Sziasztok! Bocsi, hogy így megvárattalak titeket csak nem voltam otthon :/ DE most itt az 55. rész :) Komizzatok és osszátok meg ! ♥

55. Itt vagyok neked...

(Harry szemszöge)

Csak néztem Lexy-t. Haja kócos volt. Arca sápadt, és csak tátogott mint egy halacska.
-Szia...-súgtam halkan.-Hiányoztál...-nyilvánvalóan nem tudta eldönteni, hogy mit is kezdjen a jelenlétemmel.
-Harry?-pislogott értetlenül.-Te mit keresel itt? Nem turnén vagy? És a srácok? Ugye Ő nem....?-nézett körbe fáradtan.
-Nem, Niall nincs itt...-ráztam meg a fejemet, mire fellibbentek göndör fürtjeim. Lexy megnyugodni látszott.-Beengedsz?
-Hogy?-pislogott bambán.-Ja, igen, persze!-sántikálva hátrébb lépett és kitárta előttem az ajtót.
-Mi történt a lábaddal?-kérdeztem miközben lepakoltam a táskám a nappaliban.
-Semmiség.-vonogatta a vállát és kortyolt egyet a kezében lévő whisky-s üvegből, amit csak most vettem észre. Az összetört bögre cserepeire ügyet sem vetett. A konyha felé indult.-Most már elmondod miért vagy itt?-nézett vissza rám.
-Miattad.-feleltem nemes egyszerűséggel.
-Nincs szükségem segítségre!-rázta a fejét mérgesen miközben lehuppant egy székre és kinyújtóztatta fájós lábát.-Sem tőled, sem Niall-től! Főleg Tőle nem!
-Elmondod mit csinált?-kérdeztem szelíden, nem figyelve az előző kitörésére. Lex szeme könnybe lábadt.

-Ez nekem túl sok!-motyogta.-Harry...Én egyszerűen...Erre nem tudom rászánni magam-szólalt meg kis idő múlva. Reszketni kezdett akár a nyárfalevél. Egyből odaugrottam hozzá és átöleltem. Szorosan belém kapaszkodott. Szinte éreztem a belőle áradó fájdalmat. Lélegzete akadozóvá vállt, ebből tudtam, hogy sír. Annyira elveszett volt, annyira törékeny...Ebben a pillanatban utáltam  Niall-t. Lex halk, rekedtes lélegzete szakadozóvá vállt. Amint egyre hevesebben zokogott, bennem egyre csak nőtt az az érzés, hogy vigyáznom kell rá.
-Nyugalom baby!-simogattam a hátát.-Minden rendben lesz! Én itt vagyok...Itt vagyok neked....
-De neked nem dolgod van? Nem kéne most a srácokkal turnéznod?
-Beteget jelentettem...-vontam vállat.  Lassan kezdett megnyugodni én pedig elhúzódtam, hogy ránézhessek. Arca maszatos volt a könnyektől. Olyan fájdalommal nézett rám, amit alig voltam képes felfogni. Mintha fizikai fájdalmat érezne, s talán érzett is...
-Hazz...ezt nem teheted! Mi lesz a rajongókkal? Ők nem számítanak?
-Baby, nekem most Te vagy a fontos. Ha ők szeretnek engem, meg fogják érteni hogy 40°C-os lázzal nem tudok énekelni...-kacsintottam.-Mégpedig szeretnek, legalábbis remélem.
-Ez akkor sincs rendjén.-ráncolta a homlokát miközben húzott még egyet a tüzes italból.
-Tedd azt le!-intettem a whisky-re.
-Nem!-dédelgette tovább az üveget.
-Nincs rá szükség.-érveltem. Láthatólag hasztalanul.
-Te ezt nem érted! Nem tudod milyen!Ha tudnád mennyire...,hogy ez milyen érzés itt bent-mutatott a mellkasára.-te is úgy gondolnád, hogy kell...
Elgondolkodtam egy pillanatra. Jól tudtam, hogy mit érezhet jelen pillanatban...Legalábbis azt hittem, hogy tudom. De mint később rájöttem, fogalmam sem volt róla....

Itt az 54. fejezet :) Kérem a komikat :DD Osszátok meg sokan! Nektek egy kattintás, nekem öröm ^_^ ♥

54. Füstbe ment terv...

(Niall szemszöge)

A füstszag marta az orromat amint kinyitottam a szememet. Először Louis-t pillantottam meg. És akkor beugrott minden. Egy lány. Egy csók. Csillagok. Egy piknik a kertben. Egy kis ország alig érthető nyelve. A szülőföldem ragyogó zöld színe. A szívem minden dobbanása újra ezek után vágyott... Ekkor meghallottam Liam és Zayn egyszerre felhangzó kiáltását. Míg Zayn-é ijedt volt, Liam-é félelemmel és fájdalommal teli.
-OLTSÁTOK EL!!!!-kiabált a Bradfordi Bad Boi. Mikor kitisztult a szemem előtt a kép észrevettem, hogy a főzőlapon valami erősen lángol. Felkaptam a poroltót és eloltottam a tüzet.
-Na jó, ez mi volt?-vontam fel a szemöldököm az égett valamit vizsgálva.
-Popcornnak indult...-vonogatta Louis a vállát szégyenlősen.-Csak megfeledkeztem róla...
-Nyugalom Leeyum!-hallottam meg Danielle hangját. Arrafelé kaptam a fejem. Liam sírva kuporodott össze az ágyban.
-Mi történt?-léptem oda testvéremhez.
-Hát élsz?!-ugrott fel Li és szorosan megölelt.
-Persze.-öleltem vissza értetlenül.
-Annyira féltem!-motyogta a fiú. Azt hittem...már tényleg azt hittem...Nem is tudom mi lenne velem nélküled!
Lassan eljutott a tudatomig, hogy valószinüleg rémálma volt.
-Csak egy álom...-simogattam megnyugtatóan a hátát.
-Azt hittem meghaltál!-görcsösen kapaszkodott belém és éreztem rajta a félelem átható illatát. Szorosan magamhoz öleltem és vagy fél órába tellett mire sikerült megnyugtatnom, hogy jól vagyok. Bár mire elmesélte mit álmodott, nekem is hullottak a könnyeim.
-Az a fő, hogy mind a éltek...-törölgette Liam az orrát magához húzva Danielle-t.
-Esküszöm, ennél szomorúbbat még nem hallottam, kivéve...kivéve...-ismét ugyanaz jutott eszembe. Nem fejeztem be a mondatot. Lehajtott fejjel félre vonultam. Tárcsáztam egy számot a mobilomon. Reménykedve, hogy felveszik... Csak csörgött és csörgött... A sokadik csöngés után feladtam és ledobtam a telefont az ágyamra. Egy pár sor jutott eszembe és ezeket papírra vetettem, hogy aztán magamat kínozva olvashassam őket:

Mert az enyém voltál Nyáron.

Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.

Úgy érezzük magunk, mint a hó Szeptemberben,

De én mindig emlékezni fogok.

Te voltál az én Nyári szerelmem,

Mindig a Nyári szerelmem leszel...

A gitáromat ölbe véve próbálgattam a dallamokat. Képek ugráltak a fejembe. Egy mosoly, egy hang. Az első csók amit loptam Tőle... Amikor először "főzött" nekünk. Visszaidéztem azt a mohóságot amivel az ajkának estem. Újra éreztem az ujjait a hajamban. Azt a parazsat ami aztán az egész szívemet megperzselte, összekötve minket egy életre...Visszaemlékeztem az első randinkra, amikor először tettem magamévá. Emlékeztem bőrének minden négyzetcentiméterére. Nyakának és ajkának forró puhaságára az ajkam alatt. Azt a pillantást amivel végigmért. Minden egyes mosolyt fel tudtam idézni amit egymás arcára varázsoltunk. Aztán eszembe jutott az a reggel, amikor megtaláltam azt az újságot a küszöbön. A halálfélelmet a szívemben amint végigolvastam a cikket. Mintha a saját halálomat olvasnám. A rohanás a kórházba.... Ismét láttam magam előtt összetört testét. Amint fáradtan pillant rám zöldes szemeivel. A rengeteg vezetéket és gépet ami Őt életben tartotta. A virrasztás, és reménykedés. A könnyek amikor azt hittem elveszítem. De Ő nem adta fel. Minden rekedtes lélegzetével küzdött az életéért. Aztán talpra állt a saját erejéből. Mindig erős volt. És ott volt nekem, ha szükség volt rá. Ő szeretett engem, én pedig cserbenhagytam Őt. Hiányzott...Hiányzott minden mozdulata. Halkan felnevettem azon az emléken mikor beleesett a medencébe és újra kellett gipszelni a lábát. Na és persze a randi Párizs leggyönyörűbb helyén. A tűzijátékok színes villanása. A hotelszoba ahol ismét nekiadtam a lelkem. Az a pillanat amikor megláttam őt vizes hajjal, egy szál bikiniben amint egy dalt énekel, a nutellás üveget használva mikrofonnak...Újra éreztem azt az óvó féltékenységet ami akkor fogott el. Át akartam ölelni Őt, újra, és nem engedni el soha! Ismét láttam magam előtt nyújtózkodó testét amit csak félig fedett a takaró. Azt a kacér mosolyt amivel képes volt kihozni belőlem a kisördögöt. Éreztem magamon a kezét, amint végigsimít a mellkasomon és a hajamba gabalyodik. Amint végigcsókolta a nyakamat, fel egészen a fülemig. Minden szó amit nekem mondott, élesen élt emlékezetemben. Minden ami Ő volt...Mint egy angyal, akit csak kölcsönbe kaptam, hogy megtudjam milyen ha szeretik az embert...Nehéz gondolatok gyötörtek, meg sem próbáltam elfelejteni Őt, hisz tudtam, hogy nem menne. Ő, mint valami őserő, bennem élt. És ha megpróbálom elfelejteni, azzal az énem egy darabját is el kellett volna törölnöm...

Akinek tetszett és még nem rendszeres olvasóm az iratkozzon fel ;) Köszii :D 11 komi után kövi. ♥

53. Kérlek ne...

(Liam szemszöge)

