Iratkozzatok fel sokan mert berobbant a 22. fejezet! Remélem tetszeni fog! Kövi rész 10 komment után! :DDD

22. Ne add fel!

(Niall szemszöge)

Már egy teljes napja nem aludtam, Harry-vel végig Lexy felett őrködtünk. Nem tudtam enni, a szemeim égtek a rengeteg könnytől. Hazza csak néha-néha ment el pár percre, míg elintézett ezt-azt. Megérkezett Lexy barátnője is, de nem volt energiám túl sok odafigyelésre irányában. Éppen hogy bemutatkoztam máris visszafordultam Lexyhez. Harry elfoglalta helyét az ágy másik oldalán.
-Történt valami?-kérdezte és végigsimított Lexy sápadt arcán. Egy pillanatra elöntött a féltékenység, de aztán eszembe jutott, mit mondott előző este és megnyugodtam.
-Az égvilágon semmi...
-Hogy történt pontosan?-kérdezte Hope aki mellém állt. Régi barátként tette vállamra a kezét.-Ki volt az a nyomorult aki ezt merte tenni?
-A rendőrség nyomoz.-felelt helyettem Liam.-Egyenlőre semmi nyom. Minket már tegnap kihallgattak. Haffery nyomozó dolgozik az ügyön, ő remek zsaru. Egy kettőre meglesz az a gazfickó!
-Majd szeretnék veled négyszemközt beszélni.-hajolt le hozzám Hope. Egy pillanatra felnéztem rá.
-Rendben...majd.-bólintottam. Louis ekkor lépett be egy nagy csokor színes lufival.
-Mi van?-vonta fel a szemöldökét.-Kell ide egy kis vidámság máskülönben Csipkerózsika sosem ébred fel!
-Azt hiszed ez egy vicc?-ugrottam fel dühösen.
-Nyugi pajtás!-Hope és Christie közös erővel visszanyomott a székbe.-Lou csak jót akart!
-Bizony!-helyeselt Tommo. Hirtelen magas hangon csipogni kezdett az egyik gép mellettem. Azonnal berontott egy orvos.
-Menjenek ki, kérem!-intett az ajtó felé miközben már Lexy-t kezdte vizsgálni. Még egy ápolónő és egy orvos jött be. Minket pedig kiszorítottak a szobából. Nem akartam otthagyni őt, de rácsukták az orromra az ajtót. A hátamat a falnak vetettem és lecsúsztam a hideg padlóra. Christie és Louis egymást öelték míg Zayn Hope vállára tette a kezét. Liam Harry-t pátyolgatta. Én pedig üveges tekinettel meredtem az egyik szék lábán lévő színes matricára. Nem tudtam fokuszálni így az egész egy színes pacává olvadt össze. Még a fülemben csengett a gép hangja. Ne add fel!-könyörögtem magamban.-Ne add fel! Ne merd feladni!.. A gép elhallgatott. A vér megfagyott ereimben. Egy orvos lépett ki.
-Ne!-nyögtem fel halkan. A gép újra normálisan kezdett csipogni. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Felálltam és a dokihoz léptem.
- Az állapotát stabilizáltuk, nem tudjuk mi okozhatta ezt a hirtelen változást, de úgy tűnik már minden rendben. Most már bármikor felébredhet. A vér vesztességen is túl van és a szúrt sebek is szépen gyógyulnak. Nagy mázlija volt.-nézett mélyen a szemembe az alacsony emberke.- Kérem egyszerre maximum hárman menjenek be. További szép napot.-biccentett a többiek felé majd távozott. Harry-vel összenéztünk.
-Szerintem egyenlőre maradunk Niall-el, ti pedig menjetek haza és pakolj ki Hope.-szólalt meg a Fürtöske. A lányok nagy nehezen rábólintottak. Harry odadobta a kocsikulcsot Louis-nak.
-Drágám, ha  egy karcolást is ejtesz a kicsikémen akkor véged!-tette hozzá. Lou komolyan bólintott majd elhagyták a kórházat. Mi visszamentünk Lexy-hez. Hazza mártír arcot vágva ült le. A lány keze megrándult ahogy megfogtam.
-Érezted?-Harry szeme felragyogott. Ismét sírni támadt kedvem, de most inkább az örömtől.
-Lexy.-megsimogattam az arcát.
-Gyerünk kislány!-súgta Hazza.-Tudom, hogy hallasz.
Lexy elfintorodott és megremegett a szemhéja. Fáradt pillantással nézett körbe.
-Annyira fáj!-súgta rekedt hangon.-Niall, Harry...-nézett ránk.
-Semmi baj, most már semmi baj!-simogattam az arcát. Hazza fel akart állni, de Lexy erőtlenül megszorította a kezét.
-Ne menj el!-kérte. Tekintete fájdalmas volt.-Ne menjetek el! Ó fiúk....-lehunyta a szemét. Egy apró könnycsepp gördült ki lehunyt pillái alól.-Annyira...-nem fejezte be a mondatot. Fürtöskével egymásra néztünk. Lexy vissza aludt.
-Mi lesz most?
-Hogyhogy mi lesz?-vonta föl Harry a szemöldökét.
-Te és Lexy...
-Nagyon fontos nekem, és inkább leszek számára a legjobb barát, minthogy elveszítsem...
Elgondolkoztam a szavain majd aprót bólintottam.
-Én pedig megteszek mindent, hogy boldog legyen. Azt hiszem... azt hiszem...-olyan nehéz volt kimondani. Féltem az érzéstől. Nem voltam benne biztos, hogy ezt akarom most érezni.-Én azt hiszem...
-Nyögd már ki végre!

