Sziasztok :) Köszönöm a kommenteket ♥ Meghoztam az új részt :) Kíváncsian várom a reakciókat :P

87.Deja vu

(Niall szemszöge)

Lexy olyan csöndes volt a repülőn. Bár ennek ahhoz lehetett köze, hogy végigaludta az utat.
-Kicsim!-ébresztgettem lágyan ahogy leszálltunk.
-Mmm?-lassan kinyitotta csodálatosan szép szemeit és rám pillantott.-Szia Niall Maci.-mosolygott rám álomtól fátyolos tekintettel.
-Megérkeztünk szívem.-simogattam meg az arcát. Lassan felült az ölemben. Szorosan magamhoz öleltem.-Kitaláltam valamit estére.-mormogtam egy csibészes mosoly keretében a vállába.
-Igen?-kuncogott.-És mit?
-Az titok.-nem akartam, hogy idő előtt szembesüljön a tényekkel. Féltem, a reakciójától is.
Miután becuccoltunk az Írországi házunkba, az egész csapattal elmentünk édesanyámékhoz látogatóba. Anyu nagyon megkedvelte Lexy-t mióta...mióta volt az az eset...Hasonlítottak is egymásra. Két erős nő aki tűzön, vízen keresztül végigviszi az akaratát. Na és persze mindkettő gyönyörű volt.
-Kérsz még kis szívem?-tolta elém anyu a kedvenc sütimet.
-Naná!-már fájt a hasam, de akkor is betömtem még pár szeletet.
-Lexy drágám, olyan sovány vagy!-hümmögött anyu Lex-t nézegetve.
-Hatvannyolc kiló vagyok és százhatvannégy centi, kövér vagyok!-közölte a lány kis matekolás után.
-Dehogy vagy te kövér!-szólalt meg Harry harapós hangon.-Pont jó...Niall-nek.-tette hozzá kicsit később.
-Én kimegyek rágyújtani.-Zayn felállt az asztaltól.
-Kikísérlek.-szólalt meg Liam és követte Zayn-t a hátsókertbe.-Ne unatkozz.
-És mikor lesz már unokám?-tette fel anyu a kínos kérdést amit egész eddig próbáltam elkerülni.
-Nos, Niall-el úgy terveztük, hogy előbb el kéne végeznem az iskolát...-kezdett bele Lexy a maga nyugodt pontosságával. Olyan érveket sorakoztatott fel amibe édesanyám nem tudott belekötni így végül csak annyit tudott rá felelni..:
-Értem.-és elmosolyodott.-Jut eszembe, Greg nemsokára áthozza Theo-t, hogy vigyázzak rá estére.-Theo az unokaöcsim. Zabálni való kiskölyök.
-Tényleg?-lelkesedtem fel. Már olyan rég láttam a kis húsit, na meg persze a bátyámat is.-És mikor?
-Hát körülbelül...-nézett anyu a faliórára amikor meghallottuk, hogy nyílik a bejárati ajtó.-...Most.
-Megjöttünk.
-Mejjöttüün!-kiabált Theo angyali bébihangjával.-Nani!-egy évesen már egészen tisztán beszélt.
-Megyek tündérem.-anyukám felállt az asztaltól és az előszobába sietett. Az órámra pillantottam. Lassan ideje volt indulnunk. Még játszottunk egy kicsit Theo-val és beszélgettem pár szót Greg-gel aztán hazamentünk mindannyian.
-Olyan cuki az unokaöcséd!-lelkendezett Christie magyarul. Ránéztem és elmosolyodtam. Talán neki mutatkozott be leginkább a lurkó, ami abban nyílvánult meg, hogy egy igazi recsegős babapukit adományozott a tenyerének.
-Én köszön.-nevettem fel egy kicsit.-Az valóban.-megfordultam és a mosogatónak támaszkodtam.- Szólnál Lexy-nek?-váltottam vissza angolra.
-Persze.-a lány magamra hagyott. Az agyam lázasan pörgött. Vajon, hogyan fog reagálni?-már épp belemerültem volna a témába mikor megjelent ő.
-Mi a helyzet?-lépett elém.
-Segítesz szendvicset csinálni?-sokat gyakoroltam ezt az egy mondatot, hogy tökéletesen sikerüljön. Lexy elmosolyodott és apró puszit nyomott a számra.
-Nosztalgiázgatunk Horan?-sajnos nem értettem mi az a "nosztalgiázgatunk", de azért mosolyogtam míg Lex felállt egy székre, hogy elérje a kenyeret. Óvintézkedésképp mellé álltam, hátha megint leesik mint anno. Most azonban megőrizte az egyensúlyát míg leemelte a kenyeret. Azonban ahogy le akart szállni, megbillent és a karjaimba zuhant.
-Szia...-mosolyogtam rá.
-Min vigyorogsz?-nézett rám kérdőn.
-Min? Hát most pottyant az ölembe egy angyal...-suttogtam és megcsókoltam. Úgy ahogy először. Forró volt és puha. A lány ujjai a hajamba szántottak. Valami kattant majd fény villant fel. Kinyitottam a szemem. Harry mosolygó arcát láttam meg elsőnek. Kezében fényképezőgépet tartott. Kacsintott majd elosont mielőtt elhúzódtam volna Lexy-től. A lány belemosolygott a csókunkba. Lassan eresztettem le a földre miközben még mindig a derekát öleltem át. Olyan volt mint régen. A fiúk most is mohón csaptak le a szendvicsekre. Az ismerkedős üvegezés azonban most elmaradt, hál' istennek. Helyette inkább kimentünk hátra és tábortüzet gyújtottunk. Eddy csendben figyelte az eseményeket. Áthoztuk magunkhoz arra az időre míg ott tartózkodtunk. Végtére ő is a csapathoz tartozott. A gitárom is előkerült. Leültem és játszani kezdtem Lexy egyik kedvenc számát. "Every time I close my eyes I see your pretty face

