Akinek tetszett és még nem rendszeres olvasóm az iratkozzon fel ;) Köszii :D 11 komi után kövi. ♥

53. Kérlek ne...

(Liam szemszöge)

Amint feltettük Harry-t egy Londoni repülőre, mi magunk is elindultunk. Danielle kezét szorongatva vágtam át a népes repülőtéren. Valaki kikotyogta, hogy ma itt leszünk és a Francia rajongók ellepték a helyet. Louis Christie-t vontatta maga mögött. Igyekezett eltakarni őt a rajongók támadásai elől.
-Hé Danielle!-hallottunk egy kiáltást. Mindketten arrafelé kaptuk a fejünket. Egy "fan" volt az. Meg akarta dobni kedvesemet egy rohadt naranccsal, de elé ugrottam így a gyümölcs az én mellkasomon kenődött szét. A csaj a szája elé kapta a kezét.
-Nem téged akartalak eltalálni!-mentegetőzött. Vetettem rá egy szomorú pillantást és beletörődően csóváltam a fejemet. Paul szerencsére még időben odaért. Kivitték a lányt a pályaudvar területéről mi pedig amilyen gyorsan csak tehettük a kijárat felé igyekeztünk.
-Hé Horan!- Niall felé pillantottam. Testvérem szintén felkapta a fejét. Egy ismeretlen srác volt az.-Hol a csajod?-Niall arcára ráfagyott a mosoly.
-Fogalmam sincs mégis miről beszélsz...-nézett félre az Ír.
-Te mekkora egy bunkó vagy!-a fiú kiköpött Niall felé majd mielőtt az őrök közbeavatkozhattak volna, sarkon fordult és távozott.
-Mi történik?-Zayn teljesen meg volt zavarodva. Ide oda rohangált, néha csinált egy-egy képet a rajongókkal, aláírt valakinek valamit aztán már ment is tovább. Hope nem jött ki velünk a pályaudvarra, mivel még volt egy kis elintéznivalója, a mázlista... Dan megrángatta a karomat.
-Leeyum!-suttogta. Felé fordítottam az arcomat. Közel állt a síráshoz. Hirtelen valami ősi düh fogott el. Átöleltem a derekát és magamat élő pajzsnak használva kimenekítettem a tömegből. A hátsó kijáraton sikerült kijutni. Megálltam az utcán és szorosan magamhoz húztam.
-Vége van, nincs semmi baj.-simogattam gyönyörű göndör haját. Mélyet sóhajtva fúrta arcát a mellkasomba. Nemsokára a többiek is megérkeztek. Niall-nek sírásra görbült a szája. Egyik kezemet kinyújtottam  felé és bátorítóan megszorítottam az övét. Louis szintén így tett. Mindannyian összeölelkeztünk. A pillanatot Paul szakította félbe.
-Mennünk kell srácok!-mondta miközben körbenézett, hogy meggyőződjön róla, egyedül vagyunk.-Megint kezdődik...-gondoltam miközben felszálltunk a turnébuszra. A busszal magával nem is volt gond, tágas volt és kényelmes. Jó volt a kialakítása. Dan-nel befoglaltuk a mi helyünket és elrendeztük a holminkat a többiekhez hasonlóan. Niall eltűnt a maga kis magánszférájában. Szomorúnak tűnt. Pár percre magára hagytam Dani-t míg vittem Niall-nek egy csokit.
-Egy kis boldogság.-nyújtottam neki az édességet amint leültem mellé.
-Köszi.-hálás félmosolya megmelengette a szívem.
-Mi a helyzet? Jól vagy?...
-Én...nem is tudom, azt hiszem.-ez már műmosoly volt. Tudtam, hogy hazudik, de azt is tudtam, hogy azért mert nem szeretne erről beszélni.
-Ha kell valami, csak szólj!-tettem a vállára a kezem majd visszamentem kedvesemhez...
