96. Fejezet. Don't let me...

Sziasztok! Sajnálom, bocsánat, bocsánat, bocsánat! Remélem nem utáltatok meg teljesen :/ Kíváncsi vagyok a reakciótokra, a dalt pedig mindenképp hallgassátok olvasás közben! Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, köszönöm előre is! Kellemes olvasást :)

96. Don't let me...

Story of my life

(Niall szemszöge)

Hazza villámgyorsan távozott. Mindenki utána nézett. Zayn szeme haragosan villant míg Louis ismét pityeregni kezdett. Liam összevont szemöldökkel motyogott valamit Sophiának majd fel akart állni, de előtte rám pillantott. Megráztam a fejem mire aprót bólintott. Vettem pár mély levegőt, hogy átgondolhassam a dolgokat. Szörnyű bűntudatot éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy Harry-t mennyire kiborítja ez az egész. Soha nem akartam semmiben versengeni vele, soha nem akartam felébe kerekedni, vagy elvenni tőle valamit amire vágyakozik. Mindig testvéremként szerettem és büszke voltam rá, ahogy egy igazi testvér büszke a testvérére. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ártsak neki vagy bármiben gátoljam a boldogságát, soha nem tagadtam meg tőle semmit amire vágyakozott. Az egyetlen kivétel pedig itt ült mellettem és a kezemet szorongatta. Újabb mély lélegzetet vettem és Lexy-re pillantottam. Szemei az enyémeket keresték. Tudtam, hogy kétségbe esett Harry kirohanásától. Ugyanúgy aggódtam a fivéremért mint ő, ezért bólintottam...

(Lexy szemszöge)

Szememmel követtem Harry-t aki kisietett a teremből. Mindenki értetlen arckifejezéssel nézett utána. Niall-ra pillantottam. Kék szeme szomorúan ragyogott, de bólintott.
-Menj, keresd meg!-szorította meg az ujjaimat. A másik kezével az állam alá nyúlt és puha csókot lehellt a számra.-Nem számít mibe kerül, csak te tudod visszahozni...
Bólintottam és sűrű bocsánatkérések közepette felálltam az asztaltól. Mielőtt elindultam volna, homlokon csókoltam újdonsült férjemet.
-Nem lesz semmi baj!-ígértem és a szoknyámat megemelve indultam Hazz után. Meglepett, hogy az ajtón kilépve nem villogtak vakuk a szemembe és nem ostromoltak kérdésekkel a firkászok. Aztán eszembe jutott mit mondott Liam. Az egész park le volt zárva erre a napra. Senki nem juthatott be aki nem volt meghívva.
-Harry!-kiáltottam miközben körülnéztem.-Harry!-próbálkoztam ismét majd elindultam jobbra az ösvényen. A menyasszonyi ruha uszálya lebegett utánam. Szívemet félelem töltötte meg.-Hazza!-kiáltottam hangosabban. Az ösvény végén megtorpantam.
Harry egy padon ücsörgött. Térdére támasztotta a kezét, arcát a tenyerébe temette. A válla rázkódott. Meg kellett kapaszkodnom egy fában, hogy ne essek össze. Színtiszta gyűlöletet éreztem, haragot és bánatot. Mindezt magam ellen. Ebben a pillanatban gyűlöltem magam. Gyűlöltem, hogy fájdalmat okoztam Niall-nek , gyűlöltem, hogy bántottam Harry-t és gyűlöltem, hogy nem tudtam, hogyan tehetném rendbe a dolgokat.
Mély levegőt vettem és igyekeztem nem elbőgni magam miközben elindultam a férfi felé.
-Harry...-suttogtam amint odaértem. Felpillantott. Átható, mindig mosolygós zöld szeme most könnyektől csillogott.
-Szia...-hangja rekedtebb volt mint általában.-Mi újság?-próbált mosolyogni.-Neked nem az esküvődön kéne lenned?
-Épp most törtem össze az egyik legjobb ember szívét akit ismerek ezen a bolygón...-hangom alig volt több suttogásnál. Mielőtt megmozdulhattam volna, átölelt és arcát a hasamba temette. Zavartan játszadoztam göndör hajával és hagytam, hagy áztassa el a ruhámat. Az arcomat csípték a sós könnyek, de nem foglalkoztam vele. Átöleltem a férfi nyakát és szorosan magamhoz öleltem.
-Félek...-motyogta Hazza alig hallhatóan.-Annyira...félek...
-Itt vagyok...-suttogtam a haját simogatva. Belül ezer darabra törtem a szavaitól.
-Félek, hogy el foglak veszíteni...vagy már el is veszítettelek...-a gondolattól még hevesebben kapaszkodott belém.
-Soha...soha nem fogsz elveszíteni Harry! Te vagy a legjobb barátom...-az utolsó szónál elcsuklott a hangom.-Nagyon...nagyon szeretlek!-a gombóc a torkomban nagyon megnehezítette a beszédet.
-Kérhetek valamit?-nézett fel.
-Amit csak akarsz!-hadartam gyorsan.
-L-lehet az enyém az első tánc?-először nem értettem mire céloz, de aztán aprót bólintottam. Lassan felállt és magához húzott. Kezemet széles vállán pihentettem, tenyere a derekamra simult. Egy dalt kezdett dúdolni, ugyanazt amit a teremben is. Megborzongtam a hangjától és erősebben szorítottam magamhoz. Féltem, ha elengedem, eltűnik.
-Don't let me...Don't let me go...-a könnyeim tökéletesen szabott zakóját áztatták.
Körbefordultunk, szorosan tartott. Úgy kapaszkodtunk a másikba mintha az életünk múlna rajta.
-Hé hercegnő!-emelte fel az állam amint véget ért a dal.-Ne sírj!-hüvelykujjával letörölte a könnyeim.-Csak ígérd meg...-lehajolt hozzám miközben forró ajkát a homlokomra szorította.-Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra! Meghalok egyedül...

95. Fejezet. Az esküvő :)

95. A nagy Nap...

Mindenből tökéleteset akartam alkotni. Annyira azt akartam, hogy tökéletes legyen az esküvőjük. Sophia mindenben a segítségemre volt, tökéletes jobb kéz. Harryre és Louis-ra bíztuk, hogy tartsák távol az ifjú párt mindennemű szervezkedéstől. Christie-re és Hope-ra bíztam a terem díszítését, én magam pedig az esküvői tortát terveztem meg. A vendégek elszállásolásáról Soph gondoskodott.
Alig két nap volt már vissza mire mindennel kész lettünk. Az utolsó nap élesben ment a dolog, a termeket feldíszítettük, az asztalokat megterítettük. Nem bíztam semmit idegen kezekre. Zayn ötlete az volt, hogy legyen videóvetítés a közös képekből. Nagyon aranyosra sikerült. Többször is ellenőriztük, hogy minden megfelelő sorrendben következzen. Kínosan ügyeltem a részletekre. Harry inkább csak téblábolt, amikor azonban felhívtam a figyelmét arra, hogy Niall merre van, azonnal a nyomába eredt és inkább elvitte valamerre relaxálni.
A legénybúcsú kitörő sikert aratott. Mindannyian jól éreztük magunkat. Niall összes hímnemű barátja jelen volt. Az egész estés dorbézolásnak a hajnal első fényei vetettek véget. Eljött a nagy nap...

