Bocsi, hogy ilyen későn hoztam nektek a részt, de nem nagyon voltam itthon és nem is volt ihletem :/ Azért remélem tetszeni fog :) 10 komi és jön a kövi :) Puszi ♥

51. "A hattyú halála..."

(Liam szemszöge)

Harry és Niall körül csak úgy szikrázott a levegő.  A nap minden percében ellenségességet mutattak egymás iránt. Harry borzasztóan nézett ki. Sápadt volt és alig evett valamit. Az utóbbi időben a Szöszi étvágya is megcsappant. Épp Niall szobája mellett haladtam el mikor fojtott beszélgetés hangja csapta meg a fülemet.
-..mindent tönkretettél, te ostoba liba!..-ez Niall volt. Nem szokása így beszélni egyetlen nőneművel sem, úgyhogy sejtettem, hogy a lány valamit tényleg elszúrt.-...Nem érted, hogy nem fogom?...Nem! Nem és többet ne is keress meg a hülyeségeiddel! Nem érdekel, már minden tönkrement, ennél rosszabb úgysem lehet!...Csináld csak!...Rendben!...-a beszélgetés abba maradt. Kis idő múlva sírás hangja törte meg a csendet. Jobbnak láttam odébbállni mielőtt az Ír észrevenne. Különben is, Harry-hez igyekeztem.

Halkan kopogtattam Hazza ajtaján.
-Nyitva van.-szólt ki a fiú, mire beléptem.
-Szia, na mi a helyzet?-kérdeztem miközben letelepedtem egy fotelba.
-Kitaláltam valamit!-Harry szemei csak úgy ragyogtak.
-Mondd!
-Én haza akarok menni!-kacsintott és közelebb hajolt hozzám. Amit a fülembe súgott attól nekem is fülig ért a szám.
-Te egy zseni vagy! Persze, hogy segítek...-fél órát tölthettünk beszélgetéssel majd magára hagytam őt. Danielle-t kerestem. Nem kellett sokáig kutatnom. A medencénél lógatta a lábát Eddy társaságában.
-Szia.-ültem le mellé.
-Szia.-lehajtotta a fejét és mereven nézte a vizet.
-Mi a baj?-érintettem meg a kezét.
-Semmi...-szipogott. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem a derekát.
-Mi történt kicsim?-motyogtam a hajába.
-Megint egy levél. Annyira... Olyan rossz...
-Ne félj! Nem hagyom, hogy bántsanak!
-HOGY TE MEKKORA EGY BUNKÓ VAGY!!-hallottuk a kiáltást a villa felől. Christie rohant ki az ajtón a nyomában Louis-szal.
-Állj meg!-Lou megragadta a lány kezét és visszarántotta.
-Ne nyúlj hozzám!-sziszegte Christie akár egy felbőszült kobra. Hirtelenjében fogalmam sem volt, mi történhetett.-Hogy lehetsz ilyen kétszínű, utálatos...
-Hallgass meg!-kérte Louis. A lány csak a fejét rázta.-Nem akarom, hogy ez legyen! Hogy így legyen...Kérlek Christie...Ő hívott...Én nem...Kérlek, te is tudod, hogy mi a helyzet...-még nem láttam ennyire komolynak Louie-t és ez olyan fura volt. Általában ontotta a poénokat és nem lehetett lelőni, most viszont mintha egy kis elkeseredettség is lett volna a hangjában.

(Louis szemszöge)

Hirtelenjében azt sem tudtam, mihez kapjak. Eleanor felhívott és Christie vette fel. Fogalmam sincs mit beszélhettek, de a lány láthatólag nem volt derűs kedvében.
-Bízzál bennem!-néztem Christie barna szemébe.
-Próbálok.-biccentett és bement mellettem a házba. Jobbnak láttam nem zargatni. Észrevettem Liam-et és Dan-t a medencénél. Liam kérdő tekintettel nézett rám. Csak megráztam a fejem és a konyhába mentem egy kis répáért. Épp a másodikat rágcsálhattam el mikor valami nagy robajt hallottam az emeletről. Fogtam magam és felrohantam.
-Nem mered!-hallottam az egyik szobából Hope hangját.
-Ó..dehogynem!-ez Zayn volt.
-Add azt ide!-még egy puffanást hallottam, majd hangos nevetést. Valahol csörögött egy mobil. Úgy döntöttem, inkább annak nézek utána. A közös vonal volt az amin Paul szokott minket hívni.
-Haló?-vettem fel.
-Louis? Miért nem lehet titeket elérni?!-Paul enyhén morcosnak tűnt.
-Bocsi csak kint voltunk a kertben.-kamuztam.
-Aha, na mindegy! Szólj a srácoknak, hogy készülődjenek!
-Megyünk valahova?-beszéd közben szórakozottan firkáltam egy jegyzettömbbe. Elgondolkodva kibámultam az ablakon.
-Kezdődik a turné! Már előkészítettem a buszt, csak ti hiányoztok...
-Máris?! De hát úgy volt, hogy megkapjuk a nyarat...
-A shownak mennie kell.
-És mi lesz a lányokkal?
-Felőlem hozhatjátok őket is amíg nem lesz velük gond... Niall-nek üzenem, hogy el fogok vele beszélgetni erről-arról...
-Átadom, de mégis mikor indulunk?
-Holnap reggel nyolcra legyetek kész. Addigra ott a busz. Majd még hívlak titeket.-ezzel letette. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet így elindulni, de a rajongók vártak.
-Skacok!-kiáltottam fel. Kisvártatva mindenki körülöttem volt.
-Mi történt?-Zayn szokásos mondata elmaradhatatlan volt.
-Paul telefonált.-Harry felkapta a fejét és Niall-re nézett. Az Ír behúzta a nyakát és leheveredett egy székre.-Holnap indulunk...
Erre kitört a káosz. Niall felkiáltott meglepetésében. Zayn csak azt kérdezgette amit szokott. Hope és Christie egyszerre kérdezték:-Velünk mi lesz?
Danielle csak átölelte Liam-et. Harry valamit morgott a bajsza alatt.
-Velünk jöttök, természetesen.-feleltem Christie és Hope kérdésére. Zayn vállat vont és visszavonult az emeletre. Niall Harry-re nézett. Kinyitotta a száját, mintha akart volna valamit mondani, de aztán inkább becsukta és elment keresni magának valami ehetőt...