Amint feltettük Harry-t egy Londoni repülőre, mi magunk is elindultunk. Danielle kezét szorongatva vágtam át a népes repülőtéren. Valaki kikotyogta, hogy ma itt leszünk és a Francia rajongók ellepték a helyet. Louis Christie-t vontatta maga mögött. Igyekezett eltakarni őt a rajongók támadásai elől.
-Hé Danielle!-hallottunk egy kiáltást. Mindketten arrafelé kaptuk a fejünket. Egy "fan" volt az. Meg akarta dobni kedvesemet egy rohadt naranccsal, de elé ugrottam így a gyümölcs az én mellkasomon kenődött szét. A csaj a szája elé kapta a kezét.
-Nem téged akartalak eltalálni!-mentegetőzött. Vetettem rá egy szomorú pillantást és beletörődően csóváltam a fejemet. Paul szerencsére még időben odaért. Kivitték a lányt a pályaudvar területéről mi pedig amilyen gyorsan csak tehettük a kijárat felé igyekeztünk.
-Hé Horan!- Niall felé pillantottam. Testvérem szintén felkapta a fejét. Egy ismeretlen srác volt az.-Hol a csajod?-Niall arcára ráfagyott a mosoly.
-Fogalmam sincs mégis miről beszélsz...-nézett félre az Ír.
-Te mekkora egy bunkó vagy!-a fiú kiköpött Niall felé majd mielőtt az őrök közbeavatkozhattak volna, sarkon fordult és távozott.
-Mi történik?-Zayn teljesen meg volt zavarodva. Ide oda rohangált, néha csinált egy-egy képet a rajongókkal, aláírt valakinek valamit aztán már ment is tovább. Hope nem jött ki velünk a pályaudvarra, mivel még volt egy kis elintéznivalója, a mázlista... Dan megrángatta a karomat.
-Leeyum!-suttogta. Felé fordítottam az arcomat. Közel állt a síráshoz. Hirtelen valami ősi düh fogott el. Átöleltem a derekát és magamat élő pajzsnak használva kimenekítettem a tömegből. A hátsó kijáraton sikerült kijutni. Megálltam az utcán és szorosan magamhoz húztam.
-Vége van, nincs semmi baj.-simogattam gyönyörű göndör haját. Mélyet sóhajtva fúrta arcát a mellkasomba. Nemsokára a többiek is megérkeztek. Niall-nek sírásra görbült a szája. Egyik kezemet kinyújtottam  felé és bátorítóan megszorítottam az övét. Louis szintén így tett. Mindannyian összeölelkeztünk. A pillanatot Paul szakította félbe.
-Mennünk kell srácok!-mondta miközben körbenézett, hogy meggyőződjön róla, egyedül vagyunk.-Megint kezdődik...-gondoltam miközben felszálltunk a turnébuszra. A busszal magával nem is volt gond, tágas volt és kényelmes. Jó volt a kialakítása. Dan-nel befoglaltuk a mi helyünket és elrendeztük a holminkat a többiekhez hasonlóan. Niall eltűnt a maga kis magánszférájában. Szomorúnak tűnt. Pár percre magára hagytam Dani-t míg vittem Niall-nek egy csokit.
-Egy kis boldogság.-nyújtottam neki az édességet amint leültem mellé.
-Köszi.-hálás félmosolya megmelengette a szívem.
-Mi a helyzet? Jól vagy?...
-Én...nem is tudom, azt hiszem.-ez már műmosoly volt. Tudtam, hogy hazudik, de azt is tudtam, hogy azért mert nem szeretne erről beszélni.
-Ha kell valami, csak szólj!-tettem a vállára a kezem majd visszamentem kedvesemhez...
Az első koncert helyszíne. Minden simán ment. A rajongók szomorúak voltak, hogy Harry nem volt velünk, de ezt leszámítva hatalmas koncertet csaptunk. Niall volt az egyetlen aki nem volt túl rózsás hangulatban. Amikor a Moments szólóját énekelte egy pillanatra elakadt a hangja, szerencsénkre Zayn gyorsan kapcsolt és segített neki. Az előadás után dedikáltunk pár szerencsés rajongónak majd hangos köszöngetések, sírások és vakuvillogások közepette távoztunk. A Szöszi teljesen odavolt. Fáradtságra hivatkozva vacsora nélkül elment aludni. A többiekkel megnéztünk egy filmet majd vacsoráztunk. Christie és Hope magyarul beszélgettek amiből természetesen egy kukkot sem értettünk. Kicsit bosszantó volt, de nem felejthetetlen. Dan-nel közösen leültünk focimeccset nézni. Ő hamar elaludt. Feje a mellkasomon pihent. Amint vége lett a meccsnek próbáltam úgy lefektetni, hogy ne ébredjen fel, de kinyitotta gyönyörű szemeit és mosolyogva nézett rám.
-Aludj kedves!-adtam egy csókot a homlokára.-Énekeljek neked?
-A szíved dobbanása a legszebb altatódal számomra...-vallotta be és ismét hozzám bújt. Betakartam magunkat és én is lehunytam a szemem. Az álmok országa olyan könnyen ragadt el mint őszi szellő a sápadt faleveleket...
 Alighogy kinyitottam a szememet rögtön be is csuktam.
-Jól van uram?-hallottam egy kellemetlenül sercegő hangot.
-Mi történt?-nyögtem erőtlenül miközben megpróbáltam valamiben megkapaszkodni, hogy fel tudjak ülni. Nem a turnébuszban voltam. Alattam a fű nedves volt. Az oldalam rettentően fájt ahogy lélegezni próbáltam.
-Egy ember ugrott a buszuk elé uram. A sofőr félrerántotta a kormányt. Az út csúszott, a busz felborult. Magának hihetetlen szerencséje volt, hogy kirepült az ablakon és nem esett magára a busz...-mondta a mentős.
Óvatos mozdulatokkal felültem és kinyitottam a szemem. A turnébusz az oldalán hevert és lángokban állt. Agyam képtelen volt felfogni a látottakat. A mentősök épp az eszméletlen Niall-t húzták arrébb az égő roncsoktól. Oldalra pillantva megláttam Danielle-t. Gyönyörű fürtjei vértől voltak ragacsosak. Próbáltam felé kúszni, de a mentősök nem engedték.
-Maradjon veszteg uram!-nyomott a hordágyra az egyik ápoló. Nem akartam nyugton maradni. Dan félrebillentette a fejét. Tekintete üveges volt a fájdalomtól.
-Kicsim...-nyöszörögtem miközben a könnyek végigpatakzottak az arcomon. Ekkor Zayn kicsavarodott testére lettem figyelmes. Hope ült mellette és zokogva simogatta a haját. Az ő lábából kiállt egy csont és mindent belepett a vér. Az övé és Zayn-é.
-Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj!-ismételgette. Nem értettem mi történik. Minden füstszagú volt. A levegő megtelt halálszaggal. Dan felsikoltott ahogy az egyik tűzoltó átfektette őt egy hordágyra. Nem bírtam elviselni ezt a hangot. Dühödt bikaként ugrottam fel. Amint a súlyom a lábamra nehezült, nyomban összecsuklottam. Szerencsémre egy fickó elkapott. Értette a szándékomat és Danielle mellé fektetett egy hordágyra.
-Nem lesz semmi baj!-nyugtattam erőtlenül szerelmemet.-Minden rendben lesz kicsim!-megfogtam a lány kezét és amennyire tudtam a szemébe néztem.
-Leeyum...Annyira félek...
-Itt vagyok szerelmem!-zokogtam.-Most már minden rendben lesz! Ígérem!
-...sajnálom, de nem tudunk rajta segíteni...-kaptam el ezt a pár szót. Louis hangosan felüvöltött és Niall mellkasára borult. Kellett egy kis idő mire az agyam feldolgozta a hallottakat. Niall meg...meghalt? Az nem lehet! Nem!-küzdöttem a gondolat ellen.-Nem halhatott meg!
A sziréna sem volt képes elnyomni az üvöltést ami Lou torkából tört fel.

-Kérlek!-könyörgött Niall élettelen testének.-Kérlek ne... Niall, nem teheted ezt! Mi szeretünk!-nyöszörögte.-Kérlek ne...

Remélem tetszeni fog az 52. fejezet :) Osszátok meg minél többen, hogy minden Directioner olvassa :)) 10 komi után kövi :P

52. Terv

(Harry szemszöge)

Nagyon pocsékul néztem ki. Sápadt voltam és étvágytalan. Estére a lázam is felszökött, Liam szerint. Ő játszotta az orvosomat.
-Harry! Így nem jöhetsz a turnéra...-nézett sejtelmesen a szemembe.
-De én...-kezdtem erőtlenül tiltakozni.
-Semmi de! Szólok Paulnak...
Louis aggódva nézte az arcomat. Zayn és Hope valamit sutyorogtak a sarokban. Niall az ajtóban állt kezében egy tálcával. Félve pillantott rám, de végül mély levegőt vett, Christie kezébe nyomta a tálcát és kiment  a szobából.
-Ezt Niall küldi.-adta át nekem a lány a tálcát. Volt rajta minden. Édesség, tea, szendvics és egy kis papírfecni. Kihajtogattam és elolvastam Niall kusza írását:
"A barátságunk számomra fontosabb mint bármi más...Ne haragudj!"
Szörnyen éreztem magam. Összehajtottam a papírt és megettem a szendvicseket. Közben Liam is visszajött.
-Na?

-Paul nem nagyon rajong az ötletért, de azt mondta, hogy ha beteg vagy akkor inkább ne gyere, mert még a  végén minket is megfertőzöl, viszont azt üzeni, hogy siess a gyógyulással. Ja igen, és míg fel nem gyógyulsz, menj haza Angliába.-cinkos mosolya láttán nekem is mosolyra görbült a szám.
-Hát jó...-egyeztem bele komoran.
-Úgy fogsz hiányozni!-nyavalygott Louis.-Erről jut eszembe, nem láttátok a halacskás boxeromat?
Csak a szememet forgattam. Tipikus Lou. Liam mindenkit kizavart.
-Hess, hess! Késő van, holnap korán indulunk!-magyarázkodott. Mikor már csak ketten voltuk, segített összepakolni a holmimat.
-Szerinted sikerülni fog?-kérdeztem miközben már a cipzárt húztam be a bőröndömön.
-Nagyon remélem. Rajtad áll minden Harry.-Li mélyen a szemembe nézett.-Ha ez most nem sikerül talán ő...
A beszélgetést Danielle zavarta meg.
-Srácok, nem akarok zavarni, de...-űzött pillantása láttán mindketten odaugrottunk hozzá.
-Mi történt? Jól vagy?-Liam aggódó hangja volt az utolsó csepp a pohárban. Dan-ből kitört a sírás. Egy felbontott borítékot szorongatott a kezében. Megint egy hülye levél... A fanok nagyon sok fájdalmat okoztak szegény lánynak. Liam bocsánatkérőn rám nézett és kikísérte őt a szobából. Még utoljára ellenőriztem, hogy mindent elpakoltam-e majd gyorsan letusoltam és lefeküdtem aludni.

(Niall szemszöge)

Reméltem, hogy legalább Harry megbékél végre. Nem akartam őt is elveszíteni mert azt végképp nem bírtam volna. Ahogy egyedül pakolásztam találtam egy fehér trikót a szekrényben. Lexy-é volt. A ruha még őrizte a lány illatát. Rettenetesen hiányzott nekem. A hangja, a nevetése. Hogy lehettem ilyen ostoba, hogy hagytam Juliet-nek amit... De már minden mindegy. Elszúrtam, és ezen nem tudtam változtatni. Bepakoltam mindent majd lefeküdtem az ágyra. A trikót az arcomhoz szorítva, könnyek közt aludtam el.

(Hope szemszöge)

-Szállj le rólam!-követeltem kuncogva. Zayn rám pillantott gyönyörű tigrisszemeivel és egy csibészes mosoly kíséretében tovább csikizett.-Zayn, még nem is végeztünk a pakolással! Légyszi!-könyörögtem neki.
-Rendben.-sóhajtott beletörődötten és segített elpakolni a maradék ruhát.
-Izgulsz?-kérdeztem amint dolgunkat végezve kiültünk egy kicsit a teraszra.
-Picit.-vonogatta a vállát.-Na és te?
-Én is. Még soha nem volt ilyenben részem...
-Harry nélkül nem lesz olyan jó buli.-szomorkodott a fiú.
-Remélem minél hamarabb meggyógyul.-bólintottam.
-Hívtad ma már Lexy-t?
-Aha. Ma felvette.
-Tényleg? És?
-Csak pár szót beszéltünk. Azt mondta jól van és hogy rengeteget korizik mostanában. Kérdezte ti, hogy vagytok...De amikor Niall-ről esett volna szó, gyorsan elterelte a témát...
Zayn szótlanul hallgatta a mondókámat, majd mikor a végére értem hümmögve dörzsölgette az állát.
-Mi történhetett?-elmélkedett. Csak néztem őt. Homloka ráncokba szaladt gondolkodás közben. Elmélyülten rágcsálta szexis ajkát.-Nem kéne beszélnünk Niall-el?
-Lehet...Nem tudom Zayn...Ez annyira bonyolult. Lexy tudja mit csinál.
-Niall viszont szenved.-a fiú sírig hű volt barátjához.
-Mert szerinted Lexy nem?-támadtam vissza.
-Én nem ezt mondom...-fújt visszavonulót.-Csak rossz látni, hogy az egyik legjobb barátom ilyen pocsékul van, de ugyanez igaz Harry-re is. Hiányzik neki Lexy... Ahogy mindannyiunknak...
Közelebb bújtam hozzá és a nyakába temettem az arcom. Ő átölelt, hogy magánál tartson. Lehunytam a szemem és szótlanul élveztem közelségét. Időbe telt kivívni a bizalmát, de megérte az a sok vita, és egymásra fujjolás. Zayn egy igazán szerethető pasas. Olyasfajta akinek a barátsága kincset ér. Átlagos volt és különleges. Nem olyan mint a posztereken. Volt egy olyan énje amit ritkán engedett szabadjára, de olyankor csodás dolgokat művelt. A rosszfiús énje kimondottan tetszett. Megpusziltam az állát miközben megsimogattam az arcát. Kísértésemre halk morgással válaszolt. Keze felfedezőútra indult a csípőmön lefelé haladva, majd elindult felfelé is. Megborzongtam és halkan felsóhajtottam. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam ujjainkat.
-A kezed illik az enyémbe...-súgta halkan a fülembe mielőtt megcsókolt volna.  A csókja veszélyes volt. Olyan csók ami teli volt kimondatlan szavakkal. Viszonozni szinte angyali élmény volt...