(Niall szemszöge)

Körülnéztem az egybegyűlt tömegen. Mindenki itt volt. Persze a fotósok sem maradhattak el. Összeráncolt szemöldökkel meredtem egy paparazzóra aki az egyik ablakból leskelődött befelé. Harry észrevette amit bámulok, összenéztünk majd feltűnés nélkül kiment a templomból. Csak annyit láttam a fotósból, hogy hirtelen eltűnik az ablakból.  Hazz is nemsokára visszaosont. Cinkos vigyorral kacsintott rám amint elfoglalta a helyét. Épp megkérdeztem volna, hogy mégis mit művet a paparazzóval, mikor megjelent a pap.
-Elnézést!-nézett rám bocsánatkérően ahogy a helyére állt.-Volt egy kis összetűzésem a menyasszonnyal.-mosolygott. Vajon mi a csudát csinált már megint ez a lökött nőszemély?-mosolyogtam én is magamban.
-Semmi gond.-biccentettem.-Kezdhetjük?
Alighogy ezt kimondtam megszólalt az orgona. A hatalmas faajtó lassan kinyílott. Lux mosolyogva lépdelt elől rózsaszirmokat szórva a menyasszony előtt. Tátva maradt a szám és elfelejtettem egy pillanatra hogyan kell lélegezni amint megláttam Lexy-t. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem míg odaért mellém. Csodálva pillantottam gyönyörű szemeibe.
-Fantasztikusan nézel ki!-tátogtam neki. Enyhén elpirulva fogadta a bókot. Alig tudtam a pap mondataira koncentrálni. Csak homályosan dereng az esküm szövege, de biztos voltam benne, hogy soha többé nem akarok mást mint leélni az életem ezzel a gyönyörű nővel az oldalamon. Alig vártam, hogy kimondjuk végre a boldogító igent.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt!-ez a mondat tisztán és élesen vágott az elmémbe. Lassan a két kezembe fogtam Lex arcát és mélyen a szemébe néztem. Könnyek csillogtak csodálatos zöld szemeiben.
-Szeretlek, örökkön örökké!-suttogtam amint közelebb hajoltam.
-Szeretlek Niall!-mosolygott rám gyönyörű feleségem. Ajkunk egy lágy csókban találkozott. Orkán erejű tapsvihar tört ki. Attól tartottam megsüketülök, ám ekkor a gyönyörű kacagás minden mást kizárt a fejemből. Lexy belém karolt és lassú léptekkel elindultunk kifelé a templomból. A srácokra pillantottam. Louis úgy bőgött mint egy óvodás, Liam társaságában. Zayn is a könnyeivel küszködött. Harry széles mosollyal nézett a szemembe. Könnyes mosolyt küldtem felé.
Kis feleségem kezét szorongatva léptem a fogadásunkra rendezett terembe. Szemem szám tátva maradt.
-Húú!-nyögte ki Lexy nagy nehezen. Egyetértően bólintottam.
Forgott velem a világ amint leültünk a vacsorához. A jókívánságoktól zúgott a fejem. Annyi rokon és barát ölelgetett meg, hogy nem éreztem a vállam.
-Bocsánat!-állt fel Harry és kissé dülöngélve a színpad felé igyekezett.-Egy dalt szeretnék elénekelni a Szerelmes pár tiszteletére.
A násznép tapssal fogadta Hazz elképzelését. Összesúgott a zenekarral és papírokat nyújtott át nekik. Eltátottam a számat ahogy énekelni kezdett.
-Ott álltál az előbb, 
pontosan előttem
Kitartok, pedig egyre
nehezebb levegőt kapnom
Hirtelen megvakítanak a fények
Sosem tűnt fel, milyen
fényesek tudnak lenni  
Láttam, hogy van
egy kép a sarokban
Nem kétséges, hogy
a fejemben Te vagy rajta
Törött üvegágyon hever
Ezt az ágyat sohasem 
kettőnkre tervezték
De nyitva tartom
a szemem...
Oldalra pillantottam. Lex szeme könnybe lábadt. Kezében egy ezüstös valamit szorongatott. A karkötőt amit Harry-től kapott. Nem voltam féltékeny. Ez Harry búcsúja. Bár úgy énekel mintha rólunk szólna, mindenki aki benne volt ebben a helyzetben, tudta, hogy ez csak róla és Lexyről szólt... Csendes beletörődéssel figyeltem ahogy Lex egyre sűrűbben pislog a dal folyamán. Hazz hangja szívbemarkoló volt mint mindig. Amint az utolsó dallamok is elhaltak rám pillantott. Zöld szeme fáradtan csillogott.
-Köszönöm.-szinte súgva a mikrofonba, majd elhagyta a színpadot...

94. rész!

94. I'm sorry

(Lexy szemszöge)

Pár napig akkora volt a felfordulás, hogy azt sem tudtam merre áll a fejem. Ezt megkoronázandó a menedzsment bejelentette, hogy a srácoknak sürgősen össze kell hozniuk egy dalt. Meg volt a hatása. Mindenki lázadt, különösképp Niall és Zayn. Próbáltam csitítgatni a Szöszit, de megértettem a felháborodását. Észre sem vette senki, hogy míg mi civakodunk és győzködünk, Harry forgat valamit a fejében. Csak akkor vált világossá amikor egy este összehívott mindenkit.
-Szóval...-kinézett az ablakon mintha az Ír tájat csodálná. Tudtam, hogy csak erőt gyűjt ahhoz amit mondani készült.-Most, hogy mindenki lenyugodott...Szóval írtam egy dalt még régen...Talán, szóval arra gondoltam, hogy felénekelhetnénk...
-Egy zseni vagy!-örvendezett Louis.-Megmentesz minket a melótól!-sóhajtott ábrándosan. Mondanom sem kell, hogy mindenki hasonló véleményen volt...
Borzasztóan bosszantott, hogy kizártak mindenféle szervezésből. Egyedül a menyasszonyi ruhámat választhattam egyedül. A lányok rám parancsoltak, hogy pihenjem ki magam, majd ők elvégeznek mindent. Egy darabig küzdöttem ellenük, de végül beleegyeztem. Biztosan nekik volt igazuk. Niall hasonlóképp volt ezzel. Ahogy egyre közeledett a Nagy Nap, mindketten egyre feszültebbek lettünk. Én attól tartottam, hogy Niall-nek nem tetszik majd a ruhám, vagy valami balul sül el...
Azt szerettem volna, hogy mindenki boldog legyen. Nem akartam, hogy bárki szomorkodjon a közelemben. Lou segítségével kiválasztottam öt ruhát. Már csak abból az ötből kellett eldöntenem, hogy melyik lesz az igazi. Segítségül akartam hívni Harry-t, mert neki igazán jó szeme van az ilyenekhez. Amikor megkérdeztem Liam-et, hogy merre találom, azt mondta, hogy a garázs felé menet látta utoljára. Utána szaladtam reménykedve, hogy nem ment még el. Az autója azonban bent parkolt. Az ülésen ült, fejét hátradöntve. Felsóhajtottam amint észrevettem, hogy fel van tűrve az inge. Az soha nem jelentett jót...

(Harry szemszöge)

Boldog voltam, hogy mindenki boldog. Legtöbb időmet azonban egyedül töltöttem. A magány már ismerős társként kísért mindenütt. Hál' istennek a média szeme elől is eltűntem. Nem számított senkinek, hogy mit teszek magammal. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Lexy és Niall házasodnak. Ez keserű ízt hagyott a számban. Valahogy még mindig abban reménykedtem, hogy Lex egy szép napon meggondolja magát. Tudtam, hogy őrültség. Bárki aki látta hogyan néz Niall-re, az tudta, soha nem fog más pasit keresni.
Sóhajtva szálltam be az autómba, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Ha nem is vezettem, itt legalább biztonságban voltam. Bekapcsoltam a zenelejátszót és énekelni kezdtem. Megnyugtattak a dallamok. Benéztem a kesztyűtartóba és helyeslően bólintottam. A kezem halványan reszketni kezdett ahogy a fecskendőhöz nyúltam. Lehunytam a szemem miközben feltűrtem az ingem ujját. Rutinosan tapintottam ki az eret és beleszúrtam a tűt. Előtte azonban gondosan bezártam a kocsi összes ajtaját, hogy senki se zaklathasson.

