Sziasztok :)) Az új résszel egy dolgot szeretnék kérni tőletek! Megosztanátok a blogot a One Direction-os oldalakon és egyéb olyan helyeken ahol érdeklődést válthat ki? Nagyon hálás lennék érte ^-^ Jó olvasást! Puszi ♥

58.  Lélegzet...

(Zayn szemszöge)

Fáradtan nyúltam el Hope mellett. Jól esett, hogy van mellettem valaki. A lány már aludt. Halk szuszogása megnyugtatta fáradt idegeimet. Motyogni kezdett álmában amiből egyetlen értelmes szót sikerült kihallanom. A barátnője nevét.
Mindnyájunknak hiányzott Lexy. Niall, bár még mindig nem árulta el miért ment el a lány, minden nélküle eltöltött perccel egyre komorabb lett. Reménykedtem, hogy lassan továbblép mert rossz volt nézni, hogy emészti magát. Ha rákérdeztem a dologra, csak hümmögött és a vállát vonogatta. Most az ágyban fekve, elgondolkodva bámultam kifelé az ablakon, a  táj mintái halványan látszottak az esti sötétségben. Mindenki aludt, legalábbis azt hittem. Már épp elszunnyadtam mikor halk neszezésre lettem figyelmes. Alig hallható léptek osontak az ajtóhoz majd valaki kisurrant a buszból. Kíváncsiság lett rajtam úrrá. Nagyon óvatosan másztam ki az ágyból, balszerencsémre megfejeltem egy, a fölöttünk lévő ágyról lelógó, kezet. Louis-é volt aki egy halk morranással válaszolt a hirtelen érintésre. Felrántotta a kezét az ágyra és a másik oldalára fordulva aludt tovább. Halkan káromkodtam magamban és felkaptam egy melegítőnadrágot. Kiosontam a szabadba. Először nem vettem észre az elhagyatott parkoló mellett lévő padon ücsörgő alakot. Amikor azonban megpillantottam, arrafelé vettem az irányt. A csípős esti levegő végigcirógatta meztelen mellkasom és egy pillanatra megborzongtam. Niall üldögélt ott az eget kémlelve. Nem vett észre. Megint gitározott. Szomorú volt a dallam. Szinte éreztem benne a fiú fájdalmát. Megvártam míg az utolsó dallamok is elhalnak majd Niall mellé léptem.
-Szia...-ültem le mellé.

-Szia...-felelt ő. Arcát az erdő felé fordította. Vállai megroskadtak. A hangja valahogy túl rekedt volt, még az ő Ír akcentusához is.
-Hogy vagy?
Félig nevetve félig kínjában felhorkant. Felesleges kérdés volt, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe. Pár pillanatnyi csend után ismét megszólaltam.
-Ha szeretnél beszélni a dolgokról...-kezdtem bele zavartan vakargatva a tarkómat.
-Te ezt nem értheted...-rázta meg a fejét amitől szőke tincsei picit meglebbentek. Kék szeme most valahogy sötétebben csillogott, mintha az éjszakai égbolt színei költöztek volna az íriszébe. Féloldalasan pillantott rám, egy olyan nézéssel ami bennem rekesztette a levegőt.
-Mondd el!-kértem.
-Ez annyira bonyolult...-kezdte a mesélést.-Azon az estén olyat tettem amit soha nem szabadott volna, hogy megtegyek... Én...bedőltem egy ócska trükknek...Hagytam, hogy kiszolgáltatottá váljak....
Csak hallgattam őt. Ahogy beszélt egyre szomorúbb lett. Úgy festett mint egy megvert kutya. Pár pillanat múlva az ég hatalmas robajjal megdördült és egy hatalmas villám hasította ketté a feketeséget. Esőcseppek koppantak fedetlen vállamon és folytak végig a hátamon és mellkasomon.
-Menjünk be.-tanácsoltam. Niall csak megrázta a fejét.
-Menj, én még maradok...-rajta is csak nadrág volt és féltem, hogy megfázik, de még mielőtt mondhattam volna valamit, a nézése elárulta, hogy jobban teszem ha magára hagyom. Visszaosontam a buszba. Az ablakon kinézve láttam, hogy még mindig a padon ücsörög. A villámok sápadtan világították meg a testét. Félig lehunyt szemmel nézte a csillagtalan eget és merengett. Bele sem mertem gondolni mi játszódhat most le benne. Lehunytam a szemem és megpróbáltam elaludni. Hope oldalra fordult és csípője az ágyékomhoz simult. Megkívántam. Rettenetesen éreztem magam, mert a testvérem odakint szenvedett én pedig nem tudtam uralkodni a vágyaimon. Fogalmam sem volt mit csináljak. Jobbnak láttam ha inkább a mosdót látogatom meg. Épp megpróbáltam kimászni az ágyból mikor is Hope keze a mellkasomra simult, lefogva ezzel. Reszkettem. Ha felébresztem, nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak, viszont anélkül nem jutok ki. Csapdába estem.. Egyre szakadozottabban vettem a levegőt míg a lány el nem kezdett ébredezni. Félálomban elmosolyodott és megcsókolt. Keze közben a nadrágom felé barangolt s belőlem kiszakadt egy reszketeg sóhaj, megmenekültem...