-Éhen halok!-sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Harry felhorkantott és az ajtó felé intett.
-Nem messze van egy büfé, a sonkás szendvicsük nagyon jó.
-Vigyáznál rá addig?
-Persze. Menj.
-Neked kell valami?
-Egy kávét hozhatnál.-kivett a zsebéből egy csokit és eszegetni kezdte miközben a paplan sarkával babrált. Most vettem csak észre milyen karikás a szeme és fáradt a tekintete.
-Talán inkább aludnod kéne.-fordultam vissza az ajtóban.
-Csak hozd azt a kávét!-legyintett. Megkerestem a büfét és kértem hat szendvicset meg két kávét. Miután fizettem visszaindultam. Az ajtóban megtorpantam. Bentről halk beszélgetés szűrődött ki.
-...Nem tudom Harry...-Lexy hangja még mindig elég gyenge volt.
-Ez a helyes bébi! Ennek így kell lennie!-ismertem már ezt a fájdalmas hangot. Harry-t valami nyomasztotta.
-És ha nem akar majd...?
-Ne beszélj butaságokat kicsim! Persze, hogy ugyanúgy akarni fog ezek után is!
-A térdem sosem lesz a régi...
-Ha szeret, ez nem számít neki, ahogy nekem sem számít!
-Szeret...?-a lány hangja elcsuklott.
-Mi mind az öten nagyon szeretünk téged, ugye tudod?
-Én is titeket...
Jobbnak láttam most már bemenni.
-Hoztam kávét. Lexy! Hát ismét ébren vagy?-tetettem, hogy nem hallottam az előbbi beszélgetést. A lány felém nyújtotta kezét. Előbb odaadtam a Fürtöskének a kávéját majd leültem Lexy mellé.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem.-Fáj valamid?
-Jól vagyok...jobban. Mi történt?
-Nem emlékszel? Talán nem is baj.-húztam el a szám. Harry felállt és kiment a szobából.
-Niall?
-Hmm?
-Megtennél valamit?
-Persze.-bólintottam habozás nélkül.
-Csókolj meg!-kérte. Letettem a kávét meg a szendvicseket és fölé hajoltam. Zöldes szeme felvillant. A szívritmusát ellenőrző gép egyre sűrűbben csipogott. Ránéztem a kijelzőre és elmosolyodtam. Először csak egy finom puszit nyomtam ajkára majd egy lágy csókot. Vigyáztam mert tudtam, hogy fáj neki, hisz fel volt hasadva az ajka. Magához akart húzni, de a rengeteg vezeték, ami a karjából lógott, megakadályozta ebben. Csalódottan felmordult. A gép mellettünk megzavarodott. Egy ápolónő rontott be, de ahogy meglátott minket csak elmosolyodott.
- Fiatalúr!-korholt barátságos hangon. Elhúzódtam Lexy-től.
-Bocsánat.-motyogtam.
-Semmi gond.-mosolygott az ápoló és távozott a szobából. Lexy-re néztem és halkan felnevettem.
-Majd ha haza értünk.-kacsintottam. Harry jött vissza azzal az orvossal akivel már többször beszéltem.
-Hogy érzi magát?-kérdezte Lexy-t miközben kitapintotta a pulzusát.
-Egész jól.-felelt a lány.
-Remek. Ha nem lesz gond, holnap után haza is mehet. Úgy látom a sebei szépen gyógyulnak, és az életfunkciók is kiválóak.-kacsintott.-Csak pihengessen. A fiúk szépen gondját viselik, úgy látom.
-Igen.-Lexy ajka megrándult egy elfojtott mosolytól.
-Remek, remek!-mosolygott a doktor majd távozott a szobából. Harry az órájára nézett.
-Most haza megyek. Meglesztek ketten?
-Persze.-bólintottam.-Kösz mindent tesó!-átöleltem és ő viszonozta.
-Ez a legkevesebb! Vigyázz rá nagyon!-súgta a fülembe.
-Fájdalmat okozunk neki.-szólalt meg Lexy ahogy Hazza elment.
-Tudom...-bólintottam.-Mit tehetnénk?
-Nem tudom, nagyon szeretem Harry-t és annyira bánt, hogy fáj neki. Titkolja, de látom ahogy ránk néz. Próbál jó képet vágni a dologhoz, de belül...
-Belül szenved...-fejeztem be helyette a mondatot...