Amint a szer kezdett felszívódni, hátrahajtottam a fejem a támlára. Lassú ütemet diktáltam a légzésemnek. A zene olyan hangosan szólt, hogy elnyomja a külvilágot.  Pislogtam párat, mert úgy hallottam valaki szól hozzám. Az ablakon kinézve egy ismerős alakot vettem észre.
-Lex?-a hangom rekedt volt, mint mindig.-Menj innét!
-Engedj be Harry!-a lány a kilincset rángatta, de a zár nem engedett.
-Menj el!-nyöszörögtem halkan. Ő továbbra is csak próbálta felfeszíteni az ajtót.
-Harry, nyisd ki kérlek!-megvonaglottam ahányszor kiejtette a nevem.
-Tűnj már innét!-olyan erővel csaptam az ablakra, hogy apró repedések futottak szét rajta az öklöm nyomán. A lány még mindig nem tágított. Egy lendülettel feloldottam a zárat és kiugrottam a kocsiból. Arra sem volt ideje, hogy hátrébb lépjen, elkaptam a derekát és erősen a kocsinak löktem. Öklöm csak centikre csattant a feje mellett a fémen. Szorosan az autó oldalához préseltem a testemmel. Szemében rémület tükröződött.
-H-Harry...-dadogta reszkető hangon. Lehajtottam a fejem, hogy szemünk egy vonalban legyen. Dühös voltam, rettenetesen dühös. Rá, magamra, az egész világra. Dühös voltam, hogy semmin nem tudok változtatni.
-Azt mondtam...-az én hangom a méregtől reszketett. Lex megpróbált kicsúszni a szorításomból. Elkaptam az állát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Pillantásában új szikra gyúlt.
-Nyugalom nagyfiú.-halkan beszélt hozzám mint valami vadállathoz. Annak is éreztem magam. Reszkető ujjait a csuklómhoz érintette. Lágyan simogatta míg ujjaim el nem lazultak és lehullottak állkapcsáról. Még mindig szorosan a kocsihoz préseltem. Árgus szemekkel néztem minden mozdulatát. A lassúnál is lassabban emelte fel ismét kezét, hogy megsimogassa az arcom.
-Elengedsz?-kérdezte halkan. Elkaptam a csuklóját ami az arcomat simogatta. Felső ajkamat felvonva vicsorogtam rá. Teljesen kifordultam magamból.
-Ne gyere a közelembe...-sziszegtem akár egy felbőszült kobra. A szavak hatalmas lyukat égettek a mellkasomba, de tudtam, hogy így helyes.-Hacsak nem akarod, hogy fájjon...
-Ez nem te vagy Harry...-próbált rám hatni.-Hol az az édes fiú akit megismertem?-a szemébe könnyek gyűltek. Kacagásom inkább volt hisztérikus, mint derűs.
-Hol az a cuki fiú?-ismételtem gúnyosan. Az volt a célom, hogy végérvényesen elűzzem magam mellől.-Meghalt drágám!-arcunk összesimult ahogy a füléhez hajoltam.-Te ölted meg...

93. fejezet!

93. Meglepi...?

(Louis szemszöge)

Kimentünk a mezőkre kóborolni Béla társaságában. A kis tacskó heves fenékriszálással hozta a pórázát amint megtudta, hogy sétálni megyünk.
Ujjainkat összefontuk és csak sétáltunk a napsütésben.
-Alig hiszem el..-szólalt meg Christie egyszer csak.-Esküvő! És már csak három hét van! Annyi mindent kell megszerveznünk!
-Lesz répatorta?-szúrtam közbe.
-A cukrászda!-csapott a homlokára.-Össze kéne beszélnünk a csajokkal! Hol fogjuk elszállásolni a sok vendéget? Írország nem egy köpésnyire van!
-Nyugi! Legalább egy napig ne stresszelj bébi!-lefékeztem és magamhoz rántottam. Szorosan a karomba vontam és megcsókoltam. Ledőltünk a fűre és csak csókolóztunk. A kutya valamerre elkódorgott, de az volt a legkisebb problémánk.
-Ugye, hogy jobb mint aggódni?-húzódtam el egy pillanatra a lánytól.
-Fogd be!-motyogta és ismét magához húzott. Engedelmesen befogtam... a számmal a száját. Csak csókolóztunk semmi mással nem törődve. Kivételesen Christie telefonja zavarta meg az idillt.
-Igen?-vette föl kissé zihálva.-...Ő, oké. Ez biztos?...Niall tudta?! Mi van?!...És miért nem szólt?... Oké! Hope is ott van?...Jó, megyünk! Szia!-letette. Összehúzott szemöldökkel meredt egy pár pillanatig a telefonjára majd rám nézett.
-Te tudtad?-olyan élesen tette fel a kérdést, hogy őszintén megijedtem tőle.
-Uhm...nem?-fogalmam sem volt miről beszélhet, de próbáltam nem felidegesíteni még jobban.
-Szerencséd! Induljunk haza!-meg sem várta a feleletem, felkelt és leporolta a nadrágját.
-Mi történt?-próbáltam kideríteni a dolgokat finoman.
-Zayn...-csak ennyit felelt. Mintha ez mindent megmagyarázott volna. Bólintottam mint aki érti és követtem őt. A falubeliek már meg sem lepődtek a jelenlétünkön. Az itteni tinédzserek csak integettek ha megláttak minket. Ritka volt, hogy valaki elkapott minket egy autogramért vagy egy fénykép erejére. Út közben Béla is hozzánk csapódott.
-Christie!-szaladt ki elénk Lexy. Valamit nekiállt magyarul hablatyolni. Egy kukkot nem értettem az egészből. Egyedül változó arcszínük és hol kisimuló, hol haragos ráncokba szaladó homlokuk árulkodott némileg a dolgokról. Közben Niall is megjelent. Nem tudta elrejteni mosolyát a tanácskozó nők láttán.
-Mi történt bro?-vontam föl a szemöldökömet a Szöszire pillantva.
-Csak Zayn apuka.-vont vállat az Ír mintha ez olyan természetes lenne.
-Mi?-visítottam fel. Az ajtó felé biccentett. Christie-re néztem. Még mindig Lexy-vel diskurált. Vállat vontam és kocogva indultam a ház felé. Kinyitottam az ajtót, de valamiben megakadt. Fájdalmas nyögést hallottam az ajtó túloldaláról.
-Bocsi!-csak reméltem, hogy nem épp az apósomat nyomtam orrba az ajtóval. Harry piros homlokával találtam szembe magam amint végre kinyitottam az ajtót.
-Ne haragudj!-húztam a számat. Egy jókora pukli kezdett növekedni a fején.
-Semmi gond...-vont vállat miközben kikerült, hogy kijusson a kertbe. Utána néztem, nem tudtam mire vélni a tetteit. Elhatároztam, hogy később megnézem mi van vele. A nappaliból egy kisgyermek kacagása szűrődött a fülembe. Az ajtóban megálltam. Zayn egy gyönyörű kisfiút tartott a magasba.
-Adj egy puszit apának!-ölelte magához a csöppséget. A szám is tátva maradt. Hope kényelmesen elhelyezkedve ült az egyik fotelban és a párost figyelte. Ide-oda kapkodtam a fejemet és próbáltam felfogni a látottakat.
-Mi történt?-tettem fel Zayn kérdését.
-Szia.-nézett rám Malik.-Nézd kicsim, bemutatom Louis-t.-a kisfiú rám pillantott borostyán színű szemeivel.-Louis, ő itt Zorán.
-Louis!-nevetett a bébi. Közelebb léptem hozzájuk. Zorán egyből átnyújtózkodott hozzám.
-Most akkor nagybácsi lettem?-nevettem el magam...