The sun is shining when your smiling there is no cloudy day..."

A lány elmosolyodott ahogy a szemembe nézett. 

-Olyan édes...-súgta oda Christie magyarul Lexy-nek.
-Tudom, és az enyém. Ez a legjobb az egészben.-sóhajtott fel szerelmem. Elmosolyodtam.

" I love you, tell me dou you babe..."

A tűz pattogása jó aláfestés volt a dalhoz. Mikor végül elhallgattam mindenki tapsolt.
-Mi legyen a következő?-néztem körül.
-Mondjuk a Little Things...-ajánlotta Liam. Bólintottam és elkezdtem játszani a dallamot.

(Zayn szemszöge)

-A kezed illik az enyémbe, mintha csak nekem lett volna tervezve...-kezdtem el énekelni mire Perrie aprót mosolygott. Visszamosolyogtam rá, de mélyen belül még mindig úgy éreztem, nem neki szól a dal. Őt néztem, de egy barna szempárt láttam magam előtt. Próbáltam kiűzni a képet, de valamiért nem ment. Pedig már lassan két éve nem láttam Őt. Mégis olyan tisztán élt bennem a képe mintha egy fényképet nézegettem volna.

(Liam szemszöge)

-Tudom, hogy sosem szeretted a ráncokat a szemednél amikor mosolyogsz...-megfogtam Sophia kezét. Bár a dal még egy kicsit Dani-ra emlékeztetett, tovább léptem és újra szerelmes lettem. Soph tökéletes volt számomra. Őt is támadta a fanok egy része, de ő sikeresen felülemelkedett az ilyeneken. Erősebb volt mint amilyennek látszott. Csodáltam őt ezért. Soha nem hagyott magamra. Amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, ő megfogta a kezem és segített föléledni.

(Louis szemszöge)

Magamhoz húztam Christie-t mielőtt énekelni kezdtem volna.
-Nem tudsz ágyba bújni egy bögre tea nélkül. Talán ez lehet az oka, hogy beszélsz álmodban...-puszit nyomtam a homlokára miközben a zene ütemére ringattam és énekeltem neki. Halkan kuncogott. Megborzongtam ahogy megpuszilta a nyakamat. Soha nem akartam feladni azt a szeretetet amit iránta éreztem.