(Lexy szemszöge)

Reggel megint a saját sikoltásomra ébredtem. Már-már kezdtem unni a visszatérő álmokat. Alighogy kitettem a lábam az ágyból, csöngettek.
-Ki a franc lehet az?-gondolkodtam miközben felvettem egy köntöst. Mivel a térdemet nem nagyon tudtam használni ezért egy mankóra támaszkodva sántikáltam az ajtóig. Nagyon nem törődtem vele hogyan festek ezért arra sem vettem a fáradtságot, hogy megfésülködjek.
-Mi van?-morogtam amint feltéptem az ajtót. Egy ismerős arc állt a lépcsőn.
-Felébresztettelek?-mély hangja enyhén bűnbánóan csengett. Kezében egy tányért szorongatott.
-Dani?Szia...-megráztam a fejem, hogy egy kicsit kitisztuljon. Összébb rángattam magamon a köntöst.
-Anyu küldte.-vakargatta a srác a tarkóját másik kezében még mindig a tányért szorongatva.
-Mi az? Uhmm, de bunkó vagyok! Gyere be!-invitáltam. Elmosolyodott és belépett mellettem a házba.
-Csini.-nézett körbe a nappaliban.-Ezt hova tegyem?
-Pár pillanat és jövök. Addig azt betennéd a hűtőbe?-gondolkodtam.
-Persze, merre van?
-Ott a konyha.-mutattam egy szoba felé majd fel "rohantam" az emeletre. Fent gyorsan megfésülködtem, fogat mostam és felvettem egy fekete rövidnadrágot, hozzá pedig egy Jhonny Bravo-s pólót. Lefelé is hasonló tempóval közlekedtem. Danit a konyhában találtam.
-Ekkora piás vagy?-nézte a sok alkoholt.
-Mostanság igen...-vallottam be.-Csak ezzel tudok elaludni...
-Történt valami...?-a pillantása rajtam pihent miközben elgondolkodva forgatta a Jack Daniel's-es üveget. Attól féltem, hogy kicsordulnak a könnyeim ezért elfordultam és kihalásztam egy zsebkendőt az egyik fiókból.
-Igen.-motyogtam miközben kifújtam az orrom. Puha kéz érintette meg a vállam.
-Szeretnél beszélni róla?
Olyan fura volt. Ránéztem a fiúra és bizalmat éreztem.
-Hosszú történet és úgysem hinnéd el, felét sem...
-Én ráérek..-fogalmam sem volt, hogy egyáltalán mit keres itt és arról meg pláne nem, hogy miért foglalkozik velem.
-De...miért?-kérdeztem miközben már a kanapéra ültünk. Dani felhúzta a lábait és figyelmesen nézett rám.
-Nem tudom, kíváncsiság...?-vonogatta a vállát szelíden mosolyogva. Mesélni kezdtem...Mindent elmondtam neki a legelejétől fogva.Meghallgatott. Nem szólt közbe egyszer sem.
-...Hát szóval így történt...-fejeztem be. Dani egy plédet gyűrögetett a kezében.
-A piálás nem megoldás...-szólalt meg kis idő múlva.-Talán, mi lenne ha valahogy máshogy vezetnéd le az energiáidat, és könnyebben elaludnál...?
-Ezzel a térddel mostanság nem megyek kocogni...-mosolyogtam savanyúan.
-Való igaz...Hát akkor majd kitalálok neked valamit...
-Te?-vontam fel a szemöldökömet.-Nem is ismersz...
-Ami azt illeti, de...-vallotta be. Elgondolkodva néztem az arcát, hátha beugrik valami.
-Mégis honnan?
-Liam küldött...-ennél a mondatnál felriadtam. Zihálva ültem fel az ágyban.
-Csak egy álom...-nyugtattam magamat.-Csak egy bizarr álom...
Csöngettek. Kellemetlen Deja vu érzés kerülgetett miközben köntösben mentem ajtót nyitni. Először töltöttem magamnak egy bögre kávét majd a pohárral a kezemben az ajtóhoz igyekeztem. Leakasztottam a biztonsági láncot és kitártam az ajtót. A bögre kicsúszott a kezemből és darabokra tört...
-Te...?- kapkodtam levegő után.
-Szia...-az alak szégyenlősen lehajtotta a fejét és szempillái alól lesett rám...

Bocsi, hogy ilyen későn hoztam nektek a részt, de nem nagyon voltam itthon és nem is volt ihletem :/ Azért remélem tetszeni fog :) 10 komi és jön a kövi :) Puszi ♥

51. "A hattyú halála..."

(Liam szemszöge)

Harry és Niall körül csak úgy szikrázott a levegő.  A nap minden percében ellenségességet mutattak egymás iránt. Harry borzasztóan nézett ki. Sápadt volt és alig evett valamit. Az utóbbi időben a Szöszi étvágya is megcsappant. Épp Niall szobája mellett haladtam el mikor fojtott beszélgetés hangja csapta meg a fülemet.
-..mindent tönkretettél, te ostoba liba!..-ez Niall volt. Nem szokása így beszélni egyetlen nőneművel sem, úgyhogy sejtettem, hogy a lány valamit tényleg elszúrt.-...Nem érted, hogy nem fogom?...Nem! Nem és többet ne is keress meg a hülyeségeiddel! Nem érdekel, már minden tönkrement, ennél rosszabb úgysem lehet!...Csináld csak!...Rendben!...-a beszélgetés abba maradt. Kis idő múlva sírás hangja törte meg a csendet. Jobbnak láttam odébbállni mielőtt az Ír észrevenne. Különben is, Harry-hez igyekeztem.

Halkan kopogtattam Hazza ajtaján.
-Nyitva van.-szólt ki a fiú, mire beléptem.
-Szia, na mi a helyzet?-kérdeztem miközben letelepedtem egy fotelba.
-Kitaláltam valamit!-Harry szemei csak úgy ragyogtak.
-Mondd!
-Én haza akarok menni!-kacsintott és közelebb hajolt hozzám. Amit a fülembe súgott attól nekem is fülig ért a szám.
-Te egy zseni vagy! Persze, hogy segítek...-fél órát tölthettünk beszélgetéssel majd magára hagytam őt. Danielle-t kerestem. Nem kellett sokáig kutatnom. A medencénél lógatta a lábát Eddy társaságában.
-Szia.-ültem le mellé.
-Szia.-lehajtotta a fejét és mereven nézte a vizet.
-Mi a baj?-érintettem meg a kezét.
-Semmi...-szipogott. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem a derekát.
-Mi történt kicsim?-motyogtam a hajába.
-Megint egy levél. Annyira... Olyan rossz...
-Ne félj! Nem hagyom, hogy bántsanak!
-HOGY TE MEKKORA EGY BUNKÓ VAGY!!-hallottuk a kiáltást a villa felől. Christie rohant ki az ajtón a nyomában Louis-szal.
-Állj meg!-Lou megragadta a lány kezét és visszarántotta.
-Ne nyúlj hozzám!-sziszegte Christie akár egy felbőszült kobra. Hirtelenjében fogalmam sem volt, mi történhetett.-Hogy lehetsz ilyen kétszínű, utálatos...
-Hallgass meg!-kérte Louis. A lány csak a fejét rázta.-Nem akarom, hogy ez legyen! Hogy így legyen...Kérlek Christie...Ő hívott...Én nem...Kérlek, te is tudod, hogy mi a helyzet...-még nem láttam ennyire komolynak Louie-t és ez olyan fura volt. Általában ontotta a poénokat és nem lehetett lelőni, most viszont mintha egy kis elkeseredettség is lett volna a hangjában.

(Louis szemszöge)

Hirtelenjében azt sem tudtam, mihez kapjak. Eleanor felhívott és Christie vette fel. Fogalmam sincs mit beszélhettek, de a lány láthatólag nem volt derűs kedvében.
-Bízzál bennem!-néztem Christie barna szemébe.
-Próbálok.-biccentett és bement mellettem a házba. Jobbnak láttam nem zargatni. Észrevettem Liam-et és Dan-t a medencénél. Liam kérdő tekintettel nézett rám. Csak megráztam a fejem és a konyhába mentem egy kis répáért. Épp a másodikat rágcsálhattam el mikor valami nagy robajt hallottam az emeletről. Fogtam magam és felrohantam.
-Nem mered!-hallottam az egyik szobából Hope hangját.
-Ó..dehogynem!-ez Zayn volt.
-Add azt ide!-még egy puffanást hallottam, majd hangos nevetést. Valahol csörögött egy mobil. Úgy döntöttem, inkább annak nézek utána. A közös vonal volt az amin Paul szokott minket hívni.
-Haló?-vettem fel.
-Louis? Miért nem lehet titeket elérni?!-Paul enyhén morcosnak tűnt.
-Bocsi csak kint voltunk a kertben.-kamuztam.
-Aha, na mindegy! Szólj a srácoknak, hogy készülődjenek!
-Megyünk valahova?-beszéd közben szórakozottan firkáltam egy jegyzettömbbe. Elgondolkodva kibámultam az ablakon.
-Kezdődik a turné! Már előkészítettem a buszt, csak ti hiányoztok...
-Máris?! De hát úgy volt, hogy megkapjuk a nyarat...
-A shownak mennie kell.
-És mi lesz a lányokkal?
-Felőlem hozhatjátok őket is amíg nem lesz velük gond... Niall-nek üzenem, hogy el fogok vele beszélgetni erről-arról...
-Átadom, de mégis mikor indulunk?
-Holnap reggel nyolcra legyetek kész. Addigra ott a busz. Majd még hívlak titeket.-ezzel letette. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet így elindulni, de a rajongók vártak.
-Skacok!-kiáltottam fel. Kisvártatva mindenki körülöttem volt.
-Mi történt?-Zayn szokásos mondata elmaradhatatlan volt.
-Paul telefonált.-Harry felkapta a fejét és Niall-re nézett. Az Ír behúzta a nyakát és leheveredett egy székre.-Holnap indulunk...
Erre kitört a káosz. Niall felkiáltott meglepetésében. Zayn csak azt kérdezgette amit szokott. Hope és Christie egyszerre kérdezték:-Velünk mi lesz?
Danielle csak átölelte Liam-et. Harry valamit morgott a bajsza alatt.
-Velünk jöttök, természetesen.-feleltem Christie és Hope kérdésére. Zayn vállat vont és visszavonult az emeletre. Niall Harry-re nézett. Kinyitotta a száját, mintha akart volna valamit mondani, de aztán inkább becsukta és elment keresni magának valami ehetőt...

(Niall szemszöge)

Mondani akartam valami okosat Harry-nek, de egy szó nem jött ki a torkomon. Tudtam jól, hogy mindent elszúrtam, de fogalmam sem volt, hogy hozzam rendbe. Inkább keresgéltem egy kicsit a hűtőben. Összedobtam magamnak egy szendvicset és leültem az egyik bárszékre. A lábamat lógatva nézegettem a sonkát ami kilógott a szendvics végén. Nem volt étvágyam. Hiányzott valami, de nem tudtam mi az...

(Lexy szemszöge)

Újabb és újabb nem fogadott hívások. A legtöbb Hope-tól és Christie-től jött. Valahogy nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy beszéljek velük. Épp a Ligetben üldögéltem. Megfogtam a kis nyakláncot amit Niall-től kaptam. Forgattam a kezemben és néztem ahogy megcsillan rajta a lámpafény. Nem akartam sírni, de már éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon. Elég ebből!-korholtam magamat. Visszadugtam a pólóm alá a nyakláncot és felálltam a padról. Elindultam hazafelé. A könnyek elhomályosították a látásomat. Épp a kereszteződésen haladtam át mikor éles csikorgást hallottam. Felkaptam a fejem, de már későn. Egy kisbusz reflektorával néztem farkasszemet egy pillanatra. Próbáltam elugrani. A kocsi kis híján elütött. A térdem hangosan megreccsent amint földet értem. Zihálva kúsztam le a járdára. Egy járókelő rohant oda hozzám. A kisbusz sofőrje nem törődött velem, továbbhajtott mintha mi sem történt volna.
-Jól vagy?-egy körülbelül velem egy idős srác lehetett. Letérdelt mellém és a szemembe nézett.-Seggfej!-morogta a busz sofőrjének.
-Azt hiszem.-motyogtam. A segítségével felálltam. Amint megpróbáltam rálépni a bal lábamra, rájöttem, hogy nem is vagyok olyan jól. Hangosan felszisszentem.
-Mi a baj? Jut eszembe, még be sem mutatkoztam!-kapott a fejéhez. Annyira ismerős volt ez a jelenet.-Dani vagyok.-meleg tenyerébe szorította kezemet, míg másik karjával átölelte a derekamat, hogy megtartson.
-Alexandra. A barátaimnak Lexy...
-Örülök, hogy megismerhetlek Lexy. Bekísérhetlek a kórházba?
-Nem megyek kórházba!-ráztam a fejem.
-Biztos? A térded...-óceán-kék szemében aggodalom csillant.
-Nem lesz vele baj.-mosolyogtam erőltetetten.
-Akkor legalább hagy kísérjelek haza...
-Rendben.-egyeztem bele. Lassan indultunk el. Végig Danira támaszkodtam. Felnéztem rá egy pillanatra. Kisfiús arca volt. A mosolyával viszont ölni lehetett volna. Dús fekete haján megcsillant az utcai lámpák fénye. Lenézett rám és elmosolyodott.
-Itt laksz a közelben?-kérdezte.
-Ott.-intettem a házam felé.
-Békés környék...-állapította meg amint a kapumhoz értünk.-Biztos, hogy megleszel egyedül?
-Persze.-bólintottam. Mintha lenne más lehetőségem mint egyedül lenni...
-Hát jó. Akkor szia...-vakargatta zavartan a tarkóját.
-Köszönöm a segítséget. Szia...-még egyszer rámosolyogtam és bementem a házba. Amint becsuktam az ajtót kitört belőlem a sírás.  Minden feszültséget kiadtam vele magamból. A térdem borzasztóan fájt, de legalább éreztem, hogy élek...