A 92. rész kicsit rövid, viszont annál tartalmasabb :) Tessék komentelni! Jó olvasást, puszii :) Bxx

92. Te...?

(Zayn szemszöge)

Az autó halkan dorombolt amint elfordítottam a kulcsot. Mély levegőt vettem és kikanyarodtam az útra. Nagyon fura volt nekem a baloldali vezetés. Nézegettem az utcatáblákat míg rá nem jöttem melyik a nekem szánt. Aztán már csak a házszámokra kellett figyelnem. Út közben elgondolkodtam. Vajon mit fog majd szólni? Van barátja? Sokat változott?-ilyen és hasonló gondolatok röpdöstek ide-oda a fejemben mígnem lefékeztem egy aranyos kis kertes ház előtt. Sóhajtva szálltam ki az autóból. A kapu elé lépve a csengő felé irányítottam az ujjam, de az megakadt a levegőben. Egy kisgyerek kacagásának hangja töltötte be a fülemet. Oldalra sandítottam. Először csak csak repdeső fekete fürtöket láttam a kis srácból. Talán az unokaöccse...-gondoltam.-Vagy megházasodott volna?-a gondolatra a szívem környéke sajogni kezdett. A kisgyerek egyenesen a kerítéshez futott és felcsimpaszkodva rajta rám villantotta apró fogacskáit. A lélegzetem elakadt amint a szemeibe néztem.
-Ez...ez nem lehet...-dadogtam mintha a picur értené amit mondok.-Te...? Az nem lehet!-megráztam a fejem és nagyokat pislogtam. A kisfiú nevetni kezdett. Látszólag nem értette mit is csinál ez a mamlasz a kapujában. Reszkető kézzel nyomtam le a kilincset és nyitottam ki a kertkaput.
-Szia...-mivel a fiúcska magyarul beszélt, nem nagyon értettem mit mond, csak abban bíztam, hogy köszöntött épp.
-Szia.-remegő szájszéllel mosolyogtam rá.
-Felveszel?-nem kellett értenem a mondatot mivel apró kacsóit felém nyújtogatta. Óvatosan a csípőmre ültettem. Kis kezét borostás arcomra simította és mélyen a szemembe nézett. Annyira látszott rajta a kisgyermekek bölcsessége. Arcocskáján ismét egy mosoly játszott. Kitört belőlem a sírás. Összetéveszthetetlenül hasonlított az apjára... Magamhoz szorítottam kis testét. Automatikusan viszonozta az ölelésemet amitől még jobban záporozni kezdtek a könnyeim.
-Zorán!-felkaptam a fejem a hangra. A szívem majd kiszakadt a mellkasomból. Mintha egy angyal hangját hallottam volna.
-Mami!-kiabált vissza a kisfiú és hevesen gesztikulálva közölte, hogy vigyem a hang irányába. A térdeim úgy remegtek mint a kocsonya ahogy egyre közelebb értünk a hátsókerthez. A nő háttal állt nekünk. Épp tisztára mosott ruhákat teregetett a szárítókötelekre.
-Hope...-suttogtam magam elé.
-Mami.-helyeselt a kis srác. A nő megfordult a hangra. Csak álltunk egymással szemben. Egyikünk sem tudott megmozdulni. Újra elvesztem a tekintetében. Látszott rajta az elmúlt három év fáradalma, de még így is Ő volt a leggyönyörűbb teremtés akit valaha láttam.
-Z-Zayn...-a szeme könnybe lábadt ahogy ide-oda ugrált köztem és a kisfiam közt.
-Miért nem mondtad el?-újra a sírás határán álltam.
-Zorán, kicsim gyere ide!-Hope kikapta a kezemből a csöppséget. Nehezen engedtem őt el, most, hogy megtudtam, létezik egyáltalán.
-Zorán...?-furcsa volt a hangzása. Majdnem mint a Zayn...
-Rád jobban hasonlít...-a lány magához szorította a gyermeket. -Nem mondtam el...Nem akartalak ezzel is terhelni...Nem voltam benne biztos, hogy örülnél a fiadnak...-tudom, hogy nem akarta, de arcul ütöttek a szavai.
-Istenem Hope!-nyögtem fel félig sírva.-Hogyne örültem volna Neki?! El sem tudom hinni, hogy van egy fiam...-motyogtam ismét rádöbbenve a tényre. Nem tudtam hova kapjak hirtelenjében. Zorán addig kecmergett az anyukája ölében míg rám tudott nézni. Először rám majd Hope-ra emelte a szemét.
-Apu...?-nem értettem a szót, de a nő arca elárult mindent. A szája elé kapta az egyik kezét és lassan bólintott.
-Igen kicsim. Ő apu...-válaszolt a pici kérdésére. A lurkónak több sem kellett. Ismét felém kezdte nyújtogatni a kezét. Eléjük léptem és mindkettőjüket az ölelésembe zártam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Zorán olyan erősen kulcsolta a nyakam köré a kezeit mintha attól tartana, hogy hirtelen elpárolgok.
-Apu!-ismételte újra a szót.
-Istenem...-sírtam örömömben.-Van családom...-halkan beszéltem, de Hope így is meghallotta. Rám emelte gyönyörű tekintetét és lágyan elmosolyodott.
-Hiányoztál.-suttogtam. Ő is sírt.
-Niall volt az, igaz? Az az Ír bajkeverő!-mondta Hope nevetéssel a hangjában.
-Várj! Ő tudta?-a szemeim elkerekedtek. Miért nem szólt? Mióta tudta? Mikor akarta vajon közölni?-kattogtak az agyamban a gondolatok.
-Ő volt az egyetlen aki tudta.-bólintott a nő.-Menjünk be.-kisfiam továbbra is az én nyakamba csimpaszkodott így én vittem be őt a házba. Leültünk a kanapéra a nappaliban.
-Megbocsátasz egy percre? Aludnia kéne már...-Hope felvette Zoránt és ágyba fektette a déli pihenőjére. Néztem amint szép lassan álomba merül. Hosszú szempillái a járomcsontját súrolták amint lehunyta szép szemeit. Amint biztosak voltunk benne, hogy alszik, visszamentünk a nappaliba.
-Honnét tudta, hogy ki vagyok?-ez volt az első kérdésem.
-Azt akartam, hogy fogalma legyen róla ki az édesapja ezért mutattam neki képeket rólad.-vallotta be a nő.-Nem álltattam azzal, hogy egyszer csak megjelensz és Te leszel az apukája, de úgy látszik tévedtem.
Fogalmam sem volt mit mondjak vagy tegyek. Csak néztem Őt. Nem tudtam levenni róla a pillantásom.
-Itt vagyok.-csupán ennyit sikerült kinyögnöm.-És ezt neked hoztam.-átnyújtottam neki a borítékot amit el is vett majd letett az asztalra. Lesütötte a szemét majd felállt a fotelből amiben addig ült.
-Kérsz egy teát vagy egy kávét?-alig pillantott rám amint elhaladt mellettem a konyhába igyekezve.
-Egy kávét, köszönöm.-bólintottam. Egyedül hagyott. Értetlenül bámultam a kezeimet melyeket tetoválások borítottak. Fogalmam sem volt, mit gondoljak... Nem vártam meg míg kihozza a kávét. Utána mentem a konyhába. Érkezésem hangjára megfordult. Elé léptem és magamhoz húztam. Pont úgy ahogy egykor. A tekintetünk egybefonódott. Lassan hajoltam az ajkához. Forró lehelete az arcomat simogatta. Először csak finom puszit nyomtam a szájára majd nyelvemmel simítottam végig a felső ajkán. Pont olyan édes volt mint amire emlékeztem. Amint bebocsátást nyernem, lassan csókolni kezdtem. Azt akartam, hogy tudja, itt vagyok. Most már nem kell semmitől félnie. Nehezemre esett végül elhúzódni tőle.
-Kicsim...-suttogtam a homlokomat az övének támasztva. Szemében könnyek csillogtak.
-Menj most el Zayn...-kért halkan. Nem értettem Őt...Miért küld el most, hogy itt vagyok? Nem akartam elmenni. Újra és újra meg akartam csókolni Őt. Válasz helyett ismét megcsókoltam és felemeltem a karjaimba. Ösztönből tudtam hol lehet a hálószoba így oda vittem. Az ágyra fektettem és fölé hajoltam. Lehunyta a szemét. Láthatólag nem akart rám nézni.
-Nem fogok elmenni többé!-ráztam a fejem és ismét megcsókoltam.-Soha! És...
Szorosan átöleltem amint ledőltem mellé. A fejét a mellkasomra támasztotta.
-Soha többet nem hagylak elmenni!-suttogtam puha hajába. A könnyeim marták szemeimet. Felfoghatatlan volt, hogy ez megtörtént. Van egy fiam aki már három éves lassan és Hope az édesanyja. Annyi mindent nem tudtam megtenni. Nem lehettem ott a szülőszobán amikor először a karjaiba vette Zoránt. Nem aggódhattam az első lépéseknél, hogy vajon mikor fog elesni. Nem láttam ahogy összemaszatolja magát az első szülinapján a tortával... Olyan apróságok amelyek a lelkembe martak. Annyira szerettem volna visszautazni az időbe, hogy azon a karácsonyon én is jelen legyek mikor a többiek ide látogattak. Fel kellett volna keresnem Őt... Itt kellett volna lennem vele! Elszúrtam! A legtöbb amit tehetek, hogy többet nem hagyom magára sem Őt sem a kisfiunkat. Az sem érdekelt, hogy mit szól ehhez az egész világ. Nekem csak Ők ketten számítottak, senki más. Valami ősi tűz lobbant fel a szívemben... Meg kell védenem a családomat! Vigyáznom kell rájuk és szeretni őket amíg csak tehetem. Új értelmet kapott az életem...

