Hát sziasztok!! Be kell valljam, ennél azért több kommentre számítottam...Na mind1! Csak fel szeretném hívni mindenki figyelmét, hogy egyre (hogy is mondjam?) durvábban mély és emberi részek következnek majd, legalábbis Hazz szemszögéből... Most szólok, hogy a blog nem minden esetben tükrözi a valóságot!! (Még mielőtt valaki kitalálná, hogy ilyeneket terjesztek Harry-ről, vagy mi....) Azért örülnék ha ehhez a fejezethez több mint 5 komi jönne... Na nem fecsegek, jó olvasást! Puszi! ♥

78.Csak egy szúrás...

(Zayn szemszöge)

Végignéztem a rajongókon. Már fájt, hogy minden koncerten akaratlanul is ezt csinálom. A hülye is észrevette, hogy beteges amit művelek, de nem tudtam megállni...Tudtam, hogy butaság, mégis minden koncerten az Ő arcát kerestem... Amikor énekeltem...az csak neki szólt. Nem tudtam tenni ez ellen, hiányzott... Persze amint leléptem a színpadról visszatértem Perrie-hez és úgy tettem mintha mi sem történt volna. A rajongók könnytől maszatos arca most is mély benyomást tett rám. Miattunk sírtak. Úgy éreztem sosem fogom megszokni azt, hogy több millió lány szeret engem világszerte. Ez valami csoda volt, én nem érdemeltem ezt meg... A testvéreimre néztem. Az én őrült fivéreim... Louis épp Niall nadrágját próbálta lerántani nagyközönség előtt, a Szöszi pedig ezt igyekezett megakadályozni visítással és fel-le való rohangálással. Harry csak a szemeit forgatta és énekelte tovább a szólóját a What Makes You Beautiful-ból.
-Baby, te annyi fényt hozol az életembe, mint senki más...-kapcsolódtam be. Niall is észbe kapott és énekelni kezdett. Tommo kelletlenül, de abbahagyta egy pillanatra a hülyéskedést.
-Gyerünk mindenki!-kiabált Liam.-Fel a kezeket!-magasba lökte a kezeit ahogy énekelni kezdtük az Up All Night-ot. Imádtam ezt a számot énekelni, annyira pörgős volt. Egyszerűen csak szerettem ahogy a szívem a zene ütemére dobban. A sikolyok, a kiabálások, Louis érthetetlen mondatai, Niall mindent betöltő nevetése, Liam rohangálása és Harry csábító akciói...azok a pillanatok amelyek tökéletessé tettek mindent. Imádtam velük fellépni. Minden koncertünk különleges volt és egyedi. Mint amikor elszakadt Liam nadrágja és még volt pár szám amit el kellett énekelnünk, vagy amikor Harry elesett ugrálás közben. A mi koncertjeink jóval többek voltak mint az átlag koncertek. Próbáltunk minél több rajongóval megismerkedni, és mindegyikükkel közös képet csinálni, aláírásokat osztogatni. Ilyenkor azt szerettem volna, ha mindegyikük jó élményekkel távozik. Reménykedtem benne, hogy ez sikerülhet is...
-Nagyon köszönjük nektek ezt a fergeteges estét!-búcsúzott Niall az utolsó dal után.-Fantasztikus közönség vagytok! Imádunk titeket srácok!-puszit dobott a fanok felé miközben elindultunk lefelé a színpadról. Nem figyeltem oda hova lépek így lendületből leestem a lépcsőn. Szerencsémre csak pár fok volt így nem törtem ki a nyakamat, de így is megütöttem magam. A könyököm fájdalmasan lüktetett ahogy feltápászkodtam.
-Balfék!-röhögött ki Louis.
-Jól vagy?-ugrott oda hozzám egyből Liam.
-Persze, csak elbambultam. - Dörzsölgettem a fájó pontot.
-Jajj kicsim!-Perrie is megjelent és hozzám bújt.-Biztos, hogy minden oké?-fura érzés kerített hatalmába ahogy átöleltem a derekát.