Az első koncert helyszíne. Minden simán ment. A rajongók szomorúak voltak, hogy Harry nem volt velünk, de ezt leszámítva hatalmas koncertet csaptunk. Niall volt az egyetlen aki nem volt túl rózsás hangulatban. Amikor a Moments szólóját énekelte egy pillanatra elakadt a hangja, szerencsénkre Zayn gyorsan kapcsolt és segített neki. Az előadás után dedikáltunk pár szerencsés rajongónak majd hangos köszöngetések, sírások és vakuvillogások közepette távoztunk. A Szöszi teljesen odavolt. Fáradtságra hivatkozva vacsora nélkül elment aludni. A többiekkel megnéztünk egy filmet majd vacsoráztunk. Christie és Hope magyarul beszélgettek amiből természetesen egy kukkot sem értettünk. Kicsit bosszantó volt, de nem felejthetetlen. Dan-nel közösen leültünk focimeccset nézni. Ő hamar elaludt. Feje a mellkasomon pihent. Amint vége lett a meccsnek próbáltam úgy lefektetni, hogy ne ébredjen fel, de kinyitotta gyönyörű szemeit és mosolyogva nézett rám.
-Aludj kedves!-adtam egy csókot a homlokára.-Énekeljek neked?
-A szíved dobbanása a legszebb altatódal számomra...-vallotta be és ismét hozzám bújt. Betakartam magunkat és én is lehunytam a szemem. Az álmok országa olyan könnyen ragadt el mint őszi szellő a sápadt faleveleket...
 Alighogy kinyitottam a szememet rögtön be is csuktam.
-Jól van uram?-hallottam egy kellemetlenül sercegő hangot.
-Mi történt?-nyögtem erőtlenül miközben megpróbáltam valamiben megkapaszkodni, hogy fel tudjak ülni. Nem a turnébuszban voltam. Alattam a fű nedves volt. Az oldalam rettentően fájt ahogy lélegezni próbáltam.
-Egy ember ugrott a buszuk elé uram. A sofőr félrerántotta a kormányt. Az út csúszott, a busz felborult. Magának hihetetlen szerencséje volt, hogy kirepült az ablakon és nem esett magára a busz...-mondta a mentős.
Óvatos mozdulatokkal felültem és kinyitottam a szemem. A turnébusz az oldalán hevert és lángokban állt. Agyam képtelen volt felfogni a látottakat. A mentősök épp az eszméletlen Niall-t húzták arrébb az égő roncsoktól. Oldalra pillantva megláttam Danielle-t. Gyönyörű fürtjei vértől voltak ragacsosak. Próbáltam felé kúszni, de a mentősök nem engedték.
-Maradjon veszteg uram!-nyomott a hordágyra az egyik ápoló. Nem akartam nyugton maradni. Dan félrebillentette a fejét. Tekintete üveges volt a fájdalomtól.
-Kicsim...-nyöszörögtem miközben a könnyek végigpatakzottak az arcomon. Ekkor Zayn kicsavarodott testére lettem figyelmes. Hope ült mellette és zokogva simogatta a haját. Az ő lábából kiállt egy csont és mindent belepett a vér. Az övé és Zayn-é.
-Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj!-ismételgette. Nem értettem mi történik. Minden füstszagú volt. A levegő megtelt halálszaggal. Dan felsikoltott ahogy az egyik tűzoltó átfektette őt egy hordágyra. Nem bírtam elviselni ezt a hangot. Dühödt bikaként ugrottam fel. Amint a súlyom a lábamra nehezült, nyomban összecsuklottam. Szerencsémre egy fickó elkapott. Értette a szándékomat és Danielle mellé fektetett egy hordágyra.
-Nem lesz semmi baj!-nyugtattam erőtlenül szerelmemet.-Minden rendben lesz kicsim!-megfogtam a lány kezét és amennyire tudtam a szemébe néztem.
-Leeyum...Annyira félek...
-Itt vagyok szerelmem!-zokogtam.-Most már minden rendben lesz! Ígérem!
-...sajnálom, de nem tudunk rajta segíteni...-kaptam el ezt a pár szót. Louis hangosan felüvöltött és Niall mellkasára borult. Kellett egy kis idő mire az agyam feldolgozta a hallottakat. Niall meg...meghalt? Az nem lehet! Nem!-küzdöttem a gondolat ellen.-Nem halhatott meg!
A sziréna sem volt képes elnyomni az üvöltést ami Lou torkából tört fel.

-Kérlek!-könyörgött Niall élettelen testének.-Kérlek ne... Niall, nem teheted ezt! Mi szeretünk!-nyöszörögte.-Kérlek ne...