Sziasztok :) Hoztam a részt, remélem bejön majd és várjátok a folytatást :3 Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez :* Puszii Bxx

91. Meghívók és összetört szívek

(Lexy szemszöge)

-Itt kéne kezdenünk a meghívó osztogatást, nem?-Niall nézegette egy darabig a nagy halom esküvői meghívót majd szépen elkezdte felcímkézni őket. Mindet aláírtuk mindketten majd borítékba csomagoltuk és ráírtuk, hogy kinek címezték.
-Persze.-pocsékul éreztem magamat. Egyfolytában azon az estén kattogott az agyam. Niall és Harry szemmel láthatólag ugyanúgy éltek tovább mintha mi sem történt volna. Miután végeztünk a címzéssel fogtuk a leveleket és beültünk a Range Rover-be. Egy darabig csendben autókáztunk, de végül nem bírtam ki, meg kellett szólalnom.
-Niall...-kezdtem félve. A Szöszi rám pillantott és lassított egy kicsit, hogy tudjon figyelni.-Pocsékul érzem magam...Egyszerűen nem tudom elhinni amit művelek veletek...-a fiú egy sóhaj keretében lehúzódott az útról és megállt. Leállította a motort majd lassan megfogta a kezem. A sírás kerülgetett.-Én... én soha nem voltam ilyen...Aztán...aztán jöttél Te és Ő és én egyszerűen...belétek szerettem...-próbált megnyugtatóan viselkedni és nagy puha kezével az enyémet cirógatta, de ezzel csak azt érte el, hogy kicsordultak a könnyeim.-Először próbáltam ezt az egészet elfojtani és nem reagálni a szívemben megmozduló dolgokra, de egy idő után ez már nem ment. Te is tudod és tudtad is, hogy nem mindig döntöttem a leghelyesebben vagyis inkább az esetek 90%-ában rosszul döntöttem, de egyszerűen...egy idióta vagyok! Annyira sajnálom, hogy fájdalmat okozok nektek, nem tudom mit kéne tennem...-nem tudtam a szemébe nézni.-Talán az lenne a legjobb ha szépen elhordanám az irhám...
-Egyet mondj meg, de őszintén!-Niall megfogta az állam és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.-Ha most valaki azt mondaná, hogy válassz! Én vagy Harry, mit felelnél?-nagy nehezen álltam a tekintetét. Nem kellett sokat gondolkodnom. Csak kimondtam a szót amit a szívem lökdösött egyre a szám felé minden egyes dobbanással...:
-Te...-motyogtam és úgy istenigazából kitört belőlem a sírás. Kicsatolta az övét és áthajolt az én oldalamra.
-Innentől kezdve nincs miről beszélnünk Szerelmem!-suttogta a hajamba miközben magához ölelt. Szorosan kapaszkodtam a pulcsijába.-Ne sírj, kérlek!-simogatta a hátam. Dúdolni kezdett egy dalt. A Story of My Life-ot. Annyira gyönyörű volt a hangja, hogy még jobban rám tört a sírás. Ujjaimmal görcsösen kapaszkodtam a pulcsijába.
-Fogalmam sincs miért...-csukladoztam alig hallhatóan.
-Cssst!-hüvelykujjával letörölte a könnyeket az arcomról miközben a szemembe nézett. Mint mindig, most is elvesztem azokban a kék íriszekben.-Most már minden rendben lesz!- először homlokon csókolt majd az orromat és végül az ajkaimat csókolta meg. Kicsit megnyugtattak a szavai, de nem éreztem magam kevésbé bűnösnek.
Először Greg-éket látogattuk meg. Nagyon örültek a meghívónak. Felöltöttem a lehető legvidámabb arcomat és inkább félrevonultam Theo-val játszani míg Niall a bátyjával beszélt. A következő Niall anyukája volt. Leírhatatlan volt az arckifejezése amivel a borítékot fogadta. Az apósom-fú, de fura így emlegetni, hasonló reakcióval fogadta a híreket. Végül szépen sorban végig látogattuk a népes rokonságot. Az egész Horan-família teljesen bezsongott a hír hallatán. Gyanakodtam, hogy valamiféle hagyományos Ír szertartás is lesz a dologban. Ami, valljuk be, nem ütközött a vallási nézeteimmel mivel az én családom is katolikus. Elgondolkodva bámultam ki az ablakon míg Niall a vezetésre koncentrált. Ujjaink összefűzve pihentek a két ülés között.
-Megkérhetlek valamire?-nézett rám a fiú amint bekanyarodtunk az utcánkba. Félve pillantottam felé majd egy aprót biccentettem.
-Kerüld el Harry-t, oké?-lehunytam a szemem és ismét bólintottam. Niall megpuszilta a halántékomat. Kiszállt az autóból és kinyitotta nekem az ajtót. Karöltve sétáltunk be a házba. Már mindenki összepakolt, hisz másnap indultunk Magyarországra, hogy ott is szétosszuk a meghívókat. Este tizenegy körül járhatott az idő mire eljutottunk odáig, hogy letusolhassunk és ágyba bújjunk. Nem vártam meg a Szöszit a fürdéssel, gyors tus után vonultam az ágyba és nyakig húztam a takarót. Talán már el is szunnyadtam egy kicsit mire Niall bebújt mellém és átölelt.
-Jóéjt kicsim...-morogta a nyakamba majd adott a hajamba egy puszit...

