Iratkozzatok fel, ha tetszett, várom a komikat! ♥ Puszii :D

50. Levelek...

(Harry szemszöge)

A srácok egyszerre törtek be a házba. Mindenki arca döbbenetet tükrözött.
-Lexy!-kiáltotta Hope és rohant az emeletre Zayn-nel a nyomában. Megszólalni sem volt időm. Louis és Christie is berohantak. Liam és Danielle értetlenül álltak a nappaliban. Legutoljára Niall jött be. Körbenézett majd szó nélkül a konyhába ment és nekilátott kaját csinálni magának...
-Hol van Lexy?-szegezte nekem a kérdést Hope amint leértek az emeletről.
-Az az igazság, hogy haza ment...-vakargattam a tarkóm zavartan.
-Hogy micsoda?-tört ki egyszerre mindenki. Niall belemerült a szendvicsébe.-Miért? Mikor?
-Én sem értem.-ráztam szomorúan a fejemet.-De hagyott egy üzenetet, eléggé fel volt dúlva...
-Miért nem állítottad meg?-támadt rám Christie, de Lou megfogta a kezét, hogy megnyugtassa.
-Úgysem hallgatott volna rám, megpróbáltam, de hajthatatlan volt...-könnyek marták a szememet. Felbontottam a levelet. Nem bírtam elolvasni, a betűk összefolytak a szemem előtt.
-Valaki?-motyogtam. Liam nyelt egyet és elvette tőlem a papírlapot. Megköszörülte a torkát és vett egy mély levegőt majd olvasni kezdett:

Srácok!

Nagyon sajnálom, hogy csak így elrohantam! Higgyétek el, én sem így terveztem. Közbejött valami és gyorsan kellett cselekednem...-Niall-re pillantottam, de a fiú mereven maga elé bámulva rágcsálta a falatokat.-... Azt hiszem így kell elbúcsúznom tőletek, mert félek, már soha többet nem fogunk találkozni. Hát, akkor kezdeném Liam-mel... Drága Li! Pár hónap alatt a bátyámmá váltál, köszönöm, hogy segítettél nekem amikor szükségem volt rád. Tőled megtanultam, hogy nem szégyen kimutatni az érzelmeimet. Hiányozni fogsz te bokszos.-Liam aprót mosolygott, de már a könnyeit törölgette.

-Nekem sem megy....-mormolta és átnyújtotta a papírt Zayn-nek.

Zayn! Te vagy a következő... Bradfordi bad boi! Te szuperhős, nagyon szeretlek, de sajnos nem tudtam személyesen elbúcsúzni. Kérlek legyél boldog végre és hagyd hogy sodorjon az ár...-Zayn pislogott párat.-...Ne hagyd, hogy az utálók elvegyék a kedvedet, én mindig nagyon szeretni foglak és büszke leszek rád, bármit is teszel! Louis! Mókamesterem! Soha ne nőj fel! Megtanítottál nevetni akkor is ha fáj, ha minden olyan zavaros. Mosolyt varázsoltál a szám sarkára mikor azt hittem nincs öröm... Nevess te is, nevess helyettem is. Szeretlek te bohóc!-Louis elmosolyodott amint hallgatta e sorokat. Az ő szemébe is könnyek gyűltek. Amikor Zayn az én nevemet olvasta fel, felkaptam a fejem, azt hittem nekem nem üzent...- Harry! Neked tartozom leginkább hálával! Te voltál az aki mindig kiállt mellettem. Köszönöm, hogy támasz voltál számomra, nagyon-nagyon szeretlek és köszönök mindent! Vigyázz magadra, te fürtös szívtipró!...

-Ez a lányoknak szól...-nyújtotta Hope felé a parírt. Leültem a kanapéra és a kezembe temettem az arcom. A könnyek lassan kicsordultak. Valaki leült mellém és átölelte a vállam. Zayn volt az, Liam és Louis is csatlakoztak. Hope olvasni kezdte:

Danielle!

Kár, hogy ilyen kevés időt tölthettünk együtt, de ez legalább tartalmas volt. Bár ezt felesleges elmondanom, de vigyázz Liam-re, egy kincs az a pasas, el ne szalaszd! Remélem még beszélünk, ha másképp nem, hát majd e-mail-ben... 

Hope, Christie!

Nagyon szépen kérlek titeket, ne gyertek utánam! Maradjatok a srácokkal, hisz most ott a helyetek. Én egyedül is meg leszek! Ne féltsetek, tudok vigyázni magamra, mint mindig. Szeretlek titeket, és csak óvatosan! 