-Túl élem.-biccentettem. Ebben a pillanatban nem akartam, hogy bárki is hozzám érjen. Nem akartam senkivel beszélni. Gyengének éreztem magam, fáradtnak és meggyötörtnek. Arra vágytam amit nem kaphattam meg. Már éreztem mit érezhetett Harry. Az az elkeseredett tehetetlenség amely szaggatta a szívemet szinte elviselhetetlen volt. A Göndör mégis szembe nézett vele, nap mint nap. Tiszteltem őt ezért. Néztem ahogy elvonul mellettünk az öltözője felé. Út közben már gombolta ki az ingét.
-Megbocsátanátok egy kicsit? Beszélni szeretnék Harry-vel...négyszemközt...-mielőtt bármelyikük felelhetett volna Fürtös fivérem után eredtem. Kopogás nélkül nyitottam be az öltözőjébe. Talán hiba volt. Egy kanapén ült lehunyt szemmel. A bal kezét végigfektette a combján. A jobbjában egy injekciót tartott. Éppen az ereibe fecskendezte az ampulla tartalmát. Az ajtó hangjára a szemei felpattantak.
-Mit keresel itt?-felült és kihúzta a karjából a tűt.
-Mióta csinálod?-tetettem az ártatlant miközben nekidőltem az immár csukott ajtónak.. Mindannyian tudtuk, hogy mit művel Hazza mégis mindenki játszotta a süket-némát. Bántott, hogy nem teszek semmit a fiúért, de a gyengeségem megakadályozott abban, hogy tegyek bármit is. Undorítónak éreztem magam. Harry felállt és a szemetesbe dobta a fémet. A karjára néztem. Több apró foltot is észrevettem. A tenyerét arra a helyre simította amit néztem, így eltakarta a foltokat.
-Ne szólj erről senkinek!-követelte. A szemeibe néztem. Sötétzölden csillogtak. Szomorú volt a tekintete. Hirtelen még jobban megsajnáltam őt.
-Szóval így bírod végigcsinálni?-leültem az egyik fotelba.-Ez a titkod?
-Miről beszélsz?-a srác fogott egy üveg sört és felém nyújtotta. Miután elfogadtam, magának is vett egyet.
-Tudod Lexy és Niall...-próbáltam óvatosan rávilágítani.
-Ja a gerle pár!-húzott egyet a söréből majd elégedetten böffentett.-Már a csapból is ők fognak folyni az Ír akciója miatt...-csóválta a fejét.
-Érzel még valamit iránta?-láttam az arcán, hogy hat rá a cucc.
-Mit szólnál ha odamennék Niall-hez és a fülébe súgnám: "Megdugtam a nődet..."-vigyorgott perverzül. Igyekeztem nem tátva felejteni a számat.
-Harold, neked elment a józan eszed?-szaladt a magasba a szemöldököm.
-Csak vicc volt!-kuncogott mint egy kisgyerek.-Nem feküdtem le vele, bár...-pillantása a távolba révedt miközben megnyalta rózsaszín ajkait.-...na mindegy...
-Tehát, csak annyit akartam mondani, hogy igazán nem semmi amit csinálsz!-csaptam a mondandóm közepébe. Harry rám emelte fátyolos pillantását.
-Így könnyebb Zayn...-mutatóujját finoman végighúzta az erein.-Elfogadhatóbb az érzés... Ilyenkor nem számít semmi...-a mosolya olyan ártatlannak tűnt ahogy ismét rám tekintett, a szeme azonban üres volt. Ez rettentően megrémített. Mintha egy angyalarcú játékbaba tekintene rám a polcról, halott, kifejezéstelen, érzelemmentes szemekkel.
-H..Harry....-dadogtam.-Engedd, hogy segítsünk...
-Segíteni?-a hangja egy szemernyi érdeklődést sem tükrözött.-Nekem nem kell segítség! Jól vagyok!
-Ezt te sem hiszed el.-csóváltam a fejem.
-Ha nem tetszik valami...-nem fejezte be a mondatot, fejével az ajtó felé intett. Nem sértődtem meg. Már volt időm hozzászokni ehhez a Harