes legyen az esküvőjük. Sophia mindenben a segítségemre volt, tökéletes jobb kéz. Harryre és Louis-ra bíztuk, hogy tartsák távol az ifjú párt mindennemű szervezkedéstől. Christie-re és Hope-ra bíztam a terem díszítését, én magam pedig az esküvői tortát terveztem meg. A vendégek elszállásolásáról Soph gondoskodott.
Alig két nap volt már vissza mire mindennel kész lettünk. Az utolsó nap élesben ment a dolog, a termeket feldíszítettük, az asztalokat megterítettük. Nem bíztam semmit idegen kezekre. Zayn ötlete az volt, hogy legyen videóvetítés a közös képekből. Nagyon aranyosra sikerült. Többször is ellenőriztük, hogy minden megfelelő sorrendben következzen. Kínosan ügyeltem a részletekre. Harry inkább csak téblábolt, amikor azonban felhívtam a figyelmét arra, hogy Niall merre van, azonnal a nyomába eredt és inkább elvitte valamerre relaxálni.
A legénybúcsú kitörő sikert aratott. Mindannyian jól éreztük magunkat. Niall összes hímnemű barátja jelen volt. Az egész estés dorbézolásnak a hajnal első fényei vetettek véget. Eljött a nagy nap...

(Niall szemszöge)

Körülnéztem az egybegyűlt tömegen. Mindenki itt volt. Persze a fotósok sem maradhattak el. Összeráncolt szemöldökkel meredtem egy paparazzóra aki az egyik ablakból leskelődött befelé. Harry észrevette amit bámulok, összenéztünk majd feltűnés nélkül kiment a templomból. Csak annyit láttam a fotósból, hogy hirtelen eltűnik az ablakból.  Hazz is nemsokára visszaosont. Cinkos vigyorral kacsintott rám amint elfoglalta a helyét. Épp megkérdeztem volna, hogy mégis mit művet a paparazzóval, mikor megjelent a pap.
-Elnézést!-nézett rám bocsánatkérően ahogy a helyére állt.-Volt egy kis összetűzésem a menyasszonnyal.-mosolygott. Vajon mi a csudát csinált már megint ez a lökött nőszemély?-mosolyogtam én is magamban.
-Semmi gond.-biccentettem.-Kezdhetjük?
Alighogy ezt kimondtam megszólalt az orgona. A hatalmas faajtó lassan kinyílott. Lux mosolyogva lépdelt elől rózsaszirmokat szórva a menyasszony előtt. Tátva maradt a szám és elfelejtettem egy pillanatra hogyan kell lélegezni amint megláttam Lexy-t. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem míg odaért mellém. Csodálva pillantottam gyönyörű szemeibe.
-Fantasztikusan nézel ki!-tátogtam neki. Enyhén elpirulva fogadta a bókot. Alig tudtam a pap mondataira koncentrálni. Csak homályosan dereng az esküm szövege, de biztos voltam benne, hogy soha többé nem akarok mást mint leélni az életem ezzel a gyönyörű nővel az oldalamon. Alig vártam, hogy kimondjuk végre a boldogító igent.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt!-ez a mondat tisztán és élesen vágott az elmémbe. Lassan a két kezembe fogtam Lex arcát és mélyen a szemébe néztem. Könnyek csillogtak csodálatos zöld szemeiben.
-Szeretlek, örökkön örökké!-suttogtam amint közelebb hajoltam.
-Szeretlek Niall!-mosolygott rám gyönyörű feleségem. Ajkunk egy lágy csókban találkozott. Orkán erejű tapsvihar tört ki. Attól tartottam megsüketülök, ám ekkor a gyönyörű kacagás minden mást kizárt a fejemből. Lexy belém karolt és lassú léptekkel elindultunk kifelé a templomból. A srácokra pillantottam. Louis úgy bőgött mint egy óvodás, Liam társaságában. Zayn is a könnyeivel küszködött. Harry széles mosollyal nézett a szemembe. Könnyes mosolyt küldtem felé.
Kis feleségem kezét szorongatva léptem a fogadásunkra rendezett terembe. Szemem szám tátva maradt.
-Húú!-nyögte ki Lexy nagy nehezen. Egyetértően bólintottam.
Forgott velem a világ amint leültünk a vacsorához. A jókívánságoktól zúgott a fejem. Annyi rokon és barát ölelgetett meg, hogy nem éreztem a vállam.
-Bocsánat!-állt fel Harry és kissé dülöngélve a színpad felé igyekezett.-Egy dalt szeretnék elénekelni a Szerelmes pár tiszteletére.
A násznép tapssal fogadta Hazz elképzelését. Összesúgott a zenekarral és papírokat nyújtott át nekik. Eltátottam a számat ahogy énekelni kezdett.
-Ott álltál az előbb, 
pontosan előttem
Kitartok, pedig egyre
nehezebb levegőt kapnom
Hirtelen megvakítanak a fények
Sosem tűnt fel, milyen
fényesek tudnak lenni  
Láttam, hogy van
egy kép a sarokban
Nem kétséges, hogy
a fejemben Te vagy rajta
Törött üvegágyon hever
Ezt az ágyat sohasem 
kettőnkre tervezték
De nyitva tartom
a szemem...
Oldalra pillantottam. Lex szeme könnybe lábadt. Kezében egy ezüstös valamit szorongatott. A karkötőt amit Harry-től kapott. Nem voltam féltékeny. Ez Harry búcsúja. Bár úgy énekel mintha rólunk szólna, mindenki aki benne volt ebben a helyzetben, tudta, hogy ez csak róla és Lexyről szólt... Csendes beletörődéssel figyeltem ahogy Lex egyre sűrűbben pislog a dal folyamán. Hazz hangja szívbemarkoló volt mint mindig. Amint az utolsó dallamok is elhaltak rám pillantott. Zöld szeme fáradtan csillogott.
-Köszönöm.-szinte súgva a mikrofonba, majd elhagyta a színpadot...