Remélem tetszeni fog az 52. fejezet :) Osszátok meg minél többen, hogy minden Directioner olvassa :)) 10 komi után kövi :P

52. Terv

(Harry szemszöge)

Nagyon pocsékul néztem ki. Sápadt voltam és étvágytalan. Estére a lázam is felszökött, Liam szerint. Ő játszotta az orvosomat.
-Harry! Így nem jöhetsz a turnéra...-nézett sejtelmesen a szemembe.
-De én...-kezdtem erőtlenül tiltakozni.
-Semmi de! Szólok Paulnak...
Louis aggódva nézte az arcomat. Zayn és Hope valamit sutyorogtak a sarokban. Niall az ajtóban állt kezében egy tálcával. Félve pillantott rám, de végül mély levegőt vett, Christie kezébe nyomta a tálcát és kiment  a szobából.
-Ezt Niall küldi.-adta át nekem a lány a tálcát. Volt rajta minden. Édesség, tea, szendvics és egy kis papírfecni. Kihajtogattam és elolvastam Niall kusza írását:
"A barátságunk számomra fontosabb mint bármi más...Ne haragudj!"
Szörnyen éreztem magam. Összehajtottam a papírt és megettem a szendvicseket. Közben Liam is visszajött.
-Na?

-Paul nem nagyon rajong az ötletért, de azt mondta, hogy ha beteg vagy akkor inkább ne gyere, mert még a  végén minket is megfertőzöl, viszont azt üzeni, hogy siess a gyógyulással. Ja igen, és míg fel nem gyógyulsz, menj haza Angliába.-cinkos mosolya láttán nekem is mosolyra görbült a szám.
-Hát jó...-egyeztem bele komoran.
-Úgy fogsz hiányozni!-nyavalygott Louis.-Erről jut eszembe, nem láttátok a halacskás boxeromat?
Csak a szememet forgattam. Tipikus Lou. Liam mindenkit kizavart.
-Hess, hess! Késő van, holnap korán indulunk!-magyarázkodott. Mikor már csak ketten voltuk, segített összepakolni a holmimat.
-Szerinted sikerülni fog?-kérdeztem miközben már a cipzárt húztam be a bőröndömön.
-Nagyon remélem. Rajtad áll minden Harry.-Li mélyen a szemembe nézett.-Ha ez most nem sikerül talán ő...
A beszélgetést Danielle zavarta meg.
-Srácok, nem akarok zavarni, de...-űzött pillantása láttán mindketten odaugrottunk hozzá.
-Mi történt? Jól vagy?-Liam aggódó hangja volt az utolsó csepp a pohárban. Dan-ből kitört a sírás. Egy felbontott borítékot szorongatott a kezében. Megint egy hülye levél... A fanok nagyon sok fájdalmat okoztak szegény lánynak. Liam bocsánatkérőn rám nézett és kikísérte őt a szobából. Még utoljára ellenőriztem, hogy mindent elpakoltam-e majd gyorsan letusoltam és lefeküdtem aludni.

(Niall szemszöge)

Reméltem, hogy legalább Harry megbékél végre. Nem akartam őt is elveszíteni mert azt végképp nem bírtam volna. Ahogy egyedül pakolásztam találtam egy fehér trikót a szekrényben. Lexy-é volt. A ruha még őrizte a lány illatát. Rettenetesen hiányzott nekem. A hangja, a nevetése. Hogy lehettem ilyen ostoba, hogy hagytam Juliet-nek amit... De már minden mindegy. Elszúrtam, és ezen nem tudtam változtatni. Bepakoltam mindent majd lefeküdtem az ágyra. A trikót az arcomhoz szorítva, könnyek közt aludtam el.