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy mostanában elhanyagollak titeket :/ Igyekszem javítani, de a suli nagy nyomás... :S Azért itt az 57. fejezet :) Kaphatok 10 komit? :O

57. Barátok vagyunk vagy többek...?

(Lexy szemszöge)

Lassan kezdtem hozzászokni Harry jelenlétéhez. A nap folyamán rávett, hogy takarítsunk egy kicsit a lakásban, mert szerinte úgy nézett ki mint egy disznóól. Nem vitatkoztam, nem volt erőm vitatkozni. Miközben pakoltunk Hazza mesélt arról, mi volt miután én elmentem. Kínosan ügyelt arra, hogy Niall ne kerüljön szóba.
-Kész is.-állapította meg a fiú miután az összes szemetet kivitte a kukába.-Megéheztem..te?
-Nem..-ráztam meg a fejem. Nem volt semmi étvágyam. Ha netán mégis megéheztem folyton a Szőkeség és az ő telhetetlen pocakja jutott eszembe. Hiányzott. Nagyon is hiányzott...
Valamikor délután felhívtam Hope-ot, hogy mi lehet a helyzet velük, és hogy érzik magukat. Amint valaki felvette a telefont a lélegzetem is elállt. Niall volt az. Nem tudtam mit reagálni. Gyorsan kinyomtam és Harry kérdő tekintetére ügyet sem vetve a szobámba menekültem. Hasra vetettem magam az ágyon és újra előtörtek a könnyek. Újra éreztem a veszteség nyomasztó terhét a szívemen, újra átéreztem mindazt amitől megfosztottak. Fájt. Kínlódtam. Sírásom lassan halk csuklássá szelídült majd elszunnyadtam.
Arra ébredtem, hogy egy lágy meleg kéz érinti meg az arcomat. Fél szememet kinyitottam és Hazzát pillantottam meg. Lemosolygott rám és közelebb hajolt.
-Ne sírj utána!-feküdt közelebb.-Figyelj rám baby! Tudom, hogy most fáj, de lépned kell. Nem élhetsz örökké úgy, hogy Niall-t siratod. Ő feladta, elveszített. Legyél boldog, és mutasd meg neki és az egész világnak, hogy Alexis Stone SOHA nem adja fel! Te egy gyönyörű nő vagy és ha Niall csak így elhagyott, ő veszített a legtöbbet. Ezerszer jobbat érdemelsz nála!-bizonygatta. A szavai a szívembe vágtak. A lehelete az arcomat súrolta. Közelebb hajolt, hogy adjon egy puszit az arcomra mikor kicsúszott a keze a feje alól és ajka az ajkamhoz ért. Kővé dermedtem. A tökéletes száj forró puhasága az ajkamon teljesen megfagyasztott. Egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Érezhetően Hazza sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egy pillanat múlva felsóhajtott és ajka elnyílt.
-Sajnálom...-súgta és eldőlt mellettem az ágyon. Ujjaim az ajkamra tettem. Felidéztem a fiú szájának érintését. Annyira furcsa volt ezt érezni. Már szinte el is felejtettem milyen ez. Ránéztem a srácra és hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Eleresztettem egy kislányos félmosolyt és Harry felé néztem. Ő szintén engem nézett.
-Haragszol? Nem volt szándékos...-nézett rám félénk pillantással.
-Nem...azt hiszem...-ráztam meg a fejem és elnyúltam az ágyon. A szemem égett a sírástól és fájt a fejem a gondolatoktól.
-Csináltam neked egy fürdőt.-szólalt meg hirtelen Hazza.-Szerintem jót tenne az idegeidnek...
Igaza volt. Egy pihentető fürdő sokat segített volna.
-Kimegyek. Ott egy köntös, öltözz át. A fürdőben találkozunk. Van egy technikám ami fél óra alatt úgy ellazít, hogy a felhők felett érzed majd magad...és most kivételesen nem a szex az amire gondoltam.-kacsintott. Amint magamra maradtam elgondolkodva néztem körbe. Most úgy éreztem Harry jót tesz nekem. Jó volt, hogy velem volt és volt társaságom. Levetkőztem és átvettem a köntöst. A fürdőszobába érve csodálatos illatok lengtek körül. A fiú a kád mellett állt és épp a víz hőmérsékletét ellenőrizte. Amint észrevett előzékenyen elfordult, hogy levetkőzhessek.  Beléptem a kádba és elmerültem a meleg vízben. Hazza azon nyomban visszafordult.
-Tudod...-kezdte a magyarázatot miközben a tenyerét a vállamra simította és elkezdett masszírozni.-...Ezt a taktikát néha alkalmazzuk a srácokkal. Nagyon jót tesz, hidd el!
A kezének érintése nyomán egyre jobban ellazultam. Halk dúdolása kiűzte a fejemből a gondolatokat. Már majdnem elaludtam, de aztán valami eszembe jutott.
-Hazz...-kezdtem bele.
-Mondd!
-Mi....Szóval...Jó hogy itt vagy...
-Barátok vagyunk, nem? Ez a legkevesebb...
Elmosolyodtam és lassan kikászálódtam a kádból. Harry becsavart egy törülközőbe és a szobába tessékelt. Hason fekve elnyúltam az ágyon és a fiú elkezdett masszírozni. Közben valami ismeretlen dalt dúdolt aminek hála lassacskán mély álomba szenderültem. Most először éreztem magam biztonságban mióta Niall-el összevesztem....