Iratkozzatok fel, ha tetszett, várom a komikat! ♥ Puszii :D

50. Levelek...

(Harry szemszöge)

A srácok egyszerre törtek be a házba. Mindenki arca döbbenetet tükrözött.
-Lexy!-kiáltotta Hope és rohant az emeletre Zayn-nel a nyomában. Megszólalni sem volt időm. Louis és Christie is berohantak. Liam és Danielle értetlenül álltak a nappaliban. Legutoljára Niall jött be. Körbenézett majd szó nélkül a konyhába ment és nekilátott kaját csinálni magának...
-Hol van Lexy?-szegezte nekem a kérdést Hope amint leértek az emeletről.
-Az az igazság, hogy haza ment...-vakargattam a tarkóm zavartan.
-Hogy micsoda?-tört ki egyszerre mindenki. Niall belemerült a szendvicsébe.-Miért? Mikor?
-Én sem értem.-ráztam szomorúan a fejemet.-De hagyott egy üzenetet, eléggé fel volt dúlva...
-Miért nem állítottad meg?-támadt rám Christie, de Lou megfogta a kezét, hogy megnyugtassa.
-Úgysem hallgatott volna rám, megpróbáltam, de hajthatatlan volt...-könnyek marták a szememet. Felbontottam a levelet. Nem bírtam elolvasni, a betűk összefolytak a szemem előtt.
-Valaki?-motyogtam. Liam nyelt egyet és elvette tőlem a papírlapot. Megköszörülte a torkát és vett egy mély levegőt majd olvasni kezdett:

Srácok!

Nagyon sajnálom, hogy csak így elrohantam! Higgyétek el, én sem így terveztem. Közbejött valami és gyorsan kellett cselekednem...-Niall-re pillantottam, de a fiú mereven maga elé bámulva rágcsálta a falatokat.-... Azt hiszem így kell elbúcsúznom tőletek, mert félek, már soha többet nem fogunk találkozni. Hát, akkor kezdeném Liam-mel... Drága Li! Pár hónap alatt a bátyámmá váltál, köszönöm, hogy segítettél nekem amikor szükségem volt rád. Tőled megtanultam, hogy nem szégyen kimutatni az érzelmeimet. Hiányozni fogsz te bokszos.-Liam aprót mosolygott, de már a könnyeit törölgette.

-Nekem sem megy....-mormolta és átnyújtotta a papírt Zayn-nek.

Zayn! Te vagy a következő... Bradfordi bad boi! Te szuperhős, nagyon szeretlek, de sajnos nem tudtam személyesen elbúcsúzni. Kérlek legyél boldog végre és hagyd hogy sodorjon az ár...-Zayn pislogott párat.-...Ne hagyd, hogy az utálók elvegyék a kedvedet, én mindig nagyon szeretni foglak és büszke leszek rád, bármit is teszel! Louis! Mókamesterem! Soha ne nőj fel! Megtanítottál nevetni akkor is ha fáj, ha minden olyan zavaros. Mosolyt varázsoltál a szám sarkára mikor azt hittem nincs öröm... Nevess te is, nevess helyettem is. Szeretlek te bohóc!-Louis elmosolyodott amint hallgatta e sorokat. Az ő szemébe is könnyek gyűltek. Amikor Zayn az én nevemet olvasta fel, felkaptam a fejem, azt hittem nekem nem üzent...- Harry! Neked tartozom leginkább hálával! Te voltál az aki mindig kiállt mellettem. Köszönöm, hogy támasz voltál számomra, nagyon-nagyon szeretlek és köszönök mindent! Vigyázz magadra, te fürtös szívtipró!...

-Ez a lányoknak szól...-nyújtotta Hope felé a parírt. Leültem a kanapéra és a kezembe temettem az arcom. A könnyek lassan kicsordultak. Valaki leült mellém és átölelte a vállam. Zayn volt az, Liam és Louis is csatlakoztak. Hope olvasni kezdte:

Danielle!

Kár, hogy ilyen kevés időt tölthettünk együtt, de ez legalább tartalmas volt. Bár ezt felesleges elmondanom, de vigyázz Liam-re, egy kincs az a pasas, el ne szalaszd! Remélem még beszélünk, ha másképp nem, hát majd e-mail-ben... 

Hope, Christie!

Nagyon szépen kérlek titeket, ne gyertek utánam! Maradjatok a srácokkal, hisz most ott a helyetek. Én egyedül is meg leszek! Ne féltsetek, tudok vigyázni magamra, mint mindig. Szeretlek titeket, és csak óvatosan! 

A maradék magyarul lehetett mert egy kukkot sem értettem, viszont Chrstie és Hope felváltva nevettek és sírtak. Amikor a levél végére értek már inkább csak sírtak. Leült mindenki és átöleltük egymást.
-Én utána megyek!-ugrott fel hírtelen Hope, de Christie megragadta a karját.
-Ne! Te is hallottad, azt szeretné ha maradnánk, tudod, hogy milyen, ha most utána mennénk, biztos, hogy megharagudna amiért nem élvezzük a nyarat!
A fejemben már körvonalazódni kezdett egy terv...
Niall csendben felállt és az emelet felé indult. Nem tudtam elhinni, hogy még csak meg sem rendül a hallottaktól.
-Niall!-kiáltottam rá magamból kikelve. Tudtam, hogy a Szöszinek valami köze van a történésekhez.-Te voltál, igaz?
Még csak meg sem fordult. Egyenesen a lépcső felé igyekezett.
-Én.-vetette hátra a válla felett. Utána rohantam és rávetettem magam. Mind a ketten elterültünk a földön. Christie ijedten felsikoltott.
-Szálj le rólam!-Niall meglökött mire nekiestem egy asztalnak.
-Mit műveltél te barom?-vicsorogtam.
-Semmi közöd hozzá!-Niall nekem ugrott.-Ha nem lennél ennyire belezúgva, akkor talán észrevennéd, hogy nem vagyok jó hangulatban! Hagyjál békén!
-Ha bele lennél zúgva akkor nem bántottad volna!-vágtam vissza.
-Nem tudsz te semmit!-húzta az orrát.
Mielőtt észbe kaphattam volna az öklöm az állán csattant amitől feje hátracsuklott. Egy pillanat alatt összeugrottunk.
-Megbíztam benned!-lihegtem két ütés közt.-Rád bíztam, hogy tedd boldoggá, mert szeret téged...Erre te...
Niall nem szólt egy szót sem. Kék szemében harag szikrázott, és még valami más is... valami amit nem tudtam sehogy sem értelmezni... Ellökött magától aminek következtében a korlátnak estem. Megtörölte vérző ajkát és köpött egyet.
-Szép kis barát vagy... Ez van! Törődj bele! Ha az én hibám, hát az én hibám. Nem tudok változtatni!
Még utoljára rám nézett majd felment a szobájába.
-Mi volt ez?-kérdezték a többiek.-Harry! Miről beszélt Niall?
-Nem lényeg.-ráztam a fejem miközben a derekamat masszírozva, ahol a korlát eltalálta, a konyhába mentem jégért. Nagyon össze voltam zavarodva.
-Szóval az egész a Szőkeség hibája?-trappolt utánam Christie.-Mit mondott Lexy-nek?-nagyon mérges volt. Louis próbálta megfékezni.
-Chris...Maradj nyugton!
-Maradjak nyugton?!-fordult vissza Christie. Amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem a közelükből...

(Christie szemszöge)

Mereven bámultam Louis szemébe. Össze voltam zavarodva. Nem igazán értettem mit tett Niall, de azt tudtam, hogy nagyon megbántotta Lexy-t. Harry nem akart semmit mondani, vagy csak nem tudott. Az idegesség egyre csak fokozódott bennem.
-Gyakorolj önuralmat.-bólintott Lou. Legszívesebben üvöltöttem volna vele, de vettem egy mély levegőt. Szó nélkül felvonultam az emeletre. Niall szobájából kihallatszott a gitár húrjainak pendülése. A srác reszelős hangon énekelt egy ismeretlen dalt. Kedvem lett volna felpofozni, de ehelyett inkább elmentem zuhanyozni majd lefeküdtem aludni.

(Hope szemszöge)

Zayn-nel megpróbáltuk felhíni Lexy-t, de nem vette fel a telefont. Valószínűleg még a repülőn utazott.
-Szerinted mi történt?-kérdezte Zayn miközben egy forrócsokit nyújtott át nekem. Kiültünk a teraszra és a csillagokat néztük. Pont olyanok voltak mint otthon. Fénylő pontok több millió fényévnyire tőlünk.
-Fogalmam sincs. Talán, lehet, hogy Niall...Talán összeszedett volna valami csajt...?
Zayn a szemembe nézett.
-Niall nem tenne ilyet.-védte. Nehezemre esett hinni neki, de nem akartam veszekedni ezért csak bólintottam. Kortyoltam egyet a forró italból. Lábamat kibújtattam a magassarkúból. Már fájt a talpam a rengeteg futkorászástól. Hátradőltem a hintaágyban és lehunytam a szemem. A bögre halkan koppant az asztalon amint Zayn lerakta. Nem nyitottam ki a szemeimet míg meg nem éreztem ajkát a nyakamon. Keze a csípőmre simult. Lélegzetem kezdett akadozóvá válni amint félrehúzta a hajamat, hogy szája teljesen birtokba vehesse a kulcscsontomat. Lehunytam a szemeim és átadtam magam a pillanatnak...

(Lexy szemszöge)

Ledobáltam a cuccaimat a szobámban. Nem mentem haza anyáékhoz. A szegedi lakásomba költöztem vissza.
-Otthon, édes otthon...-fintorogtam. Alig láttam valamit, a szemeim dagadtak voltak a sírástól. Bekapcsoltam a mobilom. Három nem fogadott hívás, egy Hope-tól, egy Harry-től és egy....egy volt Niall-től... Marokra fogtam a telefont és teljes erőmből a falhoz vágtam. Darabokra hullott. Nem foglalkoztam vele, ledobtam a ruháimat és átöltöztem valami kényelmesbe. Ledőltem pár órára és hideg vizes pakolást tettem az arcomra. Az alvást nem erőltettem, néha-néha elszunnyadtam, de csak percekre. Délután volt mire meguntam a pihenést. Vállamra vettem Agressive-korimat és kimentem a Skate Parkba. Csak pár srác volt ott, a régi ismerősök közül.

-Hééé, Joo!-a "Joo" a Joker becenév rövidítése volt.
-Cápa, mizu?-lepacsiztam a magas deszkás sráccal.
-Rég láttalak, nem úgy volt, hogy nem leszel itt?-beletúrt bozontos szőke, ismétlem SZŐKE, hajába és melegen rám pillantott KÉK szemével. Deja vu érzésem támadt, nyeltem egyet és a földre szegeztem pillantásom.
-Közbe jött valami...-vontam vállat miközben már a korit csatoltam be a lábamon.
-Nézd már!Ez Joo!-felnézve egy újabb ismerős alakkal találtam szemben magam. Balázs volt az, de a többieknek csak Bozont.
-Csá.-váltottam vele is pacsit.-Helyzet?
-Semmi extra, csak lazulunk...
-Zsír.-vigyorogtam erőltetetten majd ellöktem magam a rámpa szélétől amin addig ücsörögtem. Pár percig csak köröztem a betonon, élveztem a kerekek surrogó hangját majd nekilendültem és felkapaszkodtam az egyik akadályra. A térdemre támasztottam a tenyerem egy pillanatra. Kifújtam a levegőt és enyhén előre dőltem. Körülbelül félúton jártam mikor kicsúszott alólam a bal lábam és elestem. Hatalmas csattanással csúsztam le majd gurultam fél métert. Dühös voltam magamra az ostobaságom miatt. Nem volt teljesen párhuzamos egymással a két lábam és ezért estem el. A saját hibámból. Komolyabban semmim sem fájt, de azért éreztem az ütés erejét ami a tenyeremet érte amint próbáltam felfogni vele az esést. Hálát adtam az égnek, hogy mint mindig, ma is rajtam  volt a védőfelszerelésem. Még párszor nekifutottam az akadálynak majd miután már úgy éreztem kitomboltam magam, fogtam a cuccaimat és gyors búcsúzkodás után hazafelé vettem az irányt...
Miután letusoltam, kimentem a konyhába, hogy csináljak valami ennivalót. Teljesen üresnek éreztem magam. Mint egy elhagyott csigaház...Már az első falatnál rájöttem, hogy nem akarok enni. Újra megrohamoztak az emlékek. A történtek nem hagyták nyugodni elmémet. A konyhakést a fény felé fordítottam. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy a mellkasomba mártom. Aztán végül lecsaptam az asztalra és könnyeimet visszafojtva a szobámba mentem, lefeküdtem aludni.
...Ismerős volt a terep. Puha szőnyeg, a falakon régi festmények. Hatalmas mennyezet. Minden csupa csillogás. Egy szoba a folyosó végén. Az ajtaja egyre csak nőtt, mígnem már szinte bekebelezett. Mire odaértem hozzá már alig voltam akkora, hogy be tudjak kukucskálni a kulcslyukon. Az elém terülő látvány menekülésre késztetett... A saját sikoltásom hangjára ébredtem az éjszaka közepén. Zokogásomat egy párnába fojtottam. Még mindig magam előtt láttam az összefonódó testek képét...