(Hope szemszöge)

-Szállj le rólam!-követeltem kuncogva. Zayn rám pillantott gyönyörű tigrisszemeivel és egy csibészes mosoly kíséretében tovább csikizett.-Zayn, még nem is végeztünk a pakolással! Légyszi!-könyörögtem neki.
-Rendben.-sóhajtott beletörődötten és segített elpakolni a maradék ruhát.
-Izgulsz?-kérdeztem amint dolgunkat végezve kiültünk egy kicsit a teraszra.
-Picit.-vonogatta a vállát.-Na és te?
-Én is. Még soha nem volt ilyenben részem...
-Harry nélkül nem lesz olyan jó buli.-szomorkodott a fiú.
-Remélem minél hamarabb meggyógyul.-bólintottam.
-Hívtad ma már Lexy-t?
-Aha. Ma felvette.
-Tényleg? És?
-Csak pár szót beszéltünk. Azt mondta jól van és hogy rengeteget korizik mostanában. Kérdezte ti, hogy vagytok...De amikor Niall-ről esett volna szó, gyorsan elterelte a témát...
Zayn szótlanul hallgatta a mondókámat, majd mikor a végére értem hümmögve dörzsölgette az állát.
-Mi történhetett?-elmélkedett. Csak néztem őt. Homloka ráncokba szaladt gondolkodás közben. Elmélyülten rágcsálta szexis ajkát.-Nem kéne beszélnünk Niall-el?
-Lehet...Nem tudom Zayn...Ez annyira bonyolult. Lexy tudja mit csinál.
-Niall viszont szenved.-a fiú sírig hű volt barátjához.
-Mert szerinted Lexy nem?-támadtam vissza.
-Én nem ezt mondom...-fújt visszavonulót.-Csak rossz látni, hogy az egyik legjobb barátom ilyen pocsékul van, de ugyanez igaz Harry-re is. Hiányzik neki Lexy... Ahogy mindannyiunknak...
Közelebb bújtam hozzá és a nyakába temettem az arcom. Ő átölelt, hogy magánál tartson. Lehunytam a szemem és szótlanul élveztem közelségét. Időbe telt kivívni a bizalmát, de megérte az a sok vita, és egymásra fujjolás. Zayn egy igazán szerethető pasas. Olyasfajta akinek a barátsága kincset ér. Átlagos volt és különleges. Nem olyan mint a posztereken. Volt egy olyan énje amit ritkán engedett szabadjára, de olyankor csodás dolgokat művelt. A rosszfiús énje kimondottan tetszett. Megpusziltam az állát miközben megsimogattam az arcát. Kísértésemre halk morgással válaszolt. Keze felfedezőútra indult a csípőmön lefelé haladva, majd elindult felfelé is. Megborzongtam és halkan felsóhajtottam. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam ujjainkat.
-A kezed illik az enyémbe...-súgta halkan a fülembe mielőtt megcsókolt volna.  A csókja veszélyes volt. Olyan csók ami teli volt kimondatlan szavakkal. Viszonozni szinte angyali élmény volt...

(Lexy szemszöge)