94. rész!

94. I'm sorry

(Lexy szemszöge)

Pár napig akkora volt a felfordulás, hogy azt sem tudtam merre áll a fejem. Ezt megkoronázandó a menedzsment bejelentette, hogy a srácoknak sürgősen össze kell hozniuk egy dalt. Meg volt a hatása. Mindenki lázadt, különösképp Niall és Zayn. Próbáltam csitítgatni a Szöszit, de megértettem a felháborodását. Észre sem vette senki, hogy míg mi civakodunk és győzködünk, Harry forgat valamit a fejében. Csak akkor vált világossá amikor egy este összehívott mindenkit.
-Szóval...-kinézett az ablakon mintha az Ír tájat csodálná. Tudtam, hogy csak erőt gyűjt ahhoz amit mondani készült.-Most, hogy mindenki lenyugodott...Szóval írtam egy dalt még régen...Talán, szóval arra gondoltam, hogy felénekelhetnénk...
-Egy zseni vagy!-örvendezett Louis.-Megmentesz minket a melótól!-sóhajtott ábrándosan. Mondanom sem kell, hogy mindenki hasonló véleményen volt...
Borzasztóan bosszantott, hogy kizártak mindenféle szervezésből. Egyedül a menyasszonyi ruhámat választhattam egyedül. A lányok rám parancsoltak, hogy pihenjem ki magam, majd ők elvégeznek mindent. Egy darabig küzdöttem ellenük, de végül beleegyeztem. Biztosan nekik volt igazuk. Niall hasonlóképp volt ezzel. Ahogy egyre közeledett a Nagy Nap, mindketten egyre feszültebbek lettünk. Én attól tartottam, hogy Niall-nek nem tetszik majd a ruhám, vagy valami balul sül el...
Azt szerettem volna, hogy mindenki boldog legyen. Nem akartam, hogy bárki szomorkodjon a közelemben. Lou segítségével kiválasztottam öt ruhát. Már csak abból az ötből kellett eldöntenem, hogy melyik lesz az igazi. Segítségül akartam hívni Harry-t, mert neki igazán jó szeme van az ilyenekhez. Amikor megkérdeztem Liam-et, hogy merre találom, azt mondta, hogy a garázs felé menet látta utoljára. Utána szaladtam reménykedve, hogy nem ment még el. Az autója azonban bent parkolt. Az ülésen ült, fejét hátradöntve. Felsóhajtottam amint észrevettem, hogy fel van tűrve az inge. Az soha nem jelentett jót...

(Harry szemszöge)

Boldog voltam, hogy mindenki boldog. Legtöbb időmet azonban egyedül töltöttem. A magány már ismerős társként kísért mindenütt. Hál' istennek a média szeme elől is eltűntem. Nem számított senkinek, hogy mit teszek magammal. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Lexy és Niall házasodnak. Ez keserű ízt hagyott a számban. Valahogy még mindig abban reménykedtem, hogy Lex egy szép napon meggondolja magát. Tudtam, hogy őrültség. Bárki aki látta hogyan néz Niall-re, az tudta, soha nem fog más pasit keresni.
Sóhajtva szálltam be az autómba, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Ha nem is vezettem, itt legalább biztonságban voltam. Bekapcsoltam a zenelejátszót és énekelni kezdtem. Megnyugtattak a dallamok. Benéztem a kesztyűtartóba és helyeslően bólintottam. A kezem halványan reszketni kezdett ahogy a fecskendőhöz nyúltam. Lehunytam a szemem miközben feltűrtem az ingem ujját. Rutinosan tapintottam ki az eret és beleszúrtam a tűt. Előtte azonban gondosan bezártam a kocsi összes ajtaját, hogy senki se zaklathasson.

Amint a szer kezdett felszívódni, hátrahajtottam a fejem a támlára. Lassú ütemet diktáltam a légzésemnek. A zene olyan hangosan szólt, hogy elnyomja a külvilágot.  Pislogtam párat, mert úgy hallottam valaki szól hozzám. Az ablakon kinézve egy ismerős alakot vettem észre.
-Lex?-a hangom rekedt volt, mint mindig.-Menj innét!
-Engedj be Harry!-a lány a kilincset rángatta, de a zár nem engedett.
-Menj el!-nyöszörögtem halkan. Ő továbbra is csak próbálta felfeszíteni az ajtót.
-Harry, nyisd ki kérlek!-megvonaglottam ahányszor kiejtette a nevem.
-Tűnj már innét!-olyan erővel csaptam az ablakra, hogy apró repedések futottak szét rajta az öklöm nyomán. A lány még mindig nem tágított. Egy lendülettel feloldottam a zárat és kiugrottam a kocsiból. Arra sem volt ideje, hogy hátrébb lépjen, elkaptam a derekát és erősen a kocsinak löktem. Öklöm csak centikre csattant a feje mellett a fémen. Szorosan az autó oldalához préseltem a testemmel. Szemében rémület tükröződött.
-H-Harry...-dadogta reszkető hangon. Lehajtottam a fejem, hogy szemünk egy vonalban legyen. Dühös voltam, rettenetesen dühös. Rá, magamra, az egész világra. Dühös voltam, hogy semmin nem tudok változtatni.
-Azt mondtam...-az én hangom a méregtől reszketett. Lex megpróbált kicsúszni a szorításomból. Elkaptam az állát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Pillantásában új szikra gyúlt.
-Nyugalom nagyfiú.-halkan beszélt hozzám mint valami vadállathoz. Annak is éreztem magam. Reszkető ujjait a csuklómhoz érintette. Lágyan simogatta míg ujjaim el nem lazultak és lehullottak állkapcsáról. Még mindig szorosan a kocsihoz préseltem. Árgus szemekkel néztem minden mozdulatát. A lassúnál is lassabban emelte fel ismét kezét, hogy megsimogassa az arcom.
-Elengedsz?-kérdezte halkan. Elkaptam a csuklóját ami az arcomat simogatta. Felső ajkamat felvonva vicsorogtam rá. Teljesen kifordultam magamból.
-Ne gyere a közelembe...-sziszegtem akár egy felbőszült kobra. A szavak hatalmas lyukat égettek a mellkasomba, de tudtam, hogy így helyes.-Hacsak nem akarod, hogy fájjon...
-Ez nem te vagy Harry...-próbált rám hatni.-Hol az az édes fiú akit megismertem?-a szemébe könnyek gyűltek. Kacagásom inkább volt hisztérikus, mint derűs.
-Hol az a cuki fiú?-ismételtem gúnyosan. Az volt a célom, hogy végérvényesen elűzzem magam mellől.-Meghalt drágám!-arcunk összesimult ahogy a füléhez hajoltam.-Te ölted meg...

93. fejezet!

93. Meglepi...?

(Louis szemszöge)

Kimentünk a mezőkre kóborolni Béla társaságában. A kis tacskó heves fenékriszálással hozta a pórázát amint megtudta, hogy sétálni megyünk.
Ujjainkat összefontuk és csak sétáltunk a napsütésben.
-Alig hiszem el..-szólalt meg Christie egyszer csak.-Esküvő! És már csak három hét van! Annyi mindent kell megszerveznünk!
-Lesz répatorta?-szúrtam közbe.
-A cukrászda!-csapott a homlokára.-Össze kéne beszélnünk a csajokkal! Hol fogjuk elszállásolni a sok vendéget? Írország nem egy köpésnyire van!
-Nyugi! Legalább egy napig ne stresszelj bébi!-lefékeztem és magamhoz rántottam. Szorosan a karomba vontam és megcsókoltam. Ledőltünk a fűre és csak csókolóztunk. A kutya valamerre elkódorgott, de az volt a legkisebb problémánk.
-Ugye, hogy jobb mint aggódni?-húzódtam el egy pillanatra a lánytól.
-Fogd be!-motyogta és ismét magához húzott. Engedelmesen befogtam... a számmal a száját. Csak csókolóztunk semmi mással nem törődve. Kivételesen Christie telefonja zavarta meg az idillt.
-Igen?-vette föl kissé zihálva.-...Ő, oké. Ez biztos?...Niall tudta?! Mi van?!...És miért nem szólt?... Oké! Hope is ott van?...Jó, megyünk! Szia!-letette. Összehúzott szemöldökkel meredt egy pár pillanatig a telefonjára majd rám nézett.
-Te tudtad?-olyan élesen tette fel a kérdést, hogy őszintén megijedtem tőle.
-Uhm...nem?-fogalmam sem volt miről beszélhet, de próbáltam nem felidegesíteni még jobban.
-Szerencséd! Induljunk haza!-meg sem várta a feleletem, felkelt és leporolta a nadrágját.
-Mi történt?-próbáltam kideríteni a dolgokat finoman.
-Zayn...-csak ennyit felelt. Mintha ez mindent megmagyarázott volna. Bólintottam mint aki érti és követtem őt. A falubeliek már meg sem lepődtek a jelenlétünkön. Az itteni tinédzserek csak integettek ha megláttak minket. Ritka volt, hogy valaki elkapott minket egy autogramért vagy egy fénykép erejére. Út közben Béla is hozzánk csapódott.
-Christie!-szaladt ki elénk Lexy. Valamit nekiállt magyarul hablatyolni. Egy kukkot nem értettem az egészből. Egyedül változó arcszínük és hol kisimuló, hol haragos ráncokba szaladó homlokuk árulkodott némileg a dolgokról. Közben Niall is megjelent. Nem tudta elrejteni mosolyát a tanácskozó nők láttán.
-Mi történt bro?-vontam föl a szemöldökömet a Szöszire pillantva.
-Csak Zayn apuka.-vont vállat az Ír mintha ez olyan természetes lenne.
-Mi?-visítottam fel. Az ajtó felé biccentett. Christie-re néztem. Még mindig Lexy-vel diskurált. Vállat vontam és kocogva indultam a ház felé. Kinyitottam az ajtót, de valamiben megakadt. Fájdalmas nyögést hallottam az ajtó túloldaláról.
-Bocsi!-csak reméltem, hogy nem épp az apósomat nyomtam orrba az ajtóval. Harry piros homlokával találtam szembe magam amint végre kinyitottam az ajtót.
-Ne haragudj!-húztam a számat. Egy jókora pukli kezdett növekedni a fején.
-Semmi gond...-vont vállat miközben kikerült, hogy kijusson a kertbe. Utána néztem, nem tudtam mire vélni a tetteit. Elhatároztam, hogy később megnézem mi van vele. A nappaliból egy kisgyermek kacagása szűrődött a fülembe. Az ajtóban megálltam. Zayn egy gyönyörű kisfiút tartott a magasba.
-Adj egy puszit apának!-ölelte magához a csöppséget. A szám is tátva maradt. Hope kényelmesen elhelyezkedve ült az egyik fotelban és a párost figyelte. Ide-oda kapkodtam a fejemet és próbáltam felfogni a látottakat.
-Mi történt?-tettem fel Zayn kérdését.
-Szia.-nézett rám Malik.-Nézd kicsim, bemutatom Louis-t.-a kisfiú rám pillantott borostyán színű szemeivel.-Louis, ő itt Zorán.
-Louis!-nevetett a bébi. Közelebb léptem hozzájuk. Zorán egyből átnyújtózkodott hozzám.
-Most akkor nagybácsi lettem?-nevettem el magam...