(Harry szemszöge)

Nem igazán volt kedvem énekelni mégis, mikor Lou befejezte az ő részét a szám magától szóra nyílott és recsegős hangom betöltötte a teret.
-Tudom, hogy soha nem szeretted a hangod felvételen, hogy soha nem akarod tudni hány kiló vagy épp, mert a farmerodba kell préselned magad, de számomra tökéletes vagy...-észrevétlen Lexyre pillantottam. Lesütötte a szemét. Nem hagytam abba.-Nem hagyom, hogy ezek az apróságok kicsússzanak a számon, de ha mégis megteszem az azért van mert ezek rólad szólnak. Én szeretlek és az összes apróságot ami jön veled...
-Te sosem fogod feleannyira sem szeretni magad, mint amennyire én szeretlek. Soha nem fogsz jól bánni magaddal, de kedves, talán ha tudatom veled, hogy itt vagyok érted, akkor úgy szereted majd magad ahogy én szeretlek téged...-nem néztem fel többet, csak hallgattam Niall hangját. A holnapra gondoltam, a jövőre. A szemem sarkából láttam ahogy Lexy felállt és a ház felé indult. Niall-re néztem és a fejemmel intettem a távolodó lány után. Vette a lapot.
-Megbocsátotok nekem?-mosolygott miközben átadta a gitárját Liam-nek.-Van egy kis elintézni valóm...-megértő hümmögés volt a válasz. Figyeltem amint becsukja maga után az ajtót. Most már csak annyi dolgom volt, hogy minél tovább kint tartsam a srácokat. Li fogta a gitárt és játszani kezdett. Csatlakoztam az énekléshez bár fejben egész máshol jártam.  Azon gondolkodtam, vajon mi folyik bent? Niall tényleg megteszi?-láttam az árnyékát az ablakban. A konyha felé tartott. Nagyot sóhajtottam és felkészültem a legrosszabbra...

"With a sing on my back saying 'Kick Me'

Reality ruined my life..."

Sziasztok :) Meghoztam az új részt :) Remélem tetszik majd ^^ Jó olvasást, puszii ♥

86.-Wrecking Ball

(Christie szemszöge)

-Louis...-motyogtam a fiú pulcsijába miközben kicsit feljebb csúsztam az ölében.
-Hmm?-ölelt magához még szorosabban.
-Olyan fura mostanában mindenki...
-Valóban...-éreztem ahogy biccentett.-De hogy jön ez most ide?-halkan kuncogott.-Gyere, sétáljunk inkább!-felállt és engem is felsegített. A nap magasan tűzött a fejünk fölött és az egész park smaragd színekbe öltözött. Ujjainkat összefűzve lépdeltünk a fák alatt. Meglepő volt, hogy senki más nem élvezi ezt a csodás kora nyári délutánt. Louis-ra néztem. A haján megcsillant a napfény. Csibészes pillantású kék szemeit rám emelte és elmosolyodott.
-Mi az?-vonta föl a szemöldökét közelebb lépve. Megálltam és magam felé fordítottam. Az arcára simítottam a tenyerem, közben végig a szemeibe néztem. Lassan lehajolt hozzám. Eszembe jutott a közös karácsonyunk Magyarországon. Pont olyan volt mint most. Csak mi ketten, és egy forró csók. Igazi karácsony volt. Mindenki mézeskalácsot evett és forrócsokit ivott a kandalló mellett. Vagyis nem mindenki. Zayn és Hope nem tartottak velünk. Zayn Angliában maradt, Hope pedig az unokatesóját látogatta épp...
Karjai szorosan tartottak amint ajkát az enyémre szorította. Hozzásimultam míg már nem maradt köztünk egy lélegzetnyi levegő sem. Rezgést éreztem a csípőmnél. Lou oda kapott és kirántotta a zsebéből a telefont.
-Igen?-szólt bele halkan zihálva. A vonalt túlsó feléről csak halk mormolást hallottam.
-Rendben...-arca kisimult és egy nagy mosoly költözött rá.-Nem deja vu ez egy kicsit?-felnevetett.-Rendben, rendben szólok neki is. Persze... nem... nem dehogy! Oké, szia.
-Ki volt az?-vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
-Megyünk Írországba!-felelt Louis nem igazán arra a kérdésre amit én feltettem.
-Mi?-bukott ki belőlem az első értelmes szó ami eszembe jutott.
-Nyaralunk. Siessünk! A gép hétkor indul és még be sem pakoltunk...-toporgott akár egy kisgyerek. Nem értettem semmit, de követtem hazáig. Mindenki fel volt bolydulva és össze-vissza rohangáltak. Liam egy full cap-et keresett míg Niall töménytelen mennyiségű kaját halmozott fel a táskájába.
-Szívem, szerintem elég lesz egy szendvics...-próbált rá hatni Lexy, de az Ír csak sanda pillantást vetett rá.
-Neked.-vetette oda és tovább pakolta az uzsiját. Még mindig nem értettem mi a csuda folyik itt?! Elkaptam Sophia karját aki épp mellettem suhant el egy adag ruhával.
-Mi történt?-néztem a szemeibe magyarázatra várva.
-Nyaralunk, nem tudom...-vonogatta a vállát mosolyogva.-Niall ötlete volt, hogy ismételjünk...Vagy valami ilyesmi...-próbált visszaemlékezni a történtekre.
-Nosztalgia út...-motyogtam magam elé miközben elengedtem a lány karját. Niall tervez valamit. Olyan nagy zavargás volt mostanában körülöttünk. A srácok új albuma a Midnight Memories, a kényszerleállások, Harry szapulása a média által, Hope eltűnése és ritka semmitmondó telefonhívásai...Annyi minden történt, nem értettem, hogy a többiek hogyan tudták követni az eseményeket. Jobbnak láttam, ha most csak arra koncentrálok, hogy összepakoljak és felszálljak a repülőgépre. Később is ráérek kibogozni a szálakat...