Reggel megint a saját sikoltásomra ébredtem. Már-már kezdtem unni a visszatérő álmokat. Alighogy kitettem a lábam az ágyból, csöngettek.
-Ki a franc lehet az?-gondolkodtam miközben felvettem egy köntöst. Mivel a térdemet nem nagyon tudtam használni ezért egy mankóra támaszkodva sántikáltam az ajtóig. Nagyon nem törődtem vele hogyan festek ezért arra sem vettem a fáradtságot, hogy megfésülködjek.
-Mi van?-morogtam amint feltéptem az ajtót. Egy ismerős arc állt a lépcsőn.
-Felébresztettelek?-mély hangja enyhén bűnbánóan csengett. Kezében egy tányért szorongatott.
-Dani?Szia...-megráztam a fejem, hogy egy kicsit kitisztuljon. Összébb rángattam magamon a köntöst.
-Anyu küldte.-vakargatta a srác a tarkóját másik kezében még mindig a tányért szorongatva.
-Mi az? Uhmm, de bunkó vagyok! Gyere be!-invitáltam. Elmosolyodott és belépett mellettem a házba.
-Csini.-nézett körbe a nappaliban.-Ezt hova tegyem?
-Pár pillanat és jövök. Addig azt betennéd a hűtőbe?-gondolkodtam.
-Persze, merre van?
-Ott a konyha.-mutattam egy szoba felé majd fel "rohantam" az emeletre. Fent gyorsan megfésülködtem, fogat mostam és felvettem egy fekete rövidnadrágot, hozzá pedig egy Jhonny Bravo-s pólót. Lefelé is hasonló tempóval közlekedtem. Danit a konyhában találtam.
-Ekkora piás vagy?-nézte a sok alkoholt.
-Mostanság igen...-vallottam be.-Csak ezzel tudok elaludni...
-Történt valami...?-a pillantása rajtam pihent miközben elgondolkodva forgatta a Jack Daniel's-es üveget. Attól féltem, hogy kicsordulnak a könnyeim ezért elfordultam és kihalásztam egy zsebkendőt az egyik fiókból.
-Igen.-motyogtam miközben kifújtam az orrom. Puha kéz érintette meg a vállam.
-Szeretnél beszélni róla?
Olyan fura volt. Ránéztem a fiúra és bizalmat éreztem.
-Hosszú történet és úgysem hinnéd el, felét sem...
-Én ráérek..-fogalmam sem volt, hogy egyáltalán mit keres itt és arról meg pláne nem, hogy miért foglalkozik velem.
-De...miért?-kérdeztem miközben már a kanapéra ültünk. Dani felhúzta a lábait és figyelmesen nézett rám.
-Nem tudom, kíváncsiság...?-vonogatta a vállát szelíden mosolyogva. Mesélni kezdtem...Mindent elmondtam neki a legelejétől fogva.Meghallgatott. Nem szólt közbe egyszer sem.
-...Hát szóval így történt...-fejeztem be. Dani egy plédet gyűrögetett a kezében.
-A piálás nem megoldás...-szólalt meg kis idő múlva.-Talán, mi lenne ha valahogy máshogy vezetnéd le az energiáidat, és könnyebben elaludnál...?
-Ezzel a térddel mostanság nem megyek kocogni...-mosolyogtam savanyúan.
-Való igaz...Hát akkor majd kitalálok neked valamit...
-Te?-vontam fel a szemöldökömet.-Nem is ismersz...
-Ami azt illeti, de...-vallotta be. Elgondolkodva néztem az arcát, hátha beugrik valami.
-Mégis honnan?
-Liam küldött...-ennél a mondatnál felriadtam. Zihálva ültem fel az ágyban.
-Csak egy álom...-nyugtattam magamat.-Csak egy bizarr álom...
Csöngettek. Kellemetlen Deja vu érzés kerülgetett miközben köntösben mentem ajtót nyitni. Először töltöttem magamnak egy bögre kávét majd a pohárral a kezemben az ajtóhoz igyekeztem. Leakasztottam a biztonsági láncot és kitártam az ajtót. A bögre kicsúszott a kezemből és darabokra tört...
-Te...?- kapkodtam levegő után.
-Szia...-az alak szégyenlősen lehajtotta a fejét és szempillái alól lesett rám...

Bocsi, hogy ilyen későn hoztam nektek a részt, de nem nagyon voltam itthon és nem is volt ihletem :/ Azért remélem tetszeni fog :) 10 komi és jön a kövi :) Puszi ♥

51. "A hattyú halála..."

(Liam szemszöge)

Harry és Niall körül csak úgy szikrázott a levegő.  A nap minden percében ellenségességet mutattak egymás iránt. Harry borzasztóan nézett ki. Sápadt volt és alig evett valamit. Az utóbbi időben a Szöszi étvágya is megcsappant. Épp Niall szobája mellett haladtam el mikor fojtott beszélgetés hangja csapta meg a fülemet.
-..mindent tönkretettél, te ostoba liba!..-ez Niall volt. Nem szokása így beszélni egyetlen nőneművel sem, úgyhogy sejtettem, hogy a lány valamit tényleg elszúrt.-...Nem érted, hogy nem fogom?...Nem! Nem és többet ne is keress meg a hülyeségeiddel! Nem érdekel, már minden tönkrement, ennél rosszabb úgysem lehet!...Csináld csak!...Rendben!...-a beszélgetés abba maradt. Kis idő múlva sírás hangja törte meg a csendet. Jobbnak láttam odébbállni mielőtt az Ír észrevenne. Különben is, Harry-hez igyekeztem.