Meghoztam az 56. részt :) Komizzatok ;) Utólag is Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet mindenkinek :D ♥

56.  Katasztrófa...

(Louis szemszöge)

New York city...Hatalmas hely. Csak néztem a fényeket. Alig mertem elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. A rajongók hatalmas sikoltásokkal fogadtak minket. Villogtak a vakuk és én nem győztem mosolyogni. Niall kicsit frusztrált volt.  A koncerten épp a Moments szólójánál, sírva fakadt, és alig tudta befejezni az éneklést majd halkan elnézést kért és eltűnt a színfalak mögött. Hárman maradtunk, nagyon kínos volt, hogy Harry és Niall helyett is nekünk kellett énekelni, de nem akartunk csalódást okozni ezért mindent megtettünk amit tudtunk. A koncert után, a dedikáláson odajött hozzám egy napszemüveges lány. Nagyon ismerős volt, de nem ugrott be, hogy honnan.
-Szia.-mosolygott rám.-Aláírnád ezt nekem?-nyújtott egy képet.
-Persze.-vettem el egy félszeg mosoly kíséretében. Amint megláttam kik vannak a képen, egyből lehervadt a mosolyom. Gyorsan ráfirkantottam a nevem és visszanyomtam a lány kezébe a fotót.-Most menj el kérlek!-szűrtem a fogaim közt a szavakat.
-Még látjuk egymást...-biztosított Eleanor a tényekről majd sarkon fordult és távozott. A szívem nagyon nehezen vert. Oldalra pillantottam. Zayn felvonta a szemöldökét miközben aláírt egy  plakátot.-Ennek nem lesz jó vége!-üzente a pillantása. Vállat vontam és folytattam a dedikálást. Kis idő múlva, nagy megkönnyebbülésünkre, Niall is visszajött és beszállt az autogram osztogatásba. Pár lány megkérdezte tőle, hogy mi a baja, de ő csak megrázta a fejét és mosolygott egyet, csak eszébe jutott egy szomorú emlék...
Amint végeztünk, hullaként dőltünk a turnébuszba. Christie egyből odajött hozzám.
-Hogy vagy?-mosolygott kedvesen.
-Fáradtan.-vigyorogtam vissza. Vacsora nélkül vonultunk ágyba míg a busz alattunk egy új hely felé vitt minket.
Valamikor hajnalban halk pusmogásra ébredtem. Niall volt az, telefonált.
-Vedd fel, vedd fel...-ismételgette.-Kérek vedd már fel!
Hangja megtört volt, és teljesen elkeseredett.
-Könyörgöm! Ha adnál egy esélyt....Én mindent megtennék azért, hogy jóvátegyem! Hidd el én nem akartam ezt...Könyörgöm vedd fel!-légzése szaggatottá vált. Megint sírt. Tenni akartam valamit, de fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék... Talán ha én beszélek Lexy-vel, vagy ha rábeszélem Christie-t, hogy szóljon néhány szót a srác érdekében...? Láttam amint Nialler félreteszi a telefonját és összekuporodik a saját kis fészkében. Fájt érte a szívem, de nem tudtam segíteni rajta...
Christie összerándult mellettem. Motyogni kezdett valamit majd az első könnycseppek végigfolytak az arcán.