(Lexy szemszöge)

Meglepődtem, hogy Niall ilyen ötlettel állt elő, de nem bántam. Újra látni szerettem volna a Smaragd Szigetet és erre nem láttam jobb módot mint egy második évfordulós buli. Úristen! Második év... két éve voltam együtt ezzel a lökött Szőkeséggel. Soha nem gondoltam volna, hogy idáig fogunk jutni. Néztem ahogy hatemeletes szendvicseket gyárt magának, hogy meg ne éhezzen a repcsin és elmosolyodtam. Ő volt a mindenem. Nélküle nem láttam értelmét a létnek. Rám pillantott és lágyan elmosolyodott.
-Szeretlek!-tátogta egy kacsintás kíséretében.
-Én is téged!-motyogtam vissza neki. Felmentem az emeletre, hogy leszedegessem a szárítóról a tiszta ruhákat. Harry-t találtam a teraszon, ép a zoknijait válogatta.
-Szia.-mosolyogtam rá.
-Szia.-fel sem pillantott miközben egyik zoknit a másik után rakosgatta sorrendbe.
-Mi a helyzet?-próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Láttam rajta, hogy valami nagyon böki a csőrét.
-Pakolok.-világított rá a tényre.-És te hogy vagy?
-Én is pakolok.-feleltem a lehető legnyugodtabb hangomon.-Hargszol?
-Miért haragudnék?-most először pillantott fel. Enyhe mosoly játszott az ajkán.
-Nem tudom, csak...-kezdtem bele, de elhallgattam. Nem tudtam, hogyan folytassam a mondatot. Inkább vállat vontam és elkezdtem leszedni a száraz ruhákat.
-Sok a nyomás.-válaszolt.-Nem tudok önmagam lenni...
-Majd most kikapcsolódsz te is...-simogattam meg a hátát reménykedve.
-Én is ebben bízom.-elkapta a kezem amint a vállán simítottam végig és gyengén megszorította.-Most azt hiszem megyek...-ahogy fölállt, alakja fölém tornyosult. Felnéztem rá mire elmosolyodott.-Mindig ilyen pici voltál?-féloldalas kisfiúmosolya megmelengette a szívem.
-Humor Harold!-nyújtottam ki rá a nyelvemet. Magához húzott és cuppanós puszit nyomott a homlokomra.
-Ne duzzogj Törpilla!-morogta halkan kuncogva. Viszonoztam az ölelését bár közben bosszúból kicsit belecsíptem az oldalába. Megugrott és csikizni kezdett.
-Harry!-nyöszörögtem sírva a nevetéstől. Hátraléptem egyet. Hátam a korlátnak ütközött. Hazz teste szorosan hozzám simult. Megdermedt és lassan lepillantott rám. Alig mertem lélegezni a tekintetét látva. Lassan hajolt közelebb. Pillantása fogva tartotta az enyémet. Megdermedtem mint egy őz akit elkápráztatott az autó fényszórója Harry meg csak egyre közeledett hozzám. Már csak pár centire volt tőlem az arca.
-Megölsz, tudod?-forró lehelete végigcirógatta az ajkamat.-De nem bánom...Ha már úgy is pokolra jutok, legalább legyen miért...-megcsókolt. Úgy igazából. Kezei gyöngéden simultak a derekam köré. Éreztem, hogy ez az utolsó...Nem akartam elveszíteni őt, szorosan kapaszkodtam a vállába és visszacsókoltam. Puha ajkai meglepő rutinnal cirógatták az enyémet. Nem volt mohó, sem durva. Semmi olyan amit a fanok Harry Styles-től várnának a kinézete alapján. Most volt igazán Harry...