Halkan kopogtattam Hazza ajtaján.
-Nyitva van.-szólt ki a fiú, mire beléptem.
-Szia, na mi a helyzet?-kérdeztem miközben letelepedtem egy fotelba.
-Kitaláltam valamit!-Harry szemei csak úgy ragyogtak.
-Mondd!
-Én haza akarok menni!-kacsintott és közelebb hajolt hozzám. Amit a fülembe súgott attól nekem is fülig ért a szám.
-Te egy zseni vagy! Persze, hogy segítek...-fél órát tölthettünk beszélgetéssel majd magára hagytam őt. Danielle-t kerestem. Nem kellett sokáig kutatnom. A medencénél lógatta a lábát Eddy társaságában.
-Szia.-ültem le mellé.
-Szia.-lehajtotta a fejét és mereven nézte a vizet.
-Mi a baj?-érintettem meg a kezét.
-Semmi...-szipogott. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem a derekát.
-Mi történt kicsim?-motyogtam a hajába.
-Megint egy levél. Annyira... Olyan rossz...
-Ne félj! Nem hagyom, hogy bántsanak!
-HOGY TE MEKKORA EGY BUNKÓ VAGY!!-hallottuk a kiáltást a villa felől. Christie rohant ki az ajtón a nyomában Louis-szal.
-Állj meg!-Lou megragadta a lány kezét és visszarántotta.
-Ne nyúlj hozzám!-sziszegte Christie akár egy felbőszült kobra. Hirtelenjében fogalmam sem volt, mi történhetett.-Hogy lehetsz ilyen kétszínű, utálatos...
-Hallgass meg!-kérte Louis. A lány csak a fejét rázta.-Nem akarom, hogy ez legyen! Hogy így legyen...Kérlek Christie...Ő hívott...Én nem...Kérlek, te is tudod, hogy mi a helyzet...-még nem láttam ennyire komolynak Louie-t és ez olyan fura volt. Általában ontotta a poénokat és nem lehetett lelőni, most viszont mintha egy kis elkeseredettség is lett volna a hangjában.

(Louis szemszöge)

Hirtelenjében azt sem tudtam, mihez kapjak. Eleanor felhívott és Christie vette fel. Fogalmam sincs mit beszélhettek, de a lány láthatólag nem volt derűs kedvében.
-Bízzál bennem!-néztem Christie barna szemébe.
-Próbálok.-biccentett és bement mellettem a házba. Jobbnak láttam nem zargatni. Észrevettem Liam-et és Dan-t a medencénél. Liam kérdő tekintettel nézett rám. Csak megráztam a fejem és a konyhába mentem egy kis répáért. Épp a másodikat rágcsálhattam el mikor valami nagy robajt hallottam az emeletről. Fogtam magam és felrohantam.
-Nem mered!-hallottam az egyik szobából Hope hangját.
-Ó..dehogynem!-ez Zayn volt.
-Add azt ide!-még egy puffanást hallottam, majd hangos nevetést. Valahol csörögött egy mobil. Úgy döntöttem, inkább annak nézek utána. A közös vonal volt az amin Paul szokott minket hívni.
-Haló?-vettem fel.
-Louis? Miért nem lehet titeket elérni?!-Paul enyhén morcosnak tűnt.
-Bocsi csak kint voltunk a kertben.-kamuztam.
-Aha, na mindegy! Szólj a srácoknak, hogy készülődjenek!
-Megyünk valahova?-beszéd közben szórakozottan firkáltam egy jegyzettömbbe. Elgondolkodva kibámultam az ablakon.
-Kezdődik a turné! Már előkészítettem a buszt, csak ti hiányoztok...
-Máris?! De hát úgy volt, hogy megkapjuk a nyarat...
-A shownak mennie kell.
-És mi lesz a lányokkal?
-Felőlem hozhatjátok őket is amíg nem lesz velük gond... Niall-nek üzenem, hogy el fogok vele beszélgetni erről-arról...
-Átadom, de mégis mikor indulunk?
-Holnap reggel nyolcra legyetek kész. Addigra ott a busz. Majd még hívlak titeket.-ezzel letette. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet így elindulni, de a rajongók vártak.
-Skacok!-kiáltottam fel. Kisvártatva mindenki körülöttem volt.
-Mi történt?-Zayn szokásos mondata elmaradhatatlan volt.
-Paul telefonált.-Harry felkapta a fejét és Niall-re nézett. Az Ír behúzta a nyakát és leheveredett egy székre.-Holnap indulunk...
Erre kitört a káosz. Niall felkiáltott meglepetésében. Zayn csak azt kérdezgette amit szokott. Hope és Christie egyszerre kérdezték:-Velünk mi lesz?
Danielle csak átölelte Liam-et. Harry valamit morgott a bajsza alatt.
-Velünk jöttök, természetesen.-feleltem Christie és Hope kérdésére. Zayn vállat vont és visszavonult az emeletre. Niall Harry-re nézett. Kinyitotta a száját, mintha akart volna valamit mondani, de aztán inkább becsukta és elment keresni magának valami ehetőt...