***

-Niall, haladj már, mert elkésünk!-trappolt Liam össze-vissza a lakásban. Segítettem a Szöszinek a ruhaválasztásban, hogy gyorsabban végezzen. Végül a fejére nyomtam egy kék full cap-et és tökéletes is volt. Ezek után tényleg nem sok időnk volt elérni a repcsit. A plusz vicc az egészben, hogy drágám kitalálta, a Rover is jön Magyarországra. Hajlamos volt kifizetni még oda is a szállítási költségeket. Az ebből származó előny, hogy nem kellett plusz azzal foglalkoznunk, hogy autót béreljünk. Nem szóltunk senkinek, hogy megyünk, tehát teljes meglepetés volt. Úgy döntöttünk, hogy arra az időre míg otthon vagyunk, Niall, én és Liam-ék hozzánk költözünk, míg Christie, Louis, Harry, és Zayn-ék Christie-ékhez fészkeltek be. Mély levegőt vettem, a kapunk kilincsébe kapaszkodva. Majd egy éve nem voltam itthon. Végül lenyomtam a kis fém szerkezetet és beléptem. Csibész és Cuki nagy lendülettel rohantak elő a hátsókertből ahogy meghallották a kapu nyikorgását. Heves farkcsóválással fejezték ki boldogságukat. Niall jókat nevetgélve játszott a kutyákkal míg én tovább haladtam. Bekopogtam az ajtón. Egy árnyalak jelent meg. A kulcs elfordult a zárban és a falap feltárta mi van mögötte.
-Baszki!-mit vártam a húgomtól?! Kikerekedett szemekkel bámult ki az ajtón és az egyetlen "értelmes" szava után tátogott mint egy aranyhal.
-Hey!-integetett Niall mosolyogva. Liza sarkon fordult és teljes sebességgel berontott a lakásba. Vállat vontam és a cuccaimmal együtt követtem a felső emeletre, a szobámba.
-Anyuék?-néztem körbe miközben az első lépcsőfokra tettem a lábam.
-Vacsizni vannak.-kiabált ki húgicám a fürdőszobából.-Harry itt van?
Niall jókat kuncogva előzött meg és lépett be a szobámba. Liam és Sophia is követtek minket.
-Szia Liza!-Li egy széles mosolyt küldött tesóm felé, amitől az említett egyén arcszíne paradicsom közeli állapotba került.
-Sz-szia Liam, kértek teát?-mindenhova nézett csak a srác felé nem.
-Az jó lenne!-kiabált le Niall.-Van valami kaja?-szegény húgom azt sem tudta, hová legyen... Ő nem tudta megszokni, hogy a One Direction a mindennapjaink részévé vált. Hát akkor mi lesz most, hogy Niall és én...összeházasodunk.
Bevezettem Liam-éket a szobájukba majd lementem a konyhába ahol a Szöszi már nagy erővel tömött befelé egy sonkás szendvicset. Nem csodáltam, hogy ilyen mohón falatozik. Már vagy fél órája nem evett... Leültem Lizához egy bögre tea társaságában.
-Szólhattatok volna előre!-nézett rám szúrós szemmel.-Kitakarítottunk volna, meg ilyenek...
-Nem kell, jó így!-beleittam a teába, de megégette a nyelvem. Sziszegve tettem félre. Liza halkan kuncogott. Szeme elkerekedett ahogy meglátta az ujjamon a gyűrűt.
-Az...?-magához rántotta a kezem és forgatni kezdte a fény irányába.-Te jó isten!
Elpirulva néztem Niall-re aki épp befejezte az evést.
-Jó, mi?-ült le mellénk egy hatalmas mosoly keretében.
-Mikor?-szegény húgi tiszta ájulás közeli állapotba került a túl sok információtól.
-Uhm, három hét múlva.-bökte ki Niall. Ezt még én sem tudtam.
-Hogy mi?!-törtünk ki egyszerre Lizával. A Szöszi csak kacsintott egyet.
-Megjöttünk!-ez apu hangja volt. Felpattantam és rohantam eléjük.
-Nahát Liam!-lepődött meg anyu.-Hát te?-abban a pillanatban fordultam be az ajtóba.
-Kérdezd a lányodat!-mutatott felém mosolyogva Li.
-Kicsim!-anyu és apu elhalmozott puszikkal. A következő Niall volt. Ő sem menekülhetett a szívélyes üdvözlés elől. Végül mindannyian leültünk a nappaliban.
-Szóval, azért jöttünk, hogy ezt átadjuk.-magyarul beszéltem. Inkább anyunak és apunak szólt a mondandóm mint a többieknek. A kezükbe adtam a meghívót. Anyu könnyektől fátyolos szemmel olvasta a szöveget.
-Annyira büszke vagyok...-hüppögött...
Később mindenki átjött hozzánk vacsorázni. Vacsora után ismét a nappaliban kötöttünk ki.

-Kimegyek rágyújtani.-kelt fel Zayn. Niall megszorította egy kicsit a kezem majd felkelt mellőlem és a fiú után indult. Farzsebéből egy cetli lógott ki.

(Niall szemszöge)

Az ajtó halk nyikorgás kíséretében adott szabad utat a terasz felé. Először nem láttam Zayn-t. Amikor azonban hozzászokott a szemem a sötétséghez, megpillantottam őt.
-Szia.-mellé léptem és finoman oldalba böktem a könyökömmel.-Jól vagy?
Tigrisszemei lassú, fáradt pillantást vetettek rám. Megrázta a fejét és kínjában halkan felnevetett. A fejemben megfogalmazódott egy ötlet.
-Figyelj, szeretnélek megkérni valamire..-kezdtem bele. Zayn eközben újabb cigarettát gyújtott meg.-Mi lenne ha egy meghívót te kézbesítenél holnap?-reménykedve pillantottam felé. Halványan elmosolyodott.
-És kinek?-tette fel a felesleges kérdést.
-Hope-ra is szükségünk lesz azon az esküvőn...-vonogattam a vállam cserfesen mosolyogva.-Itt a címe, és a boríték.-nyújtottam a kezébe a papírokat.-Sok sikert!...

Azta, hát azért ennél többet vártam :( Na, mind1, köszönöm azoknak akik írtak :) Remélem most is fognak :))

90. Mindenki nyugodjon le a picsába!

(Louis szemszöge)

