Azt hiszem ez megint +17-es kategória :) Remélem tetszeni fog, eléggé elgondolkodtató volt ezt a részt írni... Mihelyst összejön a 10 komi, hozom is a következő részt :)

71. Never say goodbye!

(Zayn szemszöge)

Segítettem Hope-nak a csomagjai összekészítésében. Egy pillanatra megálltam és néztem ahogy pakol. Hosszú, barna haja az arcába hullott ahogy lehajolt egy zokniért. Nem akarom elhinni, hogy csomagolja a táskáit. Ez csak biztosan egy rossz álom és én mindjárt felébredek...De nem!...Hát vége van. Szép lenne azt mondani, hogy majd távolsági kapcsolatot tervezünk ebből az egészből, de mindketten tudjuk, hogy egyikünknek sem menne. Mégsem mondunk soha viszlátot. Nem menne.
-Mikor indul a géped?-törtem meg a csendet. Hope az órájára nézett.
-Három óra múlva.-adott választ.
-Gyere ide!-magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam. Végigsimítottam gyönyörű arcán. Homlokunkat a másikénak támasztva álltunk pár pillanatig. Erősnek kell maradnod!-győzködtem magamat.-Nem könyöröghetsz, nem lenne értelme! Örülj annak amit kaptál és most az egyszer Zayn Malik, ne akarj többet annál mint amennyi jár!-ismét megcsókoltam. Próbáltam minden érzelmet belesűríteni abba a csókba. Kezemet lecsúsztattam a hátán és megmarkoltam a fenekét. Magamhoz rántottam őt. Belenevetett a csókunkba, de közben ujjai a hajamba szántottak.  Már éreztem azt az ismerős bizsergést az ágyékomban. Hope nagyon hamar ilyen hatással tudott lenni rám.
-Még utoljára...-motyogta ahogy elindultam lefelé a kulcscsontjára. Az ágy felé kezdtünk araszolni. Ahogy oda értünk ledöntöttem rá. Én is dőltem vele. A feje mellett két oldalt megtámaszkodtam. Kezei végigsiklottak a hátamon és levették rólam a pólót. Küzdöttem, hogy lassú maradjak. Hogy minden pillanatot elnyújtsak. A szemeibe pillantottam. Hosszú szempillái az arccsontját súrolták amint lesütötte a szemeit. Ujjammal körülrajzoltam az ajkának vonalát. Az emlékezetembe akartam vésni minden vonását. Szépen fokozatosan bújtattam ki mindkettőnket a ruháinkból. Ahol a kezem elhaladt, mindenütt forró csókokat hagytam. A csípőjénél hosszú időt töltöttem. Nyelvem érintésének hatására meg megrándult a bőre és ajkát egyre sűrűbben hagyták el sóhajok. Simogató kezem egy pillanatra megállt a combjának belsejénél. Ugyanolyan kíváncsi pillantással pásztáztam az arcát mint az első érintéseknél. Tekintetünk összekapcsolódott miközben tovább indultam. Szemei sötéten csillogtak. Feljebb csúsztam az ágyon, hogy meg tudjam ízlelni az ajkait. Közben ráhengeredtem. Szempillantásnyi időbe telt mire megtaláltam a tökéletes pozíciót. Mozogni kezdtem benne. Szépen lassan. Minden izmom pattanásig feszült az igyekezetben. Hope körme a hátamba vájt.
-Szeretlek.-súgta a fülembe. Édes lehelete súrolta a fülemet. Arcomat a hajába temettem. Ajka rátalált a nyakamra és csókokat hintett rá. Óvatosan megharapta a bőrömet. Az egész testem lüktetett. Izzadtságcseppek ütköztek ki a halántékomon.
-Zayn!-nyöszörgött a lány.-Mindjárt....
-Én is...-ziháltam. A gerincem mentén forróság futott végig. Hope megfogta az arcomat és mohón megcsókolt. Mindketten felnyögtünk ahogy elérkeztünk a csúcsra. Fejemet a melleire hajtottam. Lehunytam a szemem. Ujjaink összekulcsolódtak.
-Nem akarom kimondani...-a lány hangja síróssá vált. Elhúzódtam tőle és felültem. Megdörzsöltem a kezemmel az arcom. Felhúztam magamhoz és szorosan megöleltem.
-Csak tegyünk úgy, mintha nem kéne kimondanunk, rendben?-simogattam a haját.-Nem húzhatjuk örökké...
-Nevetségesek vagyunk!-félig nevetve, félig sírva nézett rám.-Pár hónapja még egymás gondolatát is megvetettük...Most meg...-végig nézett csupasz testünkön. Én is elmosolyodtam.
-A sors változó... De örülök, hogy erre a kis időre nekem adott téged.-csókoltam homlokon. Pár percig szótlanul ültünk.
-Tusoljunk le, nemsokára indul a gépem.-Hope kelletlenül húzódott el tőlem. Természetesen együtt fürödtünk.

(Hope szemszöge)

Kis híján elsírtam magam ahogy Zayn átölelt. A többiektől már rég elbúcsúztam, őt hagytam utoljára.
-Még látjuk egymást...-ígérte. Mélyen belélegeztem az illatát. Szívem fájdalmasan dobogott a mellkasomban.-Csak ígérd meg nekem, hogy soha nem felejtesz el!-a hangja elcsuklott. Most mondunk örök búcsút?...Nem akarom! Vele akarok maradni! Minden reggel mellette szeretnék ébredni, az ő hangját hallani meg elsőnek...
-Nem foglak! Zayn...
-Hmm?-ajkát a homlokomra szorította.
-Még látjuk egymást!-forrón és hosszasan csókoltam meg. Lassan húzódtam el tőle. Ujjaink még egy végtelen pillanatig összekapcsolódtak majd elindultam az ajtóhoz. Alig tudtam visszanyelni a könnyeimet.

(Zayn szemszöge)

Néztem ahogy a gép elemelkedik a kifutópályától. A könnyek elhomályosították a látásomat. Fogalmam sem volt meddig nem fogom látni Hope-ot. A könnyeken keresztül mosolyogva intettem az ezüstösen csillogó kis magángépnek. Nem akartam, hogy lássa a fájdalmamat. Addig néztem, míg egy távolodó ponttá nem vált a láthatáron. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy a könnyek végigfussanak az arcomon. Megfordultam és nehéz léptekkel indultam haza. A remény, hogy majd egyszer újra láthatom, fájdalmasan befészkelte magát a szívembe. Úgy éreztem a magány megfojt. Elveszi a lélegzetemet és nem hagy felszínre jutni. Nagy szükségem volt most a srácok társaságára...