Köszönöm ^_^ ♥

  Na sziasztok! :)

Nos hát, 20000+ megtekintésem van.... Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki szánt annyit erre a sztorira, hogy legalább belepillantson. Köszönöm a rendszeres olvasóknak, hogy feliratkoztak és, hogy szinte mindig kommentelnek :) Remélem a történet további szakaszában sem fogok nektek csalódást okozni :)) ♥♥♥ONE Band♥ONE Dream♥ONE DIRECTION ♥♥♥

UI.: Még várom a komikat a 49. részre :P

Kaphatok 10 komit? ♥

49. All day and all night...

(Niall szemszöge)

-El.Fogunk.Késni!-hajtogatta Liam körbe-körbe rohangálva. Idegesen igazgatta új frizuráját... Oldalt rövidebbre nyíratta, míg felül tüsisen meredezett az ég felé.
-Nyugi haver!-intette le Zayn a tükör előtt álldogálva. Fekete zakót viselt ahogy mind az öten. Épp nagy erőkkel próbálta belőni a séróját. Hazza a szokásos fejrázásával elintézte ezt majd elment megkeresni a lányokat.
Lexy csodásan nézett ki. Azt a fekete ruhát vette fel ami Zayn ajándéka volt, ám ezúttal egy fekete magassarkút választott hozzá. Baromira szexis volt. Persze Christie és Hope is dögösek voltak, de nekem, érthető módon, ő ragadta meg a figyelmemet. Ám ezzel nem voltam egyedül. A szemem sarkából láttam, hogy Harry kölyökkutya tekintettel csodálja Lexy-t. Összeszorítottam a fogam és gyorsan, még utoljára megigazítottam a hajam.
A limuzin megtelt élettel amint elindultunk. Még Zayn és Hope is jól elvoltak egymással. Még egy lopott puszit is észrevettem, aminek igazán örültem. Hazza már megint unalmas sztorikat mesélt, csak azért, hogy bosszantson minket.
-...És akkor a nagyim adott nekem egy cukorkát...
-Kérlek Harry!-könyörgött Liam Danielle kezét szorongatva.-Dugulj már el egy picit!!
Lexy a vállamba temette az arcát és halkan kuncogott. Lehelete csikizte a nyakamat amitől nekem is nevethetnékem támadt.
-Ne bíztasd!-tromfolt le Paul aki már a haját tépte Harry szövegétől.
-Én nem is...Nem neki...-kezdtem el mentegetőzni, de Paul leintett és a vezetésre kezdett koncentrálni.
Louis pofákat vágva szórakoztatta Christie-t miközben a lány inni próbált. Hazza végre elhallgatott, de csak annyi időre míg felbontott egy üveg pezsgőt. Mindenkinek töltött belőle.
-Két éve találkoztunk először...Emlékeztek?-kezdett bele a mondókájába.-Az azóta eltelelt idő, rengeteg mindent megváltoztatott. Egy csapat lettünk...
Lexy lehunyta a szemét. Valamit motyogott magyarul, de sajnos nem értettem.
-Hé! Mi baj?-súgtam neki magyarul.
-Semmi.-mosolygott még mindig lehunyt szemmel.
-A koncertek, a stúdiózás, a dalaink... Köszönöm, hogy vagytok nekem!-fejezte be Harry.
-One Band!-mondtuk egyszerre-One Dream! ONE  DIRECTION!!!
Észrevettem, hogy Christie, Lexy és Hope megfogják egymás kezét.
-1D szív, 1D lélek, Directoner leszek amíg élek...-mondták egyszerre.-Köszönjük nektek srácok!
A fiúk közül egyedül én értettem amit mondtak, de a többiek kedvéért lefordítottam angolra.
-Egy család vagyunk!-fogtuk meg egymás kezét mind a kilencen.-Egy hatalmas család!
A limuzin megállt. Mind kiszálltunk. Már sötétedett az ég alja amitől az előttünk elterülő villa még hatalmasabbnak látszott. Mindenhol lampionok, virágok és egy hatalmas felirat hirdette: HAPPY BIRTHDAY ONE DIRECTION!!!
Rengetegen jöttek oda hozzánk felköszönteni az együttest. Patricia, Harry partnere, is megjelent. Ellenséges pillantást vetett a négy lányra majd Hazzához dörgölőzött.
-Úgy hiányoztál.-nyávogta. Már az első szavától kirázott a hideg.
-Héjj!-ismerős volt ez a hang. Arrafelé kaptam a fejem. Egy alak közeledett felénk. Fülig érő mosoly terült szét az arcomon. Lexy megszorította a kezemet.
-Ő az akire gondolok?-hangja elvékonyodott a meglepetéstől.

-Úgy bizony...-súgtam vissza. A srác megállt előttünk.
-Üdvözlet a szépségeknek! Justin Bieber.-mutatkozott be. Kezet csókolt mindannyiuknak. Észleltem, hogy Lexy lassan elolvad mellettem.
-Boldog Szülinapot srácok!-mosolygott szélesen Justin.
-Kösz haver!-egyesével összeölelkeztünk majd közösen beléptünk a nagy előtérbe. Mindenütt emberek voltak. Voltak híresek és kevésbé híresek. Egy ecsetre hasonlító frizura bukkant ki a tömegből, majd még egy.
-John! Edward!-kiabáltam túl a tömeget. Az ikrek felém fordultak és hatalmas vigyorral sétáltak hozzánk.
-Nahát, csajok! Húha!-John elismerően nézett végig Lexy-n míg Edward Christie-re vetette pillantását.

-Hé, foglalt!-nevettem és magamhoz húztam Lexy-t míg Louie hasonlóképp cselekedett Christie-vel.
-Kár!John Grimmes.-nyújtott kezet J.
-Lexy Stone.-fogadta el Lex a felé nyújtott jobbot. Ezt a műveletet Edward-dal is megismételte. Ezek után az ikrek a többi lánynak is bemutatkoztak.
-Te mióta ismered a JEDWARD-ot?-vonogatta Lexy a szemöldökét.
-Tudod, ők is írek...-adtam választ.
-Logikus, szóval minden ír hírességet ismersz?
-Nagyjából, mert?
Láttam, hogy Lex nagyon keres valakit a tömegben.
-Ó te jó ég! Christie oda nézz!-mutatott egy pasas felé.
-Az ott nem...
-De igen! Ő az!
Hunyorogva próbáltam felismerni a sápadt vörös hajú fickót. Nem kellett sokat várnom. Elindult felénk. Közelebb érve felismertem. Sheamus volt a WWE-ből...

Lex izgatottan toporogni kezdett.
-Niall, szevasz öreg!-kezet fogtam a sportolóval.-Köszi a meghívást...
-Ez csak természetes!-mosolyogtam.-Had mutassalak be valakinek... Lexy ő Sheamus a...
-Tudom ki ő!-vágott közbe Lex izgatottan.-Te vagy a kedvenc pankrátorom!-ezt már Sheamus-nek intézte.
-Komolyan?-vonta fel a férfi a szemöldökét.-Ez szuper! Láttad a múltkori meccsem?
-Imádtam. Ahogy leadtad azt az óriáscsizmát Del Rio-nak....Bár akkor is "az Írek átka" a kedvenc fogásom...
Ők ketten elindultak, hogy szerezzenek maguknak valami italt én meg leesett állal néztem utánuk.
-Csukd be a szád szívem!-egy halk női hangot hallottam majd egy kéz puha érintését éreztem az államon.
-Juliet!-lepődtem meg.-Hogy kerülsz te ide?
-Hát tudod az apám rendezte ezt a bulit...vagy mi...
-Gyerünk! Kezdődik!-ragadta meg Louis a karomat és magával húzott egy nagy tér felé. Miközben mentünk, végig azt lestem, hogy merre lehet Lexy. Észrevettem, hogy Sheamus int a fejével mire arrafelé pillantottam. Christie, Hope, Danielle és Lexy egy csoportban álltak és minket figyeltek. Az ikrek is körülöttük legyeskedtek és Jhon valamit hevesen magyarázott Edwardnak... Mindketten ránk néztek és felmutatták a hüvelykujjukat, jelezvén, hogy szurkolnak. Rájuk mosolyogtam.Louis kerített egy üveg pezsgőt. Mindenki elcsöndesedett és ránk kezdett figyelni. Liam mondott valamit arról, hogy mennyire jó, hogy így összegyűltünk stb., de én csak Lexy-t néztem miközben ő Liam-et hallgatta. Összerándultam a pukkanásra amit a pezsgősüveg hallatott mikor megszabadították a dugójától. Csak annyit észleltem, hogy valaki egy pohár pezsgőt nyom a kezembe és mindenki gratulál, meg kezet fog mindenkivel. Lexy is odajött hozzám és egy szenvedélyes csók kíséretében boldog szülinapot kívánt... A JEDWARD lépett színpadra.
-Figyu srácok!-kezdett bele Edward.-Nagy nap van ma! Nialler barátunk és a bandája ma ünnepli második születésnapját. Ez alkalomból úgy döntöttünk éneklünk nekik egy kicsit...
Énekeltek pár számot. Sajnos nem tudtam végig Lexy-vel táncolni, mert JB lenyúlta előlem. Hazza épp Patriciával táncolt míg én egy koktélt kortyolgatva lestem amint Conor Maynard megpörgeti Lexyt és magához rántja. Justin mellém állt.
-Jól nyomja a csajod!-közölte miközben kortyolt egyet az italából.
-Ja, tudom...

-Hamar túltette magát a kezdeti sokkon, hogy hírességekkel partyzik...Amint látom, nem igazán hatja meg, hogy Conor-ral lassúzik, mintha egy sulibuliban lenne, ahol mindenki átlagos, ez jó tulajdonság...
-Igen, nekem is feltűnt már...Bár amikor meglátta Sheamus-t akkor picit megremegett a térde...
Justin csak nevetett egyet. Vállat vontam és megrohamoztam a kajás asztalt. Teljesen ki voltam éhezve. Juliet sétált oda hozzám. Kihívó vörös ruhája nem takart túl sokat testéből.
-Beszélhetnénk?-kérdezte.
-Persze, mondjad.-bólintottam miközben egyik szendvicset a másik után tüntettem el a számban.
-Úgy értem négyszemközt...-intett az emelet felé. Gyanútlanul vállat vontam és követtem őt. Fogalmam sem volt mit akar mondani, de nyílván fontos lehetett, a pillantásából ítélve...

(Lexy szemszöge)

