96. Fejezet. Don't let me...

Sziasztok! Sajnálom, bocsánat, bocsánat, bocsánat! Remélem nem utáltatok meg teljesen :/ Kíváncsi vagyok a reakciótokra, a dalt pedig mindenképp hallgassátok olvasás közben! Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, köszönöm előre is! Kellemes olvasást :)

96. Don't let me...

Story of my life

(Niall szemszöge)

Hazza villámgyorsan távozott. Mindenki utána nézett. Zayn szeme haragosan villant míg Louis ismét pityeregni kezdett. Liam összevont szemöldökkel motyogott valamit Sophiának majd fel akart állni, de előtte rám pillantott. Megráztam a fejem mire aprót bólintott. Vettem pár mély levegőt, hogy átgondolhassam a dolgokat. Szörnyű bűntudatot éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy Harry-t mennyire kiborítja ez az egész. Soha nem akartam semmiben versengeni vele, soha nem akartam felébe kerekedni, vagy elvenni tőle valamit amire vágyakozik. Mindig testvéremként szerettem és büszke voltam rá, ahogy egy igazi testvér büszke a testvérére. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ártsak neki vagy bármiben gátoljam a boldogságát, soha nem tagadtam meg tőle semmit amire vágyakozott. Az egyetlen kivétel pedig itt ült mellettem és a kezemet szorongatta. Újabb mély lélegzetet vettem és Lexy-re pillantottam. Szemei az enyémeket keresték. Tudtam, hogy kétségbe esett Harry kirohanásától. Ugyanúgy aggódtam a fivéremért mint ő, ezért bólintottam...

(Lexy szemszöge)

Szememmel követtem Harry-t aki kisietett a teremből. Mindenki értetlen arckifejezéssel nézett utána. Niall-ra pillantottam. Kék szeme szomorúan ragyogott, de bólintott.
-Menj, keresd meg!-szorította meg az ujjaimat. A másik kezével az állam alá nyúlt és puha csókot lehellt a számra.-Nem számít mibe kerül, csak te tudod visszahozni...
Bólintottam és sűrű bocsánatkérések közepette felálltam az asztaltól. Mielőtt elindultam volna, homlokon csókoltam újdonsült férjemet.
-Nem lesz semmi baj!-ígértem és a szoknyámat megemelve indultam Hazz után. Meglepett, hogy az ajtón kilépve nem villogtak vakuk a szemembe és nem ostromoltak kérdésekkel a firkászok. Aztán eszembe jutott mit mondott Liam. Az egész park le volt zárva erre a napra. Senki nem juthatott be aki nem volt meghívva.
-Harry!-kiáltottam miközben körülnéztem.-Harry!-próbálkoztam ismét majd elindultam jobbra az ösvényen. A menyasszonyi ruha uszálya lebegett utánam. Szívemet félelem töltötte meg.-Hazza!-kiáltottam hangosabban. Az ösvény végén megtorpantam.
Harry egy padon ücsörgött. Térdére támasztotta a kezét, arcát a tenyerébe temette. A válla rázkódott. Meg kellett kapaszkodnom egy fában, hogy ne essek össze. Színtiszta gyűlöletet éreztem, haragot és bánatot. Mindezt magam ellen. Ebben a pillanatban gyűlöltem magam. Gyűlöltem, hogy fájdalmat okoztam Niall-nek , gyűlöltem, hogy bántottam Harry-t és gyűlöltem, hogy nem tudtam, hogyan tehetném rendbe a dolgokat.
Mély levegőt vettem és igyekeztem nem elbőgni magam miközben elindultam a férfi felé.
-Harry...-suttogtam amint odaértem. Felpillantott. Átható, mindig mosolygós zöld szeme most könnyektől csillogott.
-Szia...-hangja rekedtebb volt mint általában.-Mi újság?-próbált mosolyogni.-Neked nem az esküvődön kéne lenned?
-Épp most törtem össze az egyik legjobb ember szívét akit ismerek ezen a bolygón...-hangom alig volt több suttogásnál. Mielőtt megmozdulhattam volna, átölelt és arcát a hasamba temette. Zavartan játszadoztam göndör hajával és hagytam, hagy áztassa el a ruhámat. Az arcomat csípték a sós könnyek, de nem foglalkoztam vele. Átöleltem a férfi nyakát és szorosan magamhoz öleltem.
-Félek...-motyogta Hazza alig hallhatóan.-Annyira...félek...
-Itt vagyok...-suttogtam a haját simogatva. Belül ezer darabra törtem a szavaitól.
-Félek, hogy el foglak veszíteni...vagy már el is veszítettelek...-a gondolattól még hevesebben kapaszkodott belém.
-Soha...soha nem fogsz elveszíteni Harry! Te vagy a legjobb barátom...-az utolsó szónál elcsuklott a hangom.-Nagyon...nagyon szeretlek!-a gombóc a torkomban nagyon megnehezítette a beszédet.
-Kérhetek valamit?-nézett fel.
-Amit csak akarsz!-hadartam gyorsan.
-L-lehet az enyém az első tánc?-először nem értettem mire céloz, de aztán aprót bólintottam. Lassan felállt és magához húzott. Kezemet széles vállán pihentettem, tenyere a derekamra simult. Egy dalt kezdett dúdolni, ugyanazt amit a teremben is. Megborzongtam a hangjától és erősebben szorítottam magamhoz. Féltem, ha elengedem, eltűnik.
-Don't let me...Don't let me go...-a könnyeim tökéletesen szabott zakóját áztatták.
Körbefordultunk, szorosan tartott. Úgy kapaszkodtunk a másikba mintha az életünk múlna rajta.
-Hé hercegnő!-emelte fel az állam amint véget ért a dal.-Ne sírj!-hüvelykujjával letörölte a könnyeim.-Csak ígérd meg...-lehajolt hozzám miközben forró ajkát a homlokomra szorította.-Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra! Meghalok egyedül...