(Harry szemszöge)

Még utoljára meg kellett őt csókolnom. Nem hagyhattam elveszni azt a pillanatot. Igaz, hogy közben úgy éreztem magam mintha egy kalapáccsal a mellkasomba vágtak volna, de volt még egy másik érzésem is. Mintha a hasamra tetovált pillangó életre kelt volna. Ficánkolni kezdett és hevesen vert törékeny szárnyaival. Olyan szorosan tartottam Lexy-t mintha ezzel magamhoz láncolhatnám. Végül lassan elhúzódtam.
-Nem mondom el senkinek...-suttogtam miközben hátrébb léptem egyet. Láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de nem tudta megtegye-e...
-Sajnálom Harry...-nyögte ki végül.-Annyira sajnálom...
-Semmi baj!-ismét magamhoz húztam. Fejét a mellkasomon pihentette.-Semmi baj...-megpusziltam a feje búbját. Lehunytam a szemem és mélyet sóhajtottam. Elhátráltam mielőtt újabb ostobaságot tehetnék. Valami kis remény üldögélt még mindig a szívem csücskében ami nem hagyott szabadulni. Az az átkozott azt akarta, hogy most ne engedjem el őt, hogy tartsam a karjaimban és emeljem az ég felé...

"Just one tuch and I was a believer..."

Az új fejezet egy kis ugrás az időben, pontosabban másfél év kb xD Mint észrevehettétek a blog a végét járja... :/ Azért én örülök, hogy idáig eljutottunk együtt ♥ Nem tudom még hány rész lesz, de élvezzük ki ami még maradt :) Komizzatok :))

85. Vissza a jövőbe...

(Harry szeszöge)

Szilveszter volt mikor Taylor-ral nyilvánosságra hoztuk a kapcsolatunkat. Nagy hiba volt. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmelt köztünk és mikor elváltak útjaink,  a média élve felzabált. Ha ez nem lett volna elég, még Lexy és Niall kapcsolata is rátett egy lapáttal. Bárhogy is erőlködtem, nem tudtam túltenni magam a boldogságukon. Minden egyes nap szembetaláltam magam a ténnyel, hogy annyi lány van a világon mint hal a tengerben és pont az az egy nem akad a horgomra aki igazán kéne... Hogy a többiekkel mi történt mostanság?... Liam talált egy Sophia nevű lányt és nagyon jól elvannak. Zayn és Perrie még mindig úgy tesznek mintha ők lennének a világon a legboldogabbak, de én felismertem azt az árnyat Zayn szemében amit az enyémben is rég felfedeztem. Valaminek a hiánya...Másnak talán fel sem tűnik, de nekem szakértő szemem lett az ilyenekhez, hisz nekem is végig kellett ezt szenvednem. Christie és Louis éldegélnek mint madár a bokorban, boldogak, de rosszabbak mint egy öreg házaspár. Állandóan veszekedtek, aztán mindig egymás karjában kötöttek ki. Bosszantóan boldogok, de valahogy mégis örülök nekik...Valaki kopogott. Még mindig kibámultam az ablakon miközben megszólaltam.
-Tessék?-a szemem sarkából láttam, hogy Niall szőke tincsei bukkantak fel az ajtóban. Bármennyire is gyűlöltem a tényt, hogy Lexy az övé, mégis elmosolyodtam. Niall-t nem lehet utálni. Az ember egyszerűen csak megszereti és soha nem képes megválni tőle.
-Szia, zavarok?-lágyan elmosolyodott miközben belépett.
-Nem, nem zavarsz...-fordultam felé. Félénk mosolya sejtetni vélte, hogy akar valamit.-Mi kéne?-mosolyodtam én is el. A Szöszi lesütötte a szemét.
-Lehet, hogy nem a legjobb emberhez fordulok ezzel, de úgy érzem te segíthetsz... Szóval Lexy-ről lenne szó...-a lélegzetem elakadt a tüdőmben ahogy Niall kívánságát hallgattam. Valami végképp összetört belül és ezt már nem lehetett helyrehozni.
-...Szóval segítesz?-a srác hangja visszarántott gondolataimból.
-P-persze...-nyögtem ki nagy nehezen és kipréseltem egy mosolyt. Niall szeme felragyogott és a nyakamba ugrott.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm...-puszilt össze-vissza.
-Elég!-egy műkacaj kíséretében eltoltam magamtól.-Nyugi Szöszke!
-Majd találkozunk!-adott még egy cuppanós puszit az arcomra majd egy ötéves szinten lévő nindzsa ugrással távozott. Bezártam utána az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is lásson. Hátamat az ajtónak vetve lecsúsztam a földre amint a könnyek utat törtek maguknak. Zokogtam, újra és újra siratva azt ami soha nem volt az enyém. Elárultnak éreztem magam. Becsapottnak, megalázottnak... A szívem mélyén tudtam, hogy ez nem Niall hibája, mégis gyűlöltem őt ezért. Gyűlöltem mert nem lehettem a helyében. Én akartam lenni, aki megcsókolja Lexy-t minden reggel. Azt akartam, hogy az én nevemet őrizze úgy a szívében mint azét az Ír ficsúrét. Sírtam, ezekért, és azért amit megkaptam. Sírtam mert nem lehettem más, csak egy barát. Én akartam lenni akihez Lex mindig jöhet, ha baj van. Fontos akartam lenni. Nem a világ, nem az univerzum számára. Csak Lexy-nek...Mert Ő volt az én világom és most minden reményem elveszett. Meggyötört a tudat, hogy végkép elvesztem őt. Tenni akartam valamit még utoljára, de nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Mit mondhatnék neki? Mivel érhetném el, hogy engem jobban akarjon mint Niall-t? Semmivel! Nem tehetek semmit.-nehezek voltak a gondolatok melyek a fejemben kavarogtak. Lehunytam a szemem és fejemet ütemesen vertem az ajtólapba.
-Harry?-hallottam meg egy hangot az ajtó túloldalán.
-Jól vagyok!-kiabáltam vissza rekedt hangon.
-Beengedsz?-Christie lágyan ejtette ki a szavakat.
-Egyedül szeretnék lenni...-suttogtam ép annyira hangosan, hogy ő meghallja.
-De hát mindig egyedül vagy...-jött az értetlen válasz.
-Kérlek...-ismét közel álltam a síráshoz.
-Várj, mindjárt visszajövök! Addigra nyisd ki az ajtód kérlek...-távolodtak a léptei. Gyorsan a fürdőszobámba loholtam és megmostam az arcom. Szemeim vörösek voltak, és dagadtak. Nem tudtam elrejteni a könnyek nyomát. Csak abban bíztam, hogy a lány nem kotyogja ki senkinek ezt a kis affért. Pont akkor fordítottam el a kulcsot a zárban mikor Christie visszajött. Két bögre tea volt a kezében.
-Ez jót fog tenni.-ígérte ahogy a kezembe nyomta a forró italt. Becsukta maga után az ajtót és bezárta azt. Az ágyhoz terelt és leültünk.-Akarsz róla beszélni? Lexy az, igaz...?-levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét. Olyasfajta mozdulat volt ez ami azt mutatta, nem tetszik neki valami. Csak bólintottam miközben az ajkamhoz emeltem a bögrét. Aprót kortyoltam a teából. Nyelvemet megcsípte egy kicsit a whiskey íze.
-Sajnos ez olyan dolog ami ellen egyikünk sem tud védekezni...-húzta el a száját a lány.-Ha tudnék segíteni, hidd el, már rég megtettem volna. Két éve nézem azt a gabalyodást amiben ti hárman vagytok, de még nem jöttem rá, hogy mit lehetne tenni, hogy kibogozzuk a szálakat...
-Talán ha meghalnék...-ajánlottam. Christie tekintetével ölni lehetett volna.
-Na ezt most fejezd be Styles!-a hangja olyan mérgesen csengett, hogy nem mertem válaszolni.-Idd meg a teád és aludd ki magad te idióta! Nem alszol, nem eszel, éjszakánként úgy kóborolsz a lakásban mint holmi zombi! Ne! Ne is próbáld tagadni, nem egyszer kaptalak rajta!-korholt le amint megpróbáltam megszólalni. Igaza volt. Zombi lettem. Egy szerelmes zombi. Egy hülye, hülye zombi aki a büdös életben nem nyeri el a szerelmet. Mint az "Eleven Testek"-ben, csak én nem fogok életre kelni.
-Bocsáss meg, nem akartam gondot okozni...-lassan ejtettem ki a szavakat.
-Jajj Te!-Christie lerakta a bögréjét az éjjeliszekrényemre és átölelte a vállam.- Nem vagy teher! Mi szeretünk téged Harry!-jól estek a szavai. Homlokon puszilt.
-Bééébii!-Louis elvisította magát a folyosón.
-Kussolj már! Valaki aludna!-válaszolt egy álmos Zayn a folyosó másik oldaláról.

-Most mennem kell...-Christie felállt.-Pihend ki magad!-szól még vissza az ajtóból. Bezárkóztam és elővettem a füzetkémet amibe a gondolataimat firkantottam le. Írni kezdtem, de azt sem tudtam mit, míg be nem fejeztem..

Körbe-körbe megyünk

Míg el nem szédülünk

Tudjuk hol tartottunk

Ezelőtt

Közelebb, talán közelebb kéne keresni

Több mindent kéne felfedezni...

Csak meredtem a betűkre a lapon. Nem értettem miért pont ez a pár sor jött ki. Same Mistakes... Hát mostanában jó pár hibát elkövettem...

Új rész :) Nem fűzök hozzá sok mindent, felesleges. Remélem azért tetszeni fog neketek és hagytok pár kommentet :) Puszii ♥

84.Cinkosok

(Niall szemszöge)

Megtámaszkodtam az ablakpárkányon és kibámultam a sötét éjszakába. Mögöttem Lexy szusszant egyet álmában. A vállam fölött ránéztem és elmosolyodtam. Igazán jól állt neki a holdfény. Mintha tündérek szőttek volna rá ezüstös ragyogásból készült lenge köpenyt. Visszafordultam és tovább néztem a sötétségbe. Valamiféle fájdalom szorította össze a mellkasom és erős késztetést éreztem, hogy megnézzem, a többi fiú jól van-e... Mély lélegzetet vettem és kisurrantam a szobából. Louis és Christie szobája volt a legközelebb. Az ajtólapra simítottam az arcom, hogy hallgatózni tudjak. Lou kuncogását hallottam átszűrődni, tehát vele minden rendben. A következő Liam szobája volt. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukucskáltam. Tesóm félig lelógva az ágyról, édesen szunyókált. Zayn épp akkor lépett ki a szobájából mikor én oda értem. Szája sarkában cigi lógott, a parázs halvány fényt vetett az arcára.
-Hát te?-suttogta csodálkozva.
-Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e. Olyan furán érzem magam...-vállat vontam.
-Én is.-biccentett Zayn.-Nézzük meg Harry szobáját.
Benyitottunk, a Fürtös ágya érintetlenül állt. Összenéztünk. Reménykedtem, hogy nem lett semmi baja.  Csendben leosontunk a konyhába és feltárcsáztuk a mobilját. Egyre csak csöngött, mikor már úgy döntöttünk, hogy letesszük valaki álmos hangon beleszólt.
-Haló?
-Harry...?-Zayn kapcsolt előbb.
-Zayn...?-jött a félálmos felelet.
-Minden oké, bro?-a Bradfordi Bad Boy szemöldök ráncolva nézegette a cigaretta füstjét.
-Persze, miért?-Hazza kezdett élénkülni.-Történt valami?
-Semmi, haver, semmi...-csóválta a fejét Zayn.-Holnap találkozunk, aludj jól!-lerakta mielőtt Harry válaszolhatott volna.
-Nem értem...-motyogtam magam elé.-Pedig...
-Olyan fura érzés volt...-egészítette ki a mondatomat.
-Mi van ha esetleg...-nem akartam Zayn-t zavarba hozni, vagy ilyesmi, de Hope és Danielle jutott eszembe. Mi van, ha nekik esett bajuk?
-Esetleg?-tesóm kérdő tekintetet vetett rám.
-Mindegy, semmi. Csak elkalandoztam.-mentettem magam gyorsan. Zayn vállat vont és kiment a konyhából. Előhívtam a telefonkönyvet és a késői órákkal mit sem törődve tárcsáztam Danielle számát.
-Niall?-szólt bele a harmadik csöngés után.-Mi a helyzet?-nem volt álmos hangja, ebből leszűrtem, hogy nem aludt.
-Szia, semmi különös, csak gondoltam megkérdezem minden rendben van-e...?
-Persze, minden oké.-hallottam a hangján, hogy egy picit elmosolyodott.
-Akkor jó, jó éjt Dani.-a következő akit felhívtam Hope volt. Kétszer kellett hívnom, de hál' istennek másodszorra felvette.
-Szia, mizujs?-szólaltam meg a lehető legnyugodtabb hangomon. A felelettől a bokámig süllyedt az állam. Ezt soha nem vártam volna Hope-tól, de legalábbis nem a közeljövőben.-Ez most komoly?...Nem, persze, hogy nem...Jézusom! Oké...oké...szia, vigyázzatok magatokra!
Csendben visszaosontam Lexy mellé. Nem kellett sok és el is nyomott az álom...

(Zayn szemszöge)

Nem bírtam elaludni. Kiültem a teraszra és egyik szálat a másik után szívtam el. Hope járt a fejemben. Vajon mit csinálhat most? Talált egy másik srácot? Boldog?...Reméltem boldog, nem akartam, hogy miattam bánkódjon. Fel akartam hívni, de aztán mégis inkább félreraktam a telefonom. Nem vezetett volna semmi jóra, az a hívás, bárhogy is sóvárogtam a hangja után. Elbambultam, csak néztem a komor, csillagtalan eget. Füstszagot éreztem. Lepillantva észrevettem, hogy kiesett a parázs a cigimből és már épp lyukat égetett a nadrágomba. Halk sikoltással ugrottam föl és igyekeztem eltávolítani a parazsat.
-Mi a fene?-lépett ki Liam kómásan az erkélyajtón.
-Bocsi, felkeltettelek?-bűnbánóan mosolyogtam miközben leült mellém.
-Kaphatok?-a választ meg sem várva vett ki egy szál cigit és gyújtotta meg. Mélyen letüdőzte a füstöt.
-Li...Liam...te?-vontam fel a szemöldököm csodálkozva.
-Ne szólj senkinek légyszi! Mióta Dani elment, kellett valami pótlék...-kisfiúsan vonogatta a vállát.
-Mennyi?
-Kb napi 1-2 szál.
-Hol?
-Ahol éppen...Budi, öltöző, garázs...
-Vigyázz magadra!-tettem a kezére a kezem és finoman megszorítottam.
-Én mindig.-mosolygott rám.
-Nézd!-mutattam a horizont felé. Az ég alja kezdett rózsaszínessé válni ahogy szép lassan kelt fel a nap. Együtt néztük végig Liam-mel majd közösen nekiláttunk a reggeli elkészítésének. Li épp a harmadik cigijénél tartott mikor hallottuk, hogy valaki jön lefelé. Gyorsan kikaptam a kezéből a szálat és beleszívtam. A fiú hálásan mosolygott rám. Cinkostársak lettünk...