93. fejezet!

93. Meglepi...?

(Louis szemszöge)

Kimentünk a mezőkre kóborolni Béla társaságában. A kis tacskó heves fenékriszálással hozta a pórázát amint megtudta, hogy sétálni megyünk.
Ujjainkat összefontuk és csak sétáltunk a napsütésben.
-Alig hiszem el..-szólalt meg Christie egyszer csak.-Esküvő! És már csak három hét van! Annyi mindent kell megszerveznünk!
-Lesz répatorta?-szúrtam közbe.
-A cukrászda!-csapott a homlokára.-Össze kéne beszélnünk a csajokkal! Hol fogjuk elszállásolni a sok vendéget? Írország nem egy köpésnyire van!
-Nyugi! Legalább egy napig ne stresszelj bébi!-lefékeztem és magamhoz rántottam. Szorosan a karomba vontam és megcsókoltam. Ledőltünk a fűre és csak csókolóztunk. A kutya valamerre elkódorgott, de az volt a legkisebb problémánk.
-Ugye, hogy jobb mint aggódni?-húzódtam el egy pillanatra a lánytól.
-Fogd be!-motyogta és ismét magához húzott. Engedelmesen befogtam... a számmal a száját. Csak csókolóztunk semmi mással nem törődve. Kivételesen Christie telefonja zavarta meg az idillt.
-Igen?-vette föl kissé zihálva.-...Ő, oké. Ez biztos?...Niall tudta?! Mi van?!...És miért nem szólt?... Oké! Hope is ott van?...Jó, megyünk! Szia!-letette. Összehúzott szemöldökkel meredt egy pár pillanatig a telefonjára majd rám nézett.
-Te tudtad?-olyan élesen tette fel a kérdést, hogy őszintén megijedtem tőle.
-Uhm...nem?-fogalmam sem volt miről beszélhet, de próbáltam nem felidegesíteni még jobban.
-Szerencséd! Induljunk haza!-meg sem várta a feleletem, felkelt és leporolta a nadrágját.
-Mi történt?-próbáltam kideríteni a dolgokat finoman.
-Zayn...-csak ennyit felelt. Mintha ez mindent megmagyarázott volna. Bólintottam mint aki érti és követtem őt. A falubeliek már meg sem lepődtek a jelenlétünkön. Az itteni tinédzserek csak integettek ha megláttak minket. Ritka volt, hogy valaki elkapott minket egy autogramért vagy egy fénykép erejére. Út közben Béla is hozzánk csapódott.
-Christie!-szaladt ki elénk Lexy. Valamit nekiállt magyarul hablatyolni. Egy kukkot nem értettem az egészből. Egyedül változó arcszínük és hol kisimuló, hol haragos ráncokba szaladó homlokuk árulkodott némileg a dolgokról. Közben Niall is megjelent. Nem tudta elrejteni mosolyát a tanácskozó nők láttán.
-Mi történt bro?-vontam föl a szemöldökömet a Szöszire pillantva.
-Csak Zayn apuka.-vont vállat az Ír mintha ez olyan természetes lenne.
-Mi?-visítottam fel. Az ajtó felé biccentett. Christie-re néztem. Még mindig Lexy-vel diskurált. Vállat vontam és kocogva indultam a ház felé. Kinyitottam az ajtót, de valamiben megakadt. Fájdalmas nyögést hallottam az ajtó túloldaláról.
-Bocsi!-csak reméltem, hogy nem épp az apósomat nyomtam orrba az ajtóval. Harry piros homlokával találtam szembe magam amint végre kinyitottam az ajtót.
-Ne haragudj!-húztam a számat. Egy jókora pukli kezdett növekedni a fején.
-Semmi gond...-vont vállat miközben kikerült, hogy kijusson a kertbe. Utána néztem, nem tudtam mire vélni a tetteit. Elhatároztam, hogy később megnézem mi van vele. A nappaliból egy kisgyermek kacagása szűrődött a fülembe. Az ajtóban megálltam. Zayn egy gyönyörű kisfiút tartott a magasba.
-Adj egy puszit apának!-ölelte magához a csöppséget. A szám is tátva maradt. Hope kényelmesen elhelyezkedve ült az egyik fotelban és a párost figyelte. Ide-oda kapkodtam a fejemet és próbáltam felfogni a látottakat.
-Mi történt?-tettem fel Zayn kérdését.
-Szia.-nézett rám Malik.-Nézd kicsim, bemutatom Louis-t.-a kisfiú rám pillantott borostyán színű szemeivel.-Louis, ő itt Zorán.
-Louis!-nevetett a bébi. Közelebb léptem hozzájuk. Zorán egyből átnyújtózkodott hozzám.
-Most akkor nagybácsi lettem?-nevettem el magam...