(Niall szemszöge)

Mondani akartam valami okosat Harry-nek, de egy szó nem jött ki a torkomon. Tudtam jól, hogy mindent elszúrtam, de fogalmam sem volt, hogy hozzam rendbe. Inkább keresgéltem egy kicsit a hűtőben. Összedobtam magamnak egy szendvicset és leültem az egyik bárszékre. A lábamat lógatva nézegettem a sonkát ami kilógott a szendvics végén. Nem volt étvágyam. Hiányzott valami, de nem tudtam mi az...

(Lexy szemszöge)

Újabb és újabb nem fogadott hívások. A legtöbb Hope-tól és Christie-től jött. Valahogy nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy beszéljek velük. Épp a Ligetben üldögéltem. Megfogtam a kis nyakláncot amit Niall-től kaptam. Forgattam a kezemben és néztem ahogy megcsillan rajta a lámpafény. Nem akartam sírni, de már éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon. Elég ebből!-korholtam magamat. Visszadugtam a pólóm alá a nyakláncot és felálltam a padról. Elindultam hazafelé. A könnyek elhomályosították a látásomat. Épp a kereszteződésen haladtam át mikor éles csikorgást hallottam. Felkaptam a fejem, de már későn. Egy kisbusz reflektorával néztem farkasszemet egy pillanatra. Próbáltam elugrani. A kocsi kis híján elütött. A térdem hangosan megreccsent amint földet értem. Zihálva kúsztam le a járdára. Egy járókelő rohant oda hozzám. A kisbusz sofőrje nem törődött velem, továbbhajtott mintha mi sem történt volna.
-Jól vagy?-egy körülbelül velem egy idős srác lehetett. Letérdelt mellém és a szemembe nézett.-Seggfej!-morogta a busz sofőrjének.
-Azt hiszem.-motyogtam. A segítségével felálltam. Amint megpróbáltam rálépni a bal lábamra, rájöttem, hogy nem is vagyok olyan jól. Hangosan felszisszentem.
-Mi a baj? Jut eszembe, még be sem mutatkoztam!-kapott a fejéhez. Annyira ismerős volt ez a jelenet.-Dani vagyok.-meleg tenyerébe szorította kezemet, míg másik karjával átölelte a derekamat, hogy megtartson.
-Alexandra. A barátaimnak Lexy...
-Örülök, hogy megismerhetlek Lexy. Bekísérhetlek a kórházba?
-Nem megyek kórházba!-ráztam a fejem.
-Biztos? A térded...-óceán-kék szemében aggodalom csillant.
-Nem lesz vele baj.-mosolyogtam erőltetetten.
-Akkor legalább hagy kísérjelek haza...
-Rendben.-egyeztem bele. Lassan indultunk el. Végig Danira támaszkodtam. Felnéztem rá egy pillanatra. Kisfiús arca volt. A mosolyával viszont ölni lehetett volna. Dús fekete haján megcsillant az utcai lámpák fénye. Lenézett rám és elmosolyodott.
-Itt laksz a közelben?-kérdezte.
-Ott.-intettem a házam felé.
-Békés környék...-állapította meg amint a kapumhoz értünk.-Biztos, hogy megleszel egyedül?
-Persze.-bólintottam. Mintha lenne más lehetőségem mint egyedül lenni...
-Hát jó. Akkor szia...-vakargatta zavartan a tarkóját.
-Köszönöm a segítséget. Szia...-még egyszer rámosolyogtam és bementem a házba. Amint becsuktam az ajtót kitört belőlem a sírás.  Minden feszültséget kiadtam vele magamból. A térdem borzasztóan fájt, de legalább éreztem, hogy élek...