(Niall szemszöge)

Mondani akartam valami okosat Harry-nek, de egy szó nem jött ki a torkomon. Tudtam jól, hogy mindent elszúrtam, de fogalmam sem volt, hogy hozzam rendbe. Inkább keresgéltem egy kicsit a hűtőben. Összedobtam magamnak egy szendvicset és leültem az egyik bárszékre. A lábamat lógatva nézegettem a sonkát ami kilógott a szendvics végén. Nem volt étvágyam. Hiányzott valami, de nem tudtam mi az...

(Lexy szemszöge)

Újabb és újabb nem fogadott hívások. A legtöbb Hope-tól és Christie-től jött. Valahogy nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy beszéljek velük. Épp a Ligetben üldögéltem. Megfogtam a kis nyakláncot amit Niall-től kaptam. Forgattam a kezemben és néztem ahogy megcsillan rajta a lámpafény. Nem akartam sírni, de már éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon. Elég ebből!-korholtam magamat. Visszadugtam a pólóm alá a nyakláncot és felálltam a padról. Elindultam hazafelé. A könnyek elhomályosították a látásomat. Épp a kereszteződésen haladtam át mikor éles csikorgást hallottam. Felkaptam a fejem, de már későn. Egy kisbusz reflektorával néztem farkasszemet egy pillanatra. Próbáltam elugrani. A kocsi kis híján elütött. A térdem hangosan megreccsent amint földet értem. Zihálva kúsztam le a járdára. Egy járókelő rohant oda hozzám. A kisbusz sofőrje nem törődött velem, továbbhajtott mintha mi sem történt volna.
-Jól vagy?-egy körülbelül velem egy idős srác lehetett. Letérdelt mellém és a szemembe nézett.-Seggfej!-morogta a busz sofőrjének.
-Azt hiszem.-motyogtam. A segítségével felálltam. Amint megpróbáltam rálépni a bal lábamra, rájöttem, hogy nem is vagyok olyan jól. Hangosan felszisszentem.
-Mi a baj? Jut eszembe, még be sem mutatkoztam!-kapott a fejéhez. Annyira ismerős volt ez a jelenet.-Dani vagyok.-meleg tenyerébe szorította kezemet, míg másik karjával átölelte a derekamat, hogy megtartson.
-Alexandra. A barátaimnak Lexy...
-Örülök, hogy megismerhetlek Lexy. Bekísérhetlek a kórházba?
-Nem megyek kórházba!-ráztam a fejem.
-Biztos? A térded...-óceán-kék szemében aggodalom csillant.
-Nem lesz vele baj.-mosolyogtam erőltetetten.
-Akkor legalább hagy kísérjelek haza...
-Rendben.-egyeztem bele. Lassan indultunk el. Végig Danira támaszkodtam. Felnéztem rá egy pillanatra. Kisfiús arca volt. A mosolyával viszont ölni lehetett volna. Dús fekete haján megcsillant az utcai lámpák fénye. Lenézett rám és elmosolyodott.
-Itt laksz a közelben?-kérdezte.
-Ott.-intettem a házam felé.
-Békés környék...-állapította meg amint a kapumhoz értünk.-Biztos, hogy megleszel egyedül?
-Persze.-bólintottam. Mintha lenne más lehetőségem mint egyedül lenni...
-Hát jó. Akkor szia...-vakargatta zavartan a tarkóját.
-Köszönöm a segítséget. Szia...-még egyszer rámosolyogtam és bementem a házba. Amint becsuktam az ajtót kitört belőlem a sírás.  Minden feszültséget kiadtam vele magamból. A térdem borzasztóan fájt, de legalább éreztem, hogy élek...