Nagy volt a kavarodás amikor a média megtudta mi a helyzet. Mindenhonnan újságírók telefonáltak és özönlöttek a környékünkre. Mindenki látni akarta az ifjú párt. Nem győztem hangos "nem"-ekkel csapkodni le a telefont és csukdosni a bejárati ajtót. Egy idő után Harry is besegített.
-Harry! Harry! Igaz az, hogy te együtt voltál Lexy Stone-nal?-támadták meg a riporterek Hazzát miközben épp kifelé tartottunk az egyik szupermarketből.
-Most akkor mi lessz "Larry Stylinson"nal?-láttam a tesómon, hogy kezd elpattanni nála a húr. Átöleltem a vállát és a kocsi felé terelgettem ami természetesen a parkoló túloldalán volt, minimum 150 méterre tőlünk.
-Harry! Niall tud erről a dologról?-az egyik riporternő nagyon nem akart lekattanni a témáról.
-Lexy a barátom.-felelt a fiú a lehető legnyugodtabban.-Ahogy Niall is. Ön megtenne ilyesmit a barátaival hölgyem?-megtorpant. Nem jó jel. Hazz utálja ha mások turkálnak a magánéletében.
-Ezt nem igazán értjük Harry! Nem egy kép került rólatok nyilvánosságra amin elégé, hogy is mondjam...egymásra vagytok hangolódva.- egy pocakos, cápaképű fickó mondta ezeket a szavakat.-És te Louis, mit szólsz ehhez?-elfordítottam a fejem, közben Harry-t rángattam egyre az autó felé. Keze ökölbe szorult.
-Hagyjanak minket békén!-próbáltam minél gyorsabban lerázni azokat a piócákat.
-Még mindig nem vállaltátok fel nyíltan a homoszexualitásotokat?-Harry megállt. Az arca pipacsvörössé vállt. Kirántotta a karját a karomból és egy lendülettel leütötte a riportert. Azonnal több vaku kezdett villogni. Még több mikrofon és kérdés. Zúgott a fülem. Nem hagytam, hogy a fiú még egyszer támadásba lendülhessen. Erélyes mozdulattal rángattam magam után.
-Emlékezz! Te mit szoktál mondani?! "Csak mosolyogj és integess!"-suttogtam a fülébe. Hát ő integetett is, csak éppen a középső ujjával.
-Hogy ezek a barmok mindig el tudják cseszni a kedvem!-morogta miközben bevágta maga után a kocsiajtót. Utálta ha a nőügyeiben vájkálnak, illetve a barátságunkban. Gyűlöltem, hogy már csak négy fal közt ölelhetem át őt és puszilhatom meg.
Tudtam, hogy holnapra az egész média ezen fog csámcsogni, de nem tudtam vele mit kezdeni. A legtöbb amit tehettem, hogy szóltam Paul-nak, ne érje meglepetésként. Ő pedig arról szólt, hogy jó lenne ha kicsit belehúznánk a munkába. Több dalszöveg, stb. A rádióban pont az egyik dalunk ment. Harry maxra csavarta a hangerőt és együtt énekelt saját magával.

-Talán azért volt, ahogy sétálgatott. Egyenesen a szívembe, hogy utána meg elcsenje

Keresztülsétált az ajtókon és elment az őrök mellett, mintha már az övé lenne

Azt mondtam: add vissza nekem. Azt mondta: még a legvadabb álmaidban se remélj ilyet...

Az arca elkomorult. Biztosan a múltkori este jutott eszébe. Azért tovább énekelt.

Aztán végigtáncoltuk az estét a valaha volt legjobb számra

Tudtuk az összes sorát, de most már nem emlékszem rájuk, csak arra, hogy őt nem fogom elfelejteni

Mert végigtáncoltuk az estét a valaha volt legjobb számra...

Úgy döntöttem csatlakozom hozzá.

Azt hiszem valahogy úgy volt, hogy oh,oh,oh

Valahogy úgy volt, hogy yea, yea, yea

Szerintem valahogy így van…

Egészen hazáig énekeltünk. Mindig szerettem hallani Hazza rekedt hangját. Láttam rajta, hogy valami nagyon nyomja a lelkét.
-Beszéljünk róla?-érintettem meg a karját amint kiszálltunk a kocsiból és elkezdtük befelé hordani a cuccokat.
-Talán majd később.-vont vállat és a rakománnyal együtt a lakásba ment. Bezártam a kocsit és én is utána mentem. Mindenki a Tv előtt ült és szitkozódva nézte. Egy szennylap ment éppen. Niall és Lexy kapcsolatáról volt szó.
-Biztos forrás szerint az Ír énekes eljegyezte barátnőjét, Lexy Stone-t egy Írországi utazás alatt. Egyenlőre boldognak tűnnek, mint ahogy az alábbi kép is mutatja.-a műsorvezető feje mellett egy kép volt amin Niall és Lexy vidáman sétálgatnak kézen fogva.-Ám lehet, hogy ez nem fog olyan sokáig tartani ha Niall Horan értesül arról, hogy barátnője korábban viszonyt folytatott a banda frontemberével Harry Styles-szal. Riportereink utolérték a mai nap folyamán Louis-t és Harry-t amint épp egy bevásárlóközpont parkolójában igyekeztek az autójuk felé. Mr Styles elég durván reagált a feltett kérdésekre.-levetítették a videót rólunk. Liam felállt és Hazzának rontott.
-Megzakkatál? Példát kéne mutatnod, nem összeverni a népet!-nagyon zabosnak tűnt.
-Felbosszantott!- védte magát Harry. Lassan Zayn elkezdte kiterelgetni a lányokat. Felkészültem, ha kell közéjük ugorjak.
-Felbosszantott?! És akkor az a megoldás, hogy be kell húzni neki egyet?-Liam hangja egy oktávval mélyebb lett a dühtől.
-De hát lebuzizott!-kelt ki magából Hazz.
-Mi a bajod a homoszexuális férfiakkal?-biccentette oldalra a fejét Niall.
-Te fogd be a pofád!-villant a fürtös szeme Nialler felé.
-Fogd vissza magad!-morrant rá Zayn amint belépett a szobába. Kezdtünk ott tartani, hogy mindenki Harry-t támadja. Én mellé álltam.
-Hé! Tényleg durva volt amit a firkászok műveltek!-keltem a védelmére.
-Te is kibírtad szó nélkül, ő miért nem?
-Nem egyforma a vérmérsékletünk.-vontam vállat.
-Ja, mert Mr Styles megteheti, hogy egy idegbeteg állat legyen.-nézett Liam lesajnálóan Harry felé. A fiú ellökte magát tőlem. Li elé ugrott és dühösen fújtatva nézett a szemébe.
-Na? Engem is megütsz?-láttam Liam-en, hogy már felkészült rá, hogy visszatámadjon.
-Kapd be!-fordított hátat a bongyor és az alagsor felé vette az irányt. Ha jól sejtettem a kondiba ment.
-Most ezt miért kellett?-néztem szomorúan a csapattársaimra.-Össze kéne tartanunk, nem támadni egymást...-megráztam a fejem és Hazza után mentem. A folyosón hallottam ahogy dübörög a zene. Kanye West-Stronger. Beléptem az edzőterembe. Harry vak dühvel püfölte a boxzságot. Még kesztyűt sem vett föl. Mindössze levette a pólóját meg a nadrágját és felvett egy melegítő nacit. Úgy döntöttem, nem zavarom meg. Mellé álltam és tartottam a zsákot míg súlyos ökölcsapásokkal jutalmazta azt. Egy idő után észrevettem, hogy kezd kisebesedni az ökle. Ő még csak észre sem vette. Kíváncsi lettem volna, kit képzelt a zsák helyébe. Nem szívesen lettem volna az illető bőrében.  Több mint másfél órát küzdött megállás nélkül mikor valaki lejött utánunk. Liam volt az. Egy üveg ásványvizet tartott a kezében. Tanácstalanul állt az ajtóban. Végül lehalkította a zenét. Harry keze megállt a levegőben. Pillantását az ajtóra irányította.
-Ne haragudj!-szólalt meg Liam miközben Hazz felé nyújtotta a vizet.-Meg kéne védjelek, nem rád támadni öcskös!
Harry egy biccentés keretében elvette az üveget és ivott belőle. Az ökléből csöpögni kezdett a vér.
-Bekötöm a kezed.-ajánlottam fel amint Liam magunkra hagyott minket. Lenézett a kezeire és vállat vont.
-Felesleges. Kösz, hogy itt voltál velem.-a vállára vette a törölközőjét és egyedül hagyott. Tudtam, hogy most ki kell fújnia magát, mielőtt újra normálisan tud viselkedni. Felmentem a konyhába. Liam vacsorát főzött épp. Feszültnek tűnt.
-Haragszik rám?-hátra sem kellett néznie, hogy tudja, én vagyok. Kivettem egy répát a tálból amibe megpucolta őket.
-Fogalmam sincs. Szerintem inkább magára haragszik igazán...-beleharaptam a zöldségbe és jóízűen ropogtatni kezdtem. Niall is lecammogott.
-A csajok még mindig csaj-napoznak?-kócos volt és nyúzott. Valószínűleg akkor kelt fel.
-Aha. Most hívott Perrie, hogy ne várjuk őket a vacsival mert beültek egy étterembe enni.-szólalt meg Zayn is.
-Hát ez csodálatos!-Liam lecsapta a kezében tartott villát az asztalra. Nem értettem mi a baja. Niall odament hozzá és megölelte.
-Nem baj, majd én megeszem az ő részüket is.-nyugtatta le a fiút egy mondattal. Li arca megenyhült és folytatta a munkát. Nem szerette ha valamivel dolgozik és aztán mindenki semmibe veszi. Hazza vacsorára sem jött elő. Nem akartam zargatni. Liam azonban olyan bűntudatos képpel üldögélt egész végig, hogy végül felsóhajtottam és utána jártam merre van. Bekopogtam a szobájába. Nem adott választ. Mivel az ajtó nem volt bezárva így be tudtam menni hozzá. A szoba üres volt. Kimentem az erkélyre, hátha ott találom, de ott sem volt. Lenéztem a hátsó kertbe. A medencében lubickolt. Úgy tűnt jobban érzi magát. Hagytam, hagy úszkáljon. Visszamentem a többiekhez.
-Megtaláltad?-pillantott rám Li reménykedve.
-Kint van a medencében.-bólintottam. Befejeztük az evést és Zayn-nel nekiláttunk a mosogatásnak.
-Szakítani fogok Perrie-vel...-suttogta a Bradfordi Bad Boi, hogy csak én halljam.
-Már vártam, ezt a mondatot.-valójában már az első két hónap után azt vártam mikor közli, elég sokáig bírta. Nem mintha Perrie-vel lenne a baj, sőt! Tündéri csajszi, de Zayn szíve másért dobog, és ezt nem tudta volna még túl sokáig húzni.
-Tényleg?-meglepve kapta felém a fejét. Bólintottam. Odakint megint nekiállt zuhogni az eső. Miután végeztünk, megtöröltem a kezem és írtam egy SMS-t Christie-nek.
"Mizu Minimókus? Mikor jöttök? Vigyázz magadra! Pusszancs, Louis :D "
Alighogy letettem a kezemből a telefont, már rezgett is.
"Még kajálunk :) Mindig vigyázok, lüke :D Szerintem kb egy óra múlva indulunk. Puszikaaa, Christie <3"
Nem írtam neki semmit. Inkább leültem és Niall társaságában újra megnéztem a Vasember 3-mat. A szemem sarkából láttam, hogy Liam kifelé settenkedik egy törölköző társaságában. Reméltem, hogy kibékülnek.