A maradék magyarul lehetett mert egy kukkot sem értettem, viszont Chrstie és Hope felváltva nevettek és sírtak. Amikor a levél végére értek már inkább csak sírtak. Leült mindenki és átöleltük egymást.
-Én utána megyek!-ugrott fel hírtelen Hope, de Christie megragadta a karját.
-Ne! Te is hallottad, azt szeretné ha maradnánk, tudod, hogy milyen, ha most utána mennénk, biztos, hogy megharagudna amiért nem élvezzük a nyarat!
A fejemben már körvonalazódni kezdett egy terv...
Niall csendben felállt és az emelet felé indult. Nem tudtam elhinni, hogy még csak meg sem rendül a hallottaktól.
-Niall!-kiáltottam rá magamból kikelve. Tudtam, hogy a Szöszinek valami köze van a történésekhez.-Te voltál, igaz?
Még csak meg sem fordult. Egyenesen a lépcső felé igyekezett.
-Én.-vetette hátra a válla felett. Utána rohantam és rávetettem magam. Mind a ketten elterültünk a földön. Christie ijedten felsikoltott.
-Szálj le rólam!-Niall meglökött mire nekiestem egy asztalnak.
-Mit műveltél te barom?-vicsorogtam.
-Semmi közöd hozzá!-Niall nekem ugrott.-Ha nem lennél ennyire belezúgva, akkor talán észrevennéd, hogy nem vagyok jó hangulatban! Hagyjál békén!
-Ha bele lennél zúgva akkor nem bántottad volna!-vágtam vissza.
-Nem tudsz te semmit!-húzta az orrát.
Mielőtt észbe kaphattam volna az öklöm az állán csattant amitől feje hátracsuklott. Egy pillanat alatt összeugrottunk.
-Megbíztam benned!-lihegtem két ütés közt.-Rád bíztam, hogy tedd boldoggá, mert szeret téged...Erre te...
Niall nem szólt egy szót sem. Kék szemében harag szikrázott, és még valami más is... valami amit nem tudtam sehogy sem értelmezni... Ellökött magától aminek következtében a korlátnak estem. Megtörölte vérző ajkát és köpött egyet.
-Szép kis barát vagy... Ez van! Törődj bele! Ha az én hibám, hát az én hibám. Nem tudok változtatni!
Még utoljára rám nézett majd felment a szobájába.
-Mi volt ez?-kérdezték a többiek.-Harry! Miről beszélt Niall?
-Nem lényeg.-ráztam a fejem miközben a derekamat masszírozva, ahol a korlát eltalálta, a konyhába mentem jégért. Nagyon össze voltam zavarodva.
-Szóval az egész a Szőkeség hibája?-trappolt utánam Christie.-Mit mondott Lexy-nek?-nagyon mérges volt. Louis próbálta megfékezni.
-Chris...Maradj nyugton!
-Maradjak nyugton?!-fordult vissza Christie. Amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem a közelükből...

(Christie szemszöge)

Mereven bámultam Louis szemébe. Össze voltam zavarodva. Nem igazán értettem mit tett Niall, de azt tudtam, hogy nagyon megbántotta Lexy-t. Harry nem akart semmit mondani, vagy csak nem tudott. Az idegesség egyre csak fokozódott bennem.
-Gyakorolj önuralmat.-bólintott Lou. Legszívesebben üvöltöttem volna vele, de vettem egy mély levegőt. Szó nélkül felvonultam az emeletre. Niall szobájából kihallatszott a gitár húrjainak pendülése. A srác reszelős hangon énekelt egy ismeretlen dalt. Kedvem lett volna felpofozni, de ehelyett inkább elmentem zuhanyozni majd lefeküdtem aludni.

(Hope szemszöge)

Zayn-nel megpróbáltuk felhíni Lexy-t, de nem vette fel a telefont. Valószínűleg még a repülőn utazott.
-Szerinted mi történt?-kérdezte Zayn miközben egy forrócsokit nyújtott át nekem. Kiültünk a teraszra és a csillagokat néztük. Pont olyanok voltak mint otthon. Fénylő pontok több millió fényévnyire tőlünk.
-Fogalmam sincs. Talán, lehet, hogy Niall...Talán összeszedett volna valami csajt...?
Zayn a szemembe nézett.
-Niall nem tenne ilyet.-védte. Nehezemre esett hinni neki, de nem akartam veszekedni ezért csak bólintottam. Kortyoltam egyet a forró italból. Lábamat kibújtattam a magassarkúból. Már fájt a talpam a rengeteg futkorászástól. Hátradőltem a hintaágyban és lehunytam a szemem. A bögre halkan koppant az asztalon amint Zayn lerakta. Nem nyitottam ki a szemeimet míg meg nem éreztem ajkát a nyakamon. Keze a csípőmre simult. Lélegzetem kezdett akadozóvá válni amint félrehúzta a hajamat, hogy szája teljesen birtokba vehesse a kulcscsontomat. Lehunytam a szemeim és átadtam magam a pillanatnak...