-Köszönöm a táncot.-mosolygott rám Conor mikor véget ért a szám.
-Örömmel táncoltam, egy jó partnerrel.-mosolyogtam. A fiú visszamosolygott rám. Körbenéztem Niall-t keresve. Nem láttam sehol. Őt ismerve reméltem, hogy a büfénél megtalálom. Ott sem volt. Harry partnere lépett oda mellém.
-A Szöszit keresed?-rezegtette meg a szempilláit.
-Őt.-bólintottam.-Tudod hol van?
-Fent az emeleten.-Patricia megigazította rövid ruháját és Hazzát keresve eltűnt mellőlem. Felkaptattam a lépcsőn, remélve, hogy minél előbb megtalálom Niall-t. Egy hosszú folyosó vezetett végig az emeleten. Cipőm nem csapott semmi zajt a puha szőnyegen ahogy szobáról szobára jártam. Egy szobánál megtorpantam. Egy női hangot hallottam kiszűrődni.
-...gyerünk. Ez az! Ügyes fiú....-belestem a kulcslyukon. Talán nem kellett volna. Niall épp egy ismeretlen csajt vetkőztetett és simogatott.
-Juliet...-kezdett bele a Szöszi. Könnyek marták a szememet. A térdem reszketni kezdett.
-Csitt! Nem fog rájönni senki, ha ügyes leszel...
Niall nem szólt többet. Megcsókolta a lányt. Elhátráltam az ajtótól. Heves hányingerem támadt. Botladozva rohantam le a lépcsőn, azt sem tudtam merre megyek pontosan. Nem is akartam tudni...A szívemet valahol út közben elhagytam. Reszkető véres csomó volt csupán a puha szőnyegen... Zihálásomat elnyomta Justin hangja aki épp az "As long As you love me"-t énekelte. Eszembe jutott Niall, amit azon az estén műveltünk...Hányingerem fokozódott. Nem láttam semmit a szemembe gyűlő könnyektől. Valahogy utat verekedtem magamnak az ajtóig. Kiérve megvakított egy pillanatra a fényváltozás. Rohanni szerettem volna. Minél messzebb ettől a helytől. Lebotladoztam a teraszra vezet lépcsőn. Villanások maradtak a fejemben. Emlékképek, amik égették a lelkemet. Megcsúsztam és majdnem elestem, de valaki elkapta a karomat és magához rántott.
-Mi a baj?-Harry szorosan átölelt, hiába próbáltam szabadulni. Egyre hangosabban sírtam.
-Eressz el! Hagy menjek!-könyörögtem zokogva.
-Mi történt? Ki bántott?
-Vigyél haza!-csukladoztam.
-Nyugodj meg. Várj egy percet.-simogatta az arcomat. Reszkettem, de nem a hidegtől. A fájdalom jeges léket ütött a mellkasomba. Hazza visszament a villába és kisvártatva egy kocsikulccsal tért vissza.
-Gyere!-megfogta a kezemet és egy csillogó narancsszín sportkocsihoz vezetett.
Megtöröltem a szememet és szipogtam párat. Nem értem el vele semmit. A könnyeim megállíthatatlan folyóként ömlöttek. Harry finoman bekényszerített az autóba és bekötötte a biztonsági övemet majd ő is beszállt. Szó nélkül kifarolt a parkolóból és teljes gázzal elindult. Apróbb kavicsok röpültek szanaszét a kerekek alól.
Mire hazaértünk már csak szárazon csukladoztam. Szemeim égtek a rengeteg sírástól. Lehunyt pilláim mögött képek ugráltak a fejembe... Rejtett könny tartalékaim is feltörtek egy utolsó hangos nyikkanással majd erőt vett rajtam a fájdalom és magzatpózba kuporodtam Harry ölében aki felvitt a szobámba. Mindennek Niall illata volt és ezt nem tudtam elviselni.
-Ne ide!-könyörögtem.-Csak ne ide!
Hazza magához húzott és a saját szobájába vitt.
Letett az ágyára én pedig összekuporodva a térdeimet átölelve próbáltam védeni magam a fájdalomtól. Most kezdtem igazán érezni az elárultságot. Halkan nyöszörögtem akár egy kutya akit megrugdostak. Úgy is éreztem magam. Harry mellém bújt és szorosan magához ölelt.
-Fáj valamid?-kutatott külső sérülések után.-Mégis mi történt?
-Én...-nem tudtam kimondani. Abban reménykedtem, hogy ha nem mondom ki akkor nem válik igazsággá.
Hazza a hajamat simogatta miközben  a másik kezével rám terítette a zakóját.
-Tudod, hogy nekem elmondhatod...
-El akarok menni innét...-motyogtam akadozva.-Vissza Magyar országra...
-Mi a csuda történt? Niall volt? Mit csinált?-a fiú egyre türelmetlenebb lett.
-Ő...Én...láttam...Mennem kell!-akkora lendülettel keltem fel, hogy kishíjján lecsúsztam az ágyról. Átrohantam a szobámba és bedobáltam a ruháimat az utazótáskámba. Igyekeztem, minél kevesebb időt tölteni abban a légtérben. Harry aggódó arccal figyelte ténykedésemet. Megpróbáltam lehámozni magamról a ruhákat, de reszkető kezem nem birkózott meg a cipzárral sem. Hazza beletörődően felsóhajtott és segített levenni a ruhámat majd hátra lépett, hogy ne zavarjon. Felkaptam egy törülközőt és bementem a fürdőszobába. Olyan forróra állítottam a vizet, hogy még éppen hogy elbírja a bőröm. Lehajtott fejjel álltam és néztem amint eltűnik a lefolyóban a víz. A cseppek összekeveredtek frissen feltörő könnyeimmel. Térdre estem és a kezembe temettem az arcom. Kinyílt a fürdőszoba ajtaja...
-Szedd össze magad bébi!-térdelt le mellém Hazza. Cseppet sem zavarta, hogy elázik. Felemelt és becsomagolt egy törölközőbe. Előzékenyen a saját szobájába vitt és nem Niall-hez. Kerített nekem pár holmit míg megtörölköztem.
-Biztos, hogy menni akarsz?-kérdezte miközben ő is átöltözött.
-Igen...-a hangom még mindig reszketett, de már nem éreztem semmit csak hidegséget. Nem tudtam érezni semmit.-De előbb írok egy levelet a srácoknak...
Tollat ragadtam és nekiláttam a mondókámnak. Niall-t szándékosan nem említettem. Mikor végeztem a levéllel, összehajtogattam és átnyújtottam a Fürtöskének.
-Odaadom nekik.-felelt kimondatlan kérdésemre. Eddy pont akkor jött be a szobába. Nedves orrával megbökdöste a lábamat. Letérdeltem mellé és átöleltem a nyakát. Bozontos bundájába fúrtam ujjaimat és a vállába temettem az arcom.
-Vigyázz a srácokra, te giga öleb!-súgtam a fülébe. A kutya megnyalta az arcomat és okos pillantását az enyémbe fúrta. Hittem, hogy érti amit mondok neki. Már hiányoztak a srácok. Hiányzott, hogy Liam mindig megmondja a helyes döntést. Hiányzott Zayn nyávogása amiért a szél összekócolta a haját. Louis összefüggéstelen mondatai és napi bölcsességei, amit rajta kívül senki nem értett. Hiányzott Niall nevetése, a csókja, a hangja...De az árulás fájt, és ez a fájdalom félresöpört minden mást.- Mit is hittem?!-gondoltam.-Hogy majd Niall megelégszik velem, hogy örökre velem marad? Ez a két hónap csak egy szép mese volt, de most letettem az utolsó mondat végére is a pontot...
Fogtam a csomagjaimat és Hazza segítségével kimentem a reptérre.
-Biztos, hogy ezt akarod?-kérdezte reménykedve, de én csak bólintottam. Alig tudtam nyitva tartani égő szemeimet.-Hiányozni fogsz!-ölelt meg szorosan. Tudtam, hogy ez az utolsó alkalom amikor látom őt. Ha nem hagytam volna Frederico villájában a szívemet, most biztos meghasadt volna. Letöröltem Harry könnyeit és szomorúan rámosolyogtam.
-Fel a fejjel Fürtöske!-adtam neki egy puszit, majd felszálltam a repülőgépre. Amint elhelyezkedtem és sikerült lenyugodnom, újra sírhatnékom támadt. Tudtam, hogy túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen és itt most mindennek vége volt...Lehunytam a szemem és hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a fáradtság. Nem küzdöttem tovább, vége volt, feladtam... A jegesség az egész testemen eluralkodott és lassan kusza, zavaros álmok hálójába csöppentem...

Itt a 48. fejezet... Kérek szépen 10 komit ^_^ ♥

48. Egy nap

(Christie szemszöge)

Egész este azon örömködtünk, hogy Hope újra köztünk van. Mint utólag kiderült, Harry elfelejtett szólni, hogy Hope jön. Valószínűleg Zayn miatt. Nem egészen értettem a köztük kialakult helyzetet, de jobbnak láttam egyenlőre nem beleavatkozni a dolgok menetébe. Hope nem mondott ezzel kapcsolatban semmit, nem is láttam, hogy különösképp izgatta volna a dolog...
-Add azt ide! Add ideee!-erre a visításra ébredtem reggel.
-Halkabban nem megy?-morogtam miközben a fejemre húztam a takarót. Valaki ráugrott az ágyamra és ugrálni kezdett.
-Ideje felkelni!!!-ez Louis volt.
-Hasadra süt a nap!-kontrázott rá Harry is.
-Ha nem kelsz fel, hozom a vizet!-fenyegetett Liam. Nem hittem, hogy tényleg képesek ilyen alattomos dolgokra, de mint kiderült képesek voltak. Sikítva ugrottam ki az ágyból. Louis nyerítve nevetett és Harry vállába kapaszkodva nézett rám. A pólómból csöpögött a víz és szemüveg nélkül nem láttam túl messzire.
-Kitaláltunk valamit!-lelkendezett Lou.
-Na mit?-kérdeztem szenvedő hangon miközben kerestem egy törülközőt magamnak és elkezdtem megszárítani a hajam.
-Bérelünk egy jachtot és kimegyünk a nyílt vízre... Egy napra...Mit szólsz?-vonogatta Liam a szemöldökét.
-Mind a kilencen?-feleltem egy kérdéssel a kérdésére.
-Hát persze.-felelt Harry.-Ez természetes. Mindannyian.
-Úgyhogy készülődj.-helyeselt Louis. Elhagyták a szobámat miközben egymást  lökdösve játszottak és azt tervezték, hogy a többieket hogyan fogják felébreszteni...
Meleg volt. A nap magasan tűzött a fejünk felett. Megigazítottam zöld bikinimet és nagyot nyújtóztam a napozóágyban. Louis épp a korlátnál álvva pecázott. Harry a hasizmait villogtatva flörtölt Lexyvel míg Niall és Hope egy üveg pezsgőt próbált felbontani. A hangos durranás felijesztette Zayn-t aki eddig az egyik napozóágyban szundikált. Halk sikoltással esett ki az ágyból. Morcosan körülnézett és visszamászott eddigi helyére. Elfojtottam egy mosolyt és Liam-et keresve körbepillantottam a jachton. Danielle társaságában üldögélt és valamin nevettek...

(Lexy szemszöge)

-Na, gyere már! Tök jó a víz!-unszolt Harry. Megfogta a kezem és a víz felé kezdett húzni.

-Oké-oké! Megyek!-egyeztem bele.
-Ez a beszéd!-Hazza ugrott egy fejest a csillogó habokba. Egy vállvonás kíséretében utána ugrottam. Először összerándultam a víz érintésétől, de aztán ellazultam. Odaúsztam Harry-hez. Vizes haját hátratúrta és megnyerő mosolyt villantva felém az arcomba fröcskölt egy kis vizet. Nem hagytam magam. Visszafröcsköltem. Csobbanást hallottam. A vállam fölött hátranézve Niall szőke kobakjával találtam szemben magam. Kék szeme tündöklőbben csillogott még a víznél is. Hozzánk úszott és hevesen megcsókolt.
-Fújj! Fiú lánnyal...-nyújtotta Harry a nyelvét és felnevetett. Lapos pillantást vetettem rá.
-Kérsz egy smacit te Fürtös szépség?-csatlakozott hozzánk Louis. Hope lenézett ránk és nevetni kezdett.
-Te meg min nevetsz?-lökte meg hátulról Zayn mire a lány majdnem leesett. Mosoly gördült mindnyájunk ajkára. Hope megfordult és Zayn került vészesen közel a vízhez. Egyből eszembe jutott, hogy a fiú nem tud úszni.
-Ne...-kezdtem bele, de a Bradfordi rossz fiú közbevágott.
-Te sem szeretnél vizes lenni és én sem...-hangja hűvös volt és magabiztos. Láttam Hope arckifejezésén, hogy valami nem stimmelt. Túlontúl közömbös volt ahhoz, hogy elhitesse velem, hogy minden rendben. Ismertem már ezt a pillantást. Mérlegelte a hallottakat. Vállat vont és otthagyta Zayn-t a korlátnál. Hazza értetlenül nézett a fekete hajú srácra. Mindenkit meglepett Zayn viselkedése. Dan, hogy enyhítse a feszültséget, felbontott egy üveg bort és poharakba töltötte az italt. Mindnyájan felmásztunk a fedélzetre és fogtunk egy-egy pohár bort.
-A barátságokra!-emelte magasra a poharát Danielle.
-A Szerelemre!-szólalt meg Liam.
-A szexre!-vont vállat Harry.
-A répákra!-kontrázott Louis.
-Ránk!-kiáltottunk fel nevetve és mindenki összekoccintotta a poharát.
Zayn vetett egy pillantást Hope-ra mielőtt visszament volna napozni. Furák voltak mindketten....

(Zayn szemszöge)

Már megint oltári nagy bunkó voltam. Akaratlanul is sértő voltam. Elgondolkodtam miközben hagytam, hogy a napsugarak végigcirógassák a bőrömet. Pocsékul játszottam a szerepem. Hope sértegetése semmivel sem vitt közelebb a boldogsághoz, sőt... A bor kellemes íze is megsavanyodott a számban. Valami árnyékot vetett rám. Fél szememet kinyitottam. Harry vádló arcával találtam szemben magam.
-Miért vagy ilyen?-kérdezte miközben leült mellém. Felé fordultam.
-Nem tudom...-feleltem őszintén.-Valamiért félek közel engedni magamhoz...
-Ez őrültség haver!-rázta Hazza a fejét mire vízpermet csapódott a bőrömre. Néztem a napfényben megcsillanó cseppeket.-Ő nem fog bántani... Nézd, tudom miken mentél keresztül és, hogy az mennyire rossz volt... De ne kergesd el Hope-ot... Legalább adj neki egy esélyt...
A lányra pillantottam. Épp Louis-szal és Christie-vel beszélgetett. Néztem őket pár pillanatig majd felsóhajtottam.
-Lehet, hogy igazad van...-néztem barátom zöld szemébe.

-Nekem mindig...-vont vállat. Felállt mellőlem és a korláthoz sétált. A talpán kusza hegek egyvelege villant fel minden lépésnél...

(Niall szemszöge)

Figyeltem Lexy-t. Minden mozdulatából sütött a rá jellemző öntudatos makacsság és lazaság. Mégis valahogy olyan volt számomra mint egy álomkép. 