-Hé.-simogattam meg az arcát.-Christie...-olyan hévvel kapaszkodott belém, hogy kis híján felkiáltottam. Kinyitotta a szemeit és riadtan, zavaros tekintettel rám nézett.
-Semmi baj.-csitítottam.-Csak álmodtál...
-Ugyan azt, megint...
Magamhoz húztam és ringatni kezdtem.
-Csak álom volt, tudod, hogy soha nem bántanálak!
Újra lehunyta a szemét és a mellkasomba temette az arcát.
-Niall!-szólalt meg Paul és egy pillanatra levette a szemét az útról.-Idejönnél?
A Szöszi kikászálódott a takarók közül és a sofőr melletti üres ülésre telepedett.
-Beszélnünk kell kölyök... Az a helyzet, hogy azt akarják...-a férfi nyelvére nehezen jöttek a szavak. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de nem bírtam megállni.-...azt akarják, hogy lépj ki a bandából...
Niall meg sem rezdült. Én azonban nem bírtam szó nélkül hagyni.
-Mi?-felugrottam és előre osontam.-Ezt nem tehetitek meg Paul!
-Hagyd Lou...-csóválta az Ír beletörődve a fejét.
-Nem hagyom Niall! Te ugyanúgy a banda része vagy!! Paul csinálj valamit!-néztem rá könyörgő szemekkel.
-Megpróbálok, de ez az ügy elég bonyolult...
A többiek is felébredtek. Zayn nem egészen értette mi a helyzet, de amikor Liam-nek végre sikerült elmagyaráznia neki, akkor nagyon dühös lett.
Niall csak üldögélt az ablak mellett és bámult kifelé. Néha a telefonjára nézett majd reményvesztetten felsóhajtott és folytatta a nézelődést. Odaültem mellé és belebokszoltam a vállába.
-Mi a helyzet?-kérdeztem amint rám nézett. Vállat vont és újra a telefonjára pillantott.-Mi történt veled a koncerten?-tettem fel a kérdést ami a lelkemet nyomta.
-Csak eszembe jutott...Ő....-vont vállat ismét.
-Még szereted...-erre megint csak nem válaszolt.-Jajj Szöszi!-átöleltem ő pedig a vállamra hajtotta a fejét. Zayn és Liam is hozzánk bújt és így ücsörögtünk négyesben. Már csak Harry hiányzott, de ő betegen feküdt otthon, Londonban. Reméltem, hogy minél hamarabb meggyógyul, mert olyan rossz volt, hogy nem tudtam kit piszkálni...
-Mi lesz velünk?-kérdezte Zayn kis idő múlva.-Mi lesz a bandával?
-Ne is gondolj arra, hogy hagyjuk, hogy Niall-t kitegyék!-felelt Liam harciasan.-Ő a banda része és nélküle nem lépünk többet színpadra! Ezt a fejeseknek is be kell látniuk...
-Igazad van! Szeretem a csokis sütit!-helyeseltem. Ebben a pillanatban megcsörrent Liam mobilja.
-Haló? Hazza, szia. Hogy vagy? Ó...ennyire rossz?-Liam eltartotta a fülétől a telefont.-Lázas.-motyogta nekünk majd visszatért Harry-hez. Félrevonult és suttogva tárgyalt testvérünkkel. Kicsit fura volt, de nem foglalkoztam vele. Valahogy lelket kellet vernünk Niall-be így mikor elhaladtunk egy gyorsétterem mellett, mondtam, hogy álljunk meg enni. A lányok is helyeselték az ötletet. Csürheként estünk le a buszról. Szerencsére senki nem vett észre minket. Az Ír baktatott leghátul. A fejét úgy lógatta mint aki most tudta meg, hogy az új lemezünk nem lesz világsiker...Pedig az lesz! Már ha kész lesz....