(Lexy szemszöge)

Ledobáltam a cuccaimat a szobámban. Nem mentem haza anyáékhoz. A szegedi lakásomba költöztem vissza.
-Otthon, édes otthon...-fintorogtam. Alig láttam valamit, a szemeim dagadtak voltak a sírástól. Bekapcsoltam a mobilom. Három nem fogadott hívás, egy Hope-tól, egy Harry-től és egy....egy volt Niall-től... Marokra fogtam a telefont és teljes erőmből a falhoz vágtam. Darabokra hullott. Nem foglalkoztam vele, ledobtam a ruháimat és átöltöztem valami kényelmesbe. Ledőltem pár órára és hideg vizes pakolást tettem az arcomra. Az alvást nem erőltettem, néha-néha elszunnyadtam, de csak percekre. Délután volt mire meguntam a pihenést. Vállamra vettem Agressive-korimat és kimentem a Skate Parkba. Csak pár srác volt ott, a régi ismerősök közül.

-Hééé, Joo!-a "Joo" a Joker becenév rövidítése volt.
-Cápa, mizu?-lepacsiztam a magas deszkás sráccal.
-Rég láttalak, nem úgy volt, hogy nem leszel itt?-beletúrt bozontos szőke, ismétlem SZŐKE, hajába és melegen rám pillantott KÉK szemével. Deja vu érzésem támadt, nyeltem egyet és a földre szegeztem pillantásom.
-Közbe jött valami...-vontam vállat miközben már a korit csatoltam be a lábamon.
-Nézd már!Ez Joo!-felnézve egy újabb ismerős alakkal találtam szemben magam. Balázs volt az, de a többieknek csak Bozont.
-Csá.-váltottam vele is pacsit.-Helyzet?
-Semmi extra, csak lazulunk...
-Zsír.-vigyorogtam erőltetetten majd ellöktem magam a rámpa szélétől amin addig ücsörögtem. Pár percig csak köröztem a betonon, élveztem a kerekek surrogó hangját majd nekilendültem és felkapaszkodtam az egyik akadályra. A térdemre támasztottam a tenyerem egy pillanatra. Kifújtam a levegőt és enyhén előre dőltem. Körülbelül félúton jártam mikor kicsúszott alólam a bal lábam és elestem. Hatalmas csattanással csúsztam le majd gurultam fél métert. Dühös voltam magamra az ostobaságom miatt. Nem volt teljesen párhuzamos egymással a két lábam és ezért estem el. A saját hibámból. Komolyabban semmim sem fájt, de azért éreztem az ütés erejét ami a tenyeremet érte amint próbáltam felfogni vele az esést. Hálát adtam az égnek, hogy mint mindig, ma is rajtam  volt a védőfelszerelésem. Még párszor nekifutottam az akadálynak majd miután már úgy éreztem kitomboltam magam, fogtam a cuccaimat és gyors búcsúzkodás után hazafelé vettem az irányt...
Miután letusoltam, kimentem a konyhába, hogy csináljak valami ennivalót. Teljesen üresnek éreztem magam. Mint egy elhagyott csigaház...Már az első falatnál rájöttem, hogy nem akarok enni. Újra megrohamoztak az emlékek. A történtek nem hagyták nyugodni elmémet. A konyhakést a fény felé fordítottam. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy a mellkasomba mártom. Aztán végül lecsaptam az asztalra és könnyeimet visszafojtva a szobámba mentem, lefeküdtem aludni.
...Ismerős volt a terep. Puha szőnyeg, a falakon régi festmények. Hatalmas mennyezet. Minden csupa csillogás. Egy szoba a folyosó végén. Az ajtaja egyre csak nőtt, mígnem már szinte bekebelezett. Mire odaértem hozzá már alig voltam akkora, hogy be tudjak kukucskálni a kulcslyukon. Az elém terülő látvány menekülésre késztetett... A saját sikoltásom hangjára ébredtem az éjszaka közepén. Zokogásomat egy párnába fojtottam. Még mindig magam előtt láttam az összefonódó testek képét...