-Nincs kedved zenélni nekünk?-nyújtotta felém a gitáromat.
-Mit játsszak el?-vontam fel a szemöldököm.
-Simple Plan és Sean Paul-Summer Paradise című dalát.-vágta rá kis gondolkodás után.
Játszani kezdtem. Végig Lexy szemébe néztem és figyeltem ahogy mosolyogva hallgatja a dalt. Lassan a többiek is becsatlakoztak. Együtt énekeltünk miközben a nap lassan lenyugodott a horizonton túlra. Az ég vörösen ragyogott, rózsaszínes árnyalatúra festve a vizet mely messzire nyújtózott. Mindannyian mosolyogtunk és egymásba karolva daloltunk a nyárról...
Később, mikor már otthon voltunk és mindenki lefeküdt aludni, csak mi ketten maradtunk ébren Lexyvel. Az arcát cirógatva néztem zöldes színű szemébe.
-Jó nap volt...-motyogta miközben egy szőke tincsemmel játszva közelebb húzott magához. Finoman megcsókoltam. Eljátszadoztam ajkaival. Forró lélegzete perzselte az érzékeimet. Szívem hatalmasakat dobbant amint végigsimítottam a csípőjén. Ő sem tétlenkedett. Körme keskeny barázdákat vájt a hátamba amint lefelé haladt. Felszisszentem a hirtelen fájdalomtól, de csak még jobban feltüzelt. Épp abban a pillanatban szólalt meg JB-től az As long As you love me... A zene nem nyomta el sóhajtásainkat, csak kellemes hátteret kölcsönzött neki. Összegabalyodva feküdtünk az ágyon.A takaró halk puffanással landolt az ágyon, maradék ruhánk kíséretében. Végig csókoltam Lexy nyakát, míg halkan fel nem nyögött. Aprókat haraptam a kulcscsontja melletti érzékeny bőrbe majd ugyanitt csókokkal borítottam el. A hajamba túrt és a csípőm köré fonta lábait. Zihálásunk egy hatalmas sóhajjá olvadt össze. Csodás megkoronázása volt egy csodás napnak...

(Harry szemszöge)

Kiültem a teraszra Eddy társaságában. A kutya hűséges társammá vált közös kalandunk óta.
-Nemsokára itt a nagy nap...-szólaltam meg halkan.-Két év... Hosszú idő, haver...-borzoltam bele Eddy bundájába.-De mi örökre együtt leszünk... Mert a One Direction nem fog megszűnni soha! Nem hagyom...
Rágondolni is fájt, hogy ne legyek együtt a srácokkal. Hogy ne legyen One Direction... NEM! Borzasztó volt bele gondolni is... A rajongók miatt is. Megszakadt volna a szívük... Bármi történjék is, nekünk ki kell tartanunk egymás mellett. Mi egy csapat vagyunk és ennek így is kell maradnia. -Nem tudtam miért gondolok most ezekre. Úgy éreztem ki kell mondanom hangosan, hogy igaz legyen.- One Band, One Dream, One Direction...

Meghoztam a 47. fejezetet is :) Bocsi a csúszásért :S Jó olvasást, komizzatok!! ☻

47. Kerítő...

(Hope szemszöge)

Épp mosogattam mikor megcsörrent a mobilom. Gyorsan letöröltem a habot a kezemről és felvettem.
-Haló?
-És ha nem ló?-szólt bele Harry. A szívem nagyot dobbant amint meghallottam a hangját.
-Hazza, szia... Mi a helyzet?-magamra kellett parancsolnom, hogy ne remegjen a hangom.
-Szia. Arra gondoltam, nincs kedved bulizni egyet?
Ez a kérdés meglepett.
-Hol? Mikor?-próbáltam nyugodt hangnemet megütni. Már a buli szóról Zayn jutott eszembe. Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a fiú képét az elmémből.
-Hát, igazából...Jó lenne ha idejönnél... Párizsba...
A térdeim megrogytak, le kellett ülnöm egy székre.
-Ez most komoly?-megmarkoltam az asztallapot.
-Halálosan.-Harry köhögött egyet.
-Jól vagy?-kérdeztem aggodalmas hangon.
-Persze, csak picit megfáztam... Nem vészes. Szóval mit mondasz?
-Várj egy percet!-berohantam anyuék hálószobájába. Apu épp az ágyon fekve nézett valami filmet.
-Apa! Elmehetek Párizsba??? Légyszi!!!-néztem rá könyörgő szemekkel. Apum rám nézett és vonogatni kezdte a szemöldökét. Csibészes vigyora elárulta a választ. Majdnem felsikoltottam örömömben.
-Kérdezd meg anyádat is.-felelte egy vállvonás kíséretében. Na ez lesz a nagyobbik falat...-gondoltam magamban miközben kimentem a kertbe. Anyu épp a virágaival babrált.
-Anyuciii...-néztem rá bociszemekkel.
-Mi kéne?-ismerte már ezt az arckifejezésemet. Nagyot nyeltem.
-Lexy-ék...szóval lesz egy party Párizsban és szeretnék ha én is elmennék...
-Nincs pénzem fizetni a repülőt...-rázta anyukám a fejét.
-De nem is kell...! Harry-ék értem küldenek egy gépet mint a múltkor..
-Nem tudom, alig vagy itthon... Ma sem csináltál semmit!
Könnybe lábadt a szemem a tehetetlenségtől...
-Ugyan hagy menjen! Mindjárt vége a nyárnak...-szólt közbe apu aki épp ekkor lépett ki a házból. Nagyot dobbant a szívem. Anyára néztem.
-Légyszi..-könyörögtem.
-Na jó! Menjél! De vigyázz magadra!
-Köszi Mami!-megöleltem és berohantam a szobámba. Visszahívtam Harry-t.
-Na?-kérdezte miután felvette.
-Mehetek!-alig bírtam ki, hogy ne ugrándozzak.
-Az klassz!-köhögött egyet.-Akkor érted küldünk egy gépet. Mikorra?
-Nektek mikorra lenne jó? És Zayn? Ő mit mondott?
Harry nem felelt. Gyanús volt a hallgatása.
-Harry?! Tud egyáltalán Zayn erről?
-Izé... Miért ne tudna? Nem döntök nélkülük... Mindenki szeretné ha itt lennél a szülinapunkon, különösen Lexy és Louis...
Nem voltam  biztos benne, hogy bízhatok Hazza őszinteségében, de nagyon szerettem volna már látni a barátnőimet így ráhagytam a dolgot.
-Rendben, akkor elkészülök mire ideér az a gép...
-Jujj...-lelkendezett Hazza.-Okés. Akkor majd találkozunk.
-Aha. Addig is szia!
-Szia.-letettem a telefont és rohantam csomagolni. Tornádóként söpörtem végig a szobámon, minden fontos dolgot bepakoltam. Teljesen felpörögtem az eseményektől. Nem is álmodhattam róla, hogy még egyszer találkozom a srácokkal és most mégis... Elhívtak Párizsba, pontosabban Harry hívott, és ez fantasztikus érzés volt. Annyi boldogság volt bennem. Az ágyamra vetettem magam és belesikítottam a párnámba. Beletúrtam kócos barna hajamba és a szekrényemre pillantottam. Megláttam azt a fekete miniruhát amit még Lexy-től kaptam szülinapomra. Azzal a pillantással el is döntöttem, hogy azt a ruhát fogom felvenni a fiúk szülinapján. Gondosan elcsomagoltam és behúztam a bőröndöm cipzárját. Az órámra néztem. Két óra, új rekord.
-Indulhatunk?-Viktor, az egyik legjobb barátom, vitt ki a reptérre. Út közben  anyáékra gondoltam. Apu mosolyára búcsúzás közben...
 Csodásan éreztem magamat. A gondolataim folyton egy srác felé kalandoztak. Felidéztem ajkának puhaságát ajkamon. Tigrisszemének lágy pillantását. Azt a csibészes vigyort amire húzódott a szája mielőtt megcsókolt. Kirázott a hideg. Kinéztem az ablakon. Idegen tájak felett repültünk. Nagyot sóhajtottam és lehunytam a szemem. Át aludtam az út maradék részét.
Egy huppanás ébresztett fel amint a helikopter finoman a földre ereszkedett. Nyújtóztam egyet és kiszálltam a gépből. Egy kapucnis, napszemüveges srác várt rám, egyedül volt. Amint elmosolyodott, felismertem benne Harry-t. Én is vigyorogni kezdtem és a bőröndömmel együtt odamentem hozzá. A nap ragyogóan sütött, elakadt a szavam a látványtól. Egy hatalmas luxus villa előtt álltam.
-Csukd be a szád mert belerepül valami!-paskolta meg Hazza az arcomat egy ölelés kíséretében. Morogtam valamit a sült galambokról miközben viszonoztam az üdvözlését.
-Hol vannak a többiek?-néztem körbe miután elengedtem a fiút.
-Bent a házban.-intett a Fürtöske.
-Miért vagy ilyen szerkóban?-utaltam kapucnijára.
-Be kellett ugranom egy közeli városba valamiért és kellett az álca.-vont vállat.-Tudod a fotósok nem ismernek határt...
-Értem.-bólintottam rá egy sajnálkozó mosoly kíséretében. Harry átvette a csomagjaimat és furcsán sántikálva a házhoz vezetett.
-SRÁCOK!-kiabált ahogy beléptünk az ajtón.-Hoztam valamit...
-Kaját?-robogott le Niall a lépcsőn. Mivel zokniban ,volt a padló meg csúszott, tökéletesen hanyadtvágódott a lépcső aljában.
-Répát?-Louis átesett a Szöszin.
-Megvan a hajvasalóm?-Liam is hasonlóképp járt.
-Már azt hittem sosem ér ide az új dzsekim!-Zayn került a kupac tetejére. Mindez a másodperc tört része alatt játszódott le. A srácok nyögve, szitkozódva próbáltak felkászálódni a földről. Kitört belőlem a nevetés.
-Hope!-kiáltott fel Christie amint meglátott. Ő valamivel lassabban közeledett, tanulva a fiúk hibájából.
-Ciao bébi!-öleltem meg ahogy mellém ért.-Hol van Lexy?
-Shoppingolnak Danielle-el. Dan-nek kell egy ruha a bulihoz és Lex elment vele megvenni.
-Te hogyhogy nem mentél velük?-nem úgy ismertem a barátnőm, mint aki kihagyna egy ilyen lehetőséget.
-Áhh most nem volt kedvem...
A srácok valahogy függőlegesbe helyezték magukat. Először Lou ölelt át. Igazi csontropogtató testvéri öleléssel, majd adott egy puszit. Őt Niall követte. A Szöszi majd fél fejjel alacsonyabb volt nálam, de nem zavarta ez a tény. Ő is megölelt és adott puszit majd ezt Liam is megismételte. Zayn félszeg mosoly mögé bújva csak annyit mondott:
-Csá.-majd bement a konyhába. Mindenki értetlenül bámult rá, de én csak vállat vontam.-Mit vártam tőle?-gondoltam...

Annyira sajnálom, hogy csak így tudok nektek részeket hozni :S DE itt a 46. fejezet is :))) Kérek szépen 10 komit :P ♥

46.Kis Nyugi

(Louis szemszöge)