(Harry szemszöge)

Olyan jól esett áztatni magam a hűvös vízben. Az sem zavart mikor eleredt az eső. A hátamra feküdtem és csak lebegtem a víz tetején lehunyt szemmel.
-Csatlakozhatok?-kinyitottam fél szememet és a medence széle felé pillantottam. Liam állt ott félszegen egy törölközővel a kezében. Vállat vontam és ismét lehunytam a szemem. Egy csobbanást hallottam majd a víz megmozdult mellettem.
-Haragszol?-a fiú hangja valahonnét mellőlem jött. Nem tudtam mit feleljek neki.
-Fogalmam sincs.-válaszoltam.
-Ne haragudj rám! Rendbe hozzuk közösen azt a szart amit a firkászok kavartak, jó?-hangja lágy volt és kedveskedő. Utáltam haragudni bármelyik fiúra is.

-Rendben, nem haragszom.-ezután egy darabig nem szólaltunk meg.
-Nem vagy éhes?-törte meg a csendet egy kis idő után.-Kész van a vacsora...
Kicsit megéheztem az úszkálástól így nem volt nehéz beleegyeznem, hogy menjünk be enni. Li velem evett, bár sejtésem szerint már megvacsorázott a többiekkel együtt. Miután jóllaktam eltoltam magamtól a tányért és felálltam. Az evőeszközöket a mosogatóba raktam.
-Köszönöm, finom volt.-mosolyogtam tesómra. Láttam rajta, hogy jól esik neki ez a kis kedves megjegyzés is. Mindannyian a kanapéra telepedtünk és néztük a meccset. Úgy egy órája nézhettük mikor kulcsok és szatyrok csörgését hallottuk. A lányok szinte beestek a nappaliba. Megszámlálhatatlan táska és szatyor volt náluk.
-Kicsim.-szólaltak meg szinte egyszerre mire mind a négy fiú ugrott föl, hogy segítsen nekik. Csak én maradtam egyedül a kanapén. Továbbra is tömtem magamba a kukoricát és duzzogva bámultam a képernyőt. Nekem miért nem lehet barátnőm? Nekem miért nem kell most ugrani, hogy csomagot cipelhessek és élménybeszámolót hallgathassak míg a közös szobánkba cipelem a holmikat? Mit rontottam el, hogy most egyedül zabálom a hülye popcornt, amit igazából nem is szeretek és focit nézek, ami szintén nem a kedvencem?! Pancser vagyok.-állapítottam meg egy sóhaj keretében. Néztem amint Lexy és Niall nevetgélve sétálnak a konyhába és elöntött a bűntudat. Akármennyire is szerettem a lányt, nem volt jogom olyanokat tenni... Elhatároztam, hogy úgy viselkedem majd vele mint mondjuk Liam-mel vagy bármelyik bandataggal. Inkább mint egy fiúval... Tekintetemet visszafordítottam a Tv-re. Inkább átkapcsoltam valami más csatornára. Szinte az összes adón az ment, hogy "Úr Isten Harry Styles már megint mit művelt!" stb, ami nem egészen tett jót a közérzetemnek. Ismét felsóhajtottam és átkapcsoltam egy mese adóra. Ott legalább biztos nem engem piszkálnak...Jókat nevetgéltem a Gumball's Amazing World-ön. Idegbeteg, értelmetlen mese egy macskáról akinek az apja nyúl, az anyja macska, a húga szintén nyúl és az öccse egy aranyhal. Színes család, pont mint mi. Egy Ír, egy Muszlim, három Brit és a csajok. Na ja, a csajok. Mosolyogtam egyet ami egy bénább filmben akár vicsorgás is lehetett volna. Inkább a mesére koncentráltam és végül néha úgy röhögtem mint egy idióta. Eddy is felugrott mellém a kanapéra amitől elég szűkössé vált a hely, de nem bántam. Hatalmas buksiját az ölembe fektette és a tenyeremből eszegette a popcornt. Így legalább biztos voltam benne, hogy senki más nem fog odaülni, hogy megpróbáljon beszélgetni velem. Hajnali kettő volt mikor végül kikapcsoltam a Tv-t.
-Gyere haver, lefekszünk aludni.-paskoltam meg az állat oldalát. Leugrott az ölemből és komótos léptekkel követett a szobámba. A fürdőszoba ajtaja előtt fekve megvárta míg letusolok majd felugrott mellém az ágyba és miután elhelyezkedett nagyot ásítva lehunyta a szemeit. Lekapcsoltam a lámpát.
-Jó éjt kis pajtás!-átöleltem a mellkasát és úgy aludtunk el...