Ahogy beértünk én egyből lecsaptam egy üres boxra ahol mindannyian elfértünk.
-Ki mit kér?-nézett végig rajtunk Paul. Mindenki elsorolta, kivéve Niall. Ő csak mereven bámulta az asztallapot.
-Nem vagyok éhes...-rázta a fejét mikor megkérdeztük, hogy kér-e valamit. Vacsora közben megszólalt Hope mobilja. Mielőtt bárki más reagálhatott volna, Niall felkapta a telefont és vadul magyarázni kezdett.
-Szia Lexy, Niall vagyok. Kérlek hallgass meg, el szeret...-abbahagyta a beszédet és értetlenül meredt a mobilra.-...Letette.-állapította meg majd szó nélkül kivonult az étteremből. Zayn Hope-ra nézett és motyogott valamit majd nekilátott az evésnek. Néma csönd uralkodott az asztalnál, míg meg nem untam és elkezdtem azon agyalni, hogy hogyan szórakoztassam a többieket. Először Christie-vel kezdtem. Pofákat vágtam neki és vicces arckifejezésekkel ettem. Nem bírta megállni, hogy ne kuncogjon. Zayn is észrevett és ő is mosolyogni kezdett. Danielle és Liam nagyon elvesztek egymásban. Őket nem zavartam. Paul viszont érdeklődő közönség volt.
-Tudjátok, egyszer mikor kicsi voltam, azt hiszem még általánosban lehetett...Felbosszantott az egyik tanárom, hátat fordítottam neki és letoltam a gatyám... Baromi vicces volt, tuti jó seggem van.-vigyorogtam.-Aztán három napra felfüggesztettet kaptam, totál megérte...
Észre sem vettem, hogy Liam eltűnt az asztaltól, csak akkor mikor már mindnyájan visszafelé mentünk a turnébuszhoz. Niall és Liam a buszban üldögéltek és beszélgettek. A Szöszi épp valami ismeretlen dalt gitározott. Li intett, hogy maradjunk csendben, de menjünk közelebb... A dallam gyönyörű volt. Amikor Niall énekelni kezdett a szívem is összefacsarodott:

"Bébi, mondd el, mi változott

Félek, hogy el fogsz futni, ha elmondom

Amit elakartam mondani neked

Lehet csak várnom kell

Lehet, hogy ez egy tévedés

Egy bolond vagyok, igen bébi, csak egy bolond vagyok, igen

Csajszi, mit tennél?

Maradni akarnál, ha azt mondanám?

Én akarok az utolsó lenni, igen

Bébi, hadd legyek a te, hadd legyek a te első utolsó csókod

Én akarok az első lenni, igen

Én akarok az első lenni, hogy végig vigyem, mint ezt

És ha csak tudnád, hogy én akarok az utolsó lenni, igen

Bébi, hadd legyek a te, a te utolsó első csókod...."

-Nos, még beszélnem kell Ed-del, de azt hiszem szóval...Nem is tudom...-simogatta Niall a gitárját. Danielle a könnyeit törölgette.
-Ez olyan szép...-szipogott mosolyogva. Nekem is nagyon tetszett. Egy csodás dal született belőle, ami bővítette a lemezünk dallistáját. Reméltem, hogy a rajongóknak tetszeni fog a Take Me Home...