Zayn csirkét sütött, Liam és Danielle elvitték állatorvoshoz Eddy-t, egy ellenőrzésre. Lexy Harry-t pátyolgatta, Niall pedig szokás szerint evett. Christie a szobájában volt. Én a villában kóboroltam. Nem volt semmi konkrét úti célom. Egy-egy szobába benéztem. A vége az lett, hogy megtorpantam egy bizonyos szoba előtt. Halkan kopogtam.
-Nyitva van...
Christie az ágyán ült és egy füzetet lapozgatott.
-Zavarok?-kérdeztem a tarkómat vakargatva. Hátamat az ajtónak vetettem és beakasztottam hüvelykujjamat a nadrágom derekába.
-Nem.-rázta a fejét a lány. Félre tette a füzetet. Megfogtam a kezét és felhúztam magamhoz. Nem volt rajta a szemüvege, nagyon édes volt. Adtam egy puszit a homlokára majd átöleltem. Arcomat a hajába fúrtam. Bruno Mars-Talking to the Moon- című száma szólt éppen a szobában lévő zenelejátszón. Mozgatni kezdtem a csípőm a zene ütemére. Christie felvette a ritmust. Lassan körbetáncoltunk a szobában miközben halkan énekeltem a dalt. Kezem lecsúszott a lány fenekére.
-Louis! Csak ölelkezünk!-morogta Christie a mellkasomba.
-Bocsi.-kicsit feljebb csúsztattam a kezem, hogy a derekán legyen. Kellemes érzés volt csak úgy hozzá bújni. Mutatóujjammal apró köröket írtam le a gerince mentén. A bőrömön éreztem szívének dobbanásait. Az én szívem is eszeveszetten dobogott mellkasomban. Attól féltem, hogy léket üt a bordáim közt és menten kiugrik. Nagyot nyeltem és ahogy a zene üteme váltott, megpörgettem picit a lányt. Egy Celine Dion szám volt az. Nem tudtam pontosan melyik, de tökéletesen illett a hangulathoz.
-Lennél a párom a szülinapi bulinkon?-kérdeztem. Christie picit eltolt magától, hogy az arcomra nézhessen. Szemében töprengés látszott.
-Persze.-bólintott rá kis idő múlva.-Miért is ne?...
Örömmel elmosolyodtam.
-Szuper. Imádom a répát....
-Tudom Louis...-bólintott a lány nevetve.
-Megnézzük Harry-t?
Aggódtam fürtös barátomért. Bár a láza csillapodott, a hangulata ugyanolyan nyomott maradt. Máskor vidám, élettel teli pillantása komoran pásztázta a külvilágot. Ahogy bementünk hozzá, halványan elmosolyodott.
-Sziasztok. Mi a helyzet?
-Csak jöttünk megnézni, hogy vagy...-felelt Christie.
-Jól.-bólogatott Fürtöske. Leültem mellé az ágyra és a homlokára simítottam a tenyerem. Valamivel hűvösebb volt. A lány leült Hazza lábához, hogy megnézze a talpát.
-Egészen szép.-hümmögött magában. Valahonnét elővarázsolt egy kis kötszert meg fertőtlenítőt és ügyesen újrakötözte Harry sebeit. Niall pont akkor nyitott be, mikor én felálltam Hazza ágyáról.
-Christie...-a Szöszi a hajába túrt.-Akkor megcsinálod a hajam?
-Persze.-a lány felállt és a használt kötést egy kukába dobta.-Majd még visszajövök.-ígérte Harry-nek és egy puszit nyomott a srác homlokára majd eltűnt a szobából az Írrel a nyomában. Elgondolkodva néztem utánuk.
-Kezdek éhes lenni.-motyogtam.
-Ami azt illeti, én is.-bólintott rá Harry.
-Lemegyek és hozok neked valamit, oké?
-Köszi.
Ott hagytam Hazzát és a konyhába mentem. Zayn épp egy sült csirkét vadászott ki a sütőből. Isteni illata volt.
-Abból mi is kaphatunk?-nyalogattam a számat. Zayn rám nézett.
-Nem!-vágta rá. Kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Harry-nek kell...-cseleztem.
-Oh, miért nem ezzel kezdted?-vonogatta a szemöldökét. Egy jó nagy darabot levágott és tányérra tette. Szedett mellé sült krumplit és salátát. A nyálamat csorgatva néztem amint elkészíti.
Niall félig lenyírt hajjal vágtatott a konyhába.
-Kész van? Kész van?-ugrált. Christie trappolt mögötte.
-Niall, még nem végeztünk!
-Szerintem várd meg míg eszik, utána valamivel kezelhetőbb...-ajánlotta Zayn miközben magasra tartotta a sült krumplis tálat, hogy a Szöszi ne érje el.
-Add azt ide!-ugrált Niall.
-Nem mert megeszed az egészet!
Niall-től elvenni a kajáját felér egy öngyilkossági kísérlettel. Ezt Zayn is tudta, mégis megtette. Az Ír már épp készült beleharapni a Bradfordi szépfiúba mikor megjelent Lexy.
-Niall, viselkedj!-kérte. Olyan szeretettel nézett a Szöszire akár egy ötévesre aki cukorkáért könyörög. Sebhelyes ajka mosolyra görbült amint lesétált hozzánk. Niall abbahagyta az ugrálást és engedelmesen hátrált egy lépést. Bár szemét még mindig a tálon tartotta, mintha attól félne, hogy eltűnik.
-Köszi.-Zayn hálásan felsóhajtott. Odaadta nekem az egyik tányért amit már elkészített majd pakolt egy tányérra nekem is. Miután azt is oda adta, felmentem az emeletre Harry-hez. Útközben majdnem megint eltévedtem....
-Szóval...-morogta Hazza teli szájjal miközben már közösen fogyasztottuk a vacsorát.-Nemsokára itt a 23.-a... Kitaláltad már, hogy kivel mész?
-Christie-vel... Eleanor azóta sem keresett...-hajtottam le a fejem. Még mindig nagyon fájt rá gondolni...
-Nem érdemes vele törődnöd Louie!-tette a vállamra Hazza a kezét.-Törődj inkább Christie-vel, úgy látom jó párost alkottok...
Elgondolkodva forgattam a csirkecombot a tányéromon. Akaratlanul is összehasonlítottam magamban a két lányt. Megráztam a fejem és tesómra pillantottam. Ő épp engem nézett.
-Igazad van.-biccentettem.-Az előbb látnod kellett volna azt a jelenetet....
-Milyen jelenetet?-Harry szemöldöke a haját súrolta.
-Niall el akarta venni Zayn-től a krumplit, de jött Lexy erre a Szőke úgy viselkedett mint egy leszidott kölyökkutya. Hallgatott a csajra...
-Nem meglepő. Niall totál belezúgott a Vöröskébe...-vonogatta a vállát.-Már az első nap láttam, hogy ez nem két hetes kapcsolat lesz...
-Na igen... tény, hogy jól alakulnak a dolgaik...-bólogattam.-Christie-nek van egy anyajegye a bordája alatt a bal oldalon...
-Na látom, kezdesz visszatalálni önmagadhoz!-nevetett fel Hazza. Én is elvigyorodtam.
-Bizony...-bekaptam egy krumplit. Eddy becammogott a szobába és felugrott mellénk az ágyra. A kis úszkálása óta nagy spanok lettek Harry-vel. A kutya nagyon is tudta, hogy Hazzának köszönheti azt, hogy még itt van köztünk... Megnyalta a fiú könyökét és busa fejét az ölébe helyezte. Csodálattal nézett fel Fürtöskére.
Harry megsimogatta a kutyát majd adott neki egy falat sült krumplit.
-Mi a helyzet pajti?-motyogta. Eddy csóválni kezdte a farkát. Érdeklődve forgatta fejét Hazza hangjának irányába. Bár még csak három hónapos volt, már így is hatalmasra megnőtt. Igazi Írfarkaskutya termete volt...

Csalódott vagyok, nem tagadom... Itt a 45. fejezet is...

45. Gondolatok...

(Zayn szemszöge)

Harry borzasztó rosszul volt. Köhögött és a láza sem akart csillapodni. Ha megemlítettük neki, hogy menjen orvoshoz, heves tiltakozásba kezdett. Niall és Lexy még a délelőtt folyamán megérkeztek. Vidámak voltak, egész addig míg meg nem tudták, mi történt Hazzával. Lexy enyhén kiborult, de Niall megnyugtatta és lefektette aludni. Nem igazán értettem miért zaklatja fel így ez a dolog hisz szemlátomást nem nagyon törődött Harry érzéseivel...
Lecsaptam a laptopom tetejét és kiálltam az erkélyre elszívni egy szál cigit. Egy személyen járt egyfolytában az agyam. Bosszús voltam emiatt. Elszívtam egy szálat, majd még egyet. A második felénél már kezdtem rosszul érezni magamat. Így tartom meg a fogadalmam?!-néztem elgondolkodva a cigi felszálló füstjét.-A rajongók nem ezt érdemlik... És én sem.
Eszembe villant Hope nézése. Ahogy elmosolyodott mikor közöltem vele, hogy leszokóban vagyok. Ő bízott benne, hogy sikerülni fog. Olyan bunkó voltam vele. Vissza gondolva, szégyelltem magam a viselkedésem miatt. Legalább adhattam volna kettőnknek egy esélyt. De elszúrtam, csúnyán elszúrtam... Attól tartottam, ez  már helyrehozhatatlan. Visszamentem a szobámba és felléptem twitterre. Rákerestem Hope Saunders-re. Meg is találtam. Onnan tudtam, hogy ő az, hogy Lexy és Christie is követték. A kurzor egy pillanatra megállapodott a "Követem"-felirat felett. Még mielőtt meggondolhattam volna magam, rákattintottam és gyorsan kiléptem. Beléptem Facebookra is. Feltöltöttem pár képet az írországi nyaralásról és írtam pár kommentet. Kijelentkeztem. Meredtem bámultam pár pillanatig a monitort majd beléptem a Google-ba. Beírtam a nevem és érdeklődve pörgettem végig a találatokat. Egy komment ragadta meg a figyelmemet:
"Zayn Malik egy terrorista. Csak rá kell nézni, undorító az a pasas! Biztos, hogy bombát rejteget azok alatt a gagyi dzsekik alatt amiket folyton hord. Undorító..és azok a tetoválások...Szánalmas az a pasi. Ez nevezi magát sztárnak?! -.-..."- nagyon rosszul esett. Alig bírtam lélegezni is. Nem értettem miért mondják ezt... Nem ártottam senkinek... Lejjebb görgettem a szöveget. Volt még pár hasonló. Valamelyest enyhített a bánatomon a Directionerek kommentje. Ők mellettem álltak. Akkor telt be a pohár amikor egy olyan csaj kommentjét olvastam, aki Directioner-nek nevezte magát és közben ilyen szöveget fűzött hozzá megjegyzésképp: "Szerintem is gyanús Zayn. És Niall sem való a One Direction-ba. Olyan csúnya... Nem tudom, a srácok miért engedték maguk közé. Nélkülük jobb lenne a 1D..."
Épp ki akartam lépni mikor felvillant, hogy újabb komi érkezett: "És TE nevezed magad Directioner-nek?! Szánalmas vagy! Zayn egy nagyon rendes srác, Niall pedig abszolút helyes. Te vagy az undorító... Egyáltalán, hogy képzeled, hogy ilyeneket irkálsz...? Felfogod te, hogy mit teszel? Kib*szott ribanc... :@!!!-a kommentelő nem más volt mint Hope Saunders. A szívem nagyot dobbant. Előkerestem a mobilom és elkezdtem írni egy hálás SMS-t, de aztán meggondoltam magam. Letettem a telefont. Valami nem engedte bennem, hogy írjak a lánynak. Nem tudtam pontosan, mi az, de bíztam a megérzésemben...
Félretettem mindent és átmentem Harry szobájába. A srác épp egy teát szürcsölgetve nézte a Tv-t.
-Hogy vagy?-kérdeztem mire rám nézett. Arca sápadt volt, a szemei szinte világítottak.
-Jól, vagyis jobban mint reggel. Danielle adott valamit amitől kezd lemenni a lázam és Liam csinált teát, nagyon finom.-bizonygatta erőtlenül. A szája elé kapta a kezét mert köhögnie kellett. Leültem mellé az ágyra, megvártam míg abbamarad a köhögése majd átöleltem a vállát.
-Ne! Még elkapod!-akart eltolni magától, de nem hagytam magam.
-Nem érdekel!-szorosan átöleltem. Forró homloka a nyakamhoz ért.-Biztos, hogy lefelé megy a lázad?
-Aha, már csak harmincnyolc és fél...-halk hangja beleveszett a pulcsim gyűrődéseibe. Aggódtam érte.
-Biztos, hogy ne szóljunk egy orvosnak?
-Ne! Nem akarom... Holnapra jobban leszek!-esküdözött.
-Nagyon remélem!
-Hogy sikerült Niall-ék randija?-terelte a témát.
-Ahogy láttam, elég jól.-bólintottam.
-Ennek örülök.-ismét köhögött.-Jó munkát végeztünk...
-Végeztél!-javítottam ki.-Az egész a te ötleted volt! Mondd, miért töröd magad ennyire kettejük érdekében?
-Mert szeretem őket...-felelt egyszerűen. Elgondolkodtam a szavain. Rájöttem, hogy mekkora bunkó voltam. Folyton bántottam Lexy-t...
-Igazad van Harry! Te egyre bölcsebb vagy!-csóváltam hitetlenül a fejemet. Felálltam mellőle és kisiettem a szobájából. Egyenesen Lexy és Niall szobájába mentem. Halkan kopogtam majd benyitottam. Lexy az ágyban feküdt. Félig lehunyt pillái alól lesett rám. Niall nem volt sehol.
-Az Ír a konyhában van...-közölte a lány.
-Hozzád jöttem, ha nem bánod...
-Gyere csak.-vont vállat és megpaskolta maga mellett az ágyat. Lefeküdtem mellé és az öklömre támasztottam az állam.
-Tudod... Néha elég bunkó tudok lenni...-kezdtem bele.
-Aha...
-Bocsánatot szeretnék kérni. Kezdem átlátni ezt a helyzetet... Köszönöm, hogy boldoggá teszed Niall-t. Csak el szeretném mondani, hogy örülök, hogy köztünk vagy...-vakargattam zavartan a tarkómat.
-Köszi Zayn, ezt igazán jó hallani...
Adtam Lexy-nek egy puszit.
-Most megyek, csak ennyit szerettem volna.
-Rendben.-bólintott és az álláig húzta a takarót.
Az ajtóban találkoztam Niall-el. Épp valamit evett,... mintha ez olyan meglepő lenne...
-Te már megint...?
-Mi van? Fejlődő szervezet vagyok! Szükségem van a táplálékra...-hárított két falat közt. Csupa maszat volt.
-Oké egy-egy...-adtam meg magamat. A Szöszi elvigyorodott és betömte a pizza maradékát is.
-Van még belőle?
-Őhhh...
-Ne mondd, hogy megetted mindet?!
-Akkor nem mondom.-mosolygott ártatlanul.-Viszont van egy csirke tetem a fagyasztóban ami arra vár, hogy valaki elkészítse...-nézett rám kölyökkutya szemekkel.
-Szuper.-fintorogtam.-Még főzzek is rád...
Heves bólogatásba kezdett mire szőkés tincsei fel, le libbenve követték fejének mozdulatait.
-Szerintem lassan el kéne menned fodrászhoz...
-Már megkértem Christie-t, hogy csináljon vele valamit, azt mondta nemsokára megcsinálja csak előbb még ír egy email-t az anyukájának...-az Ír beleborzolt a hajába és eltűnt a szobájában. Én lementem a konyhába és nekiláttam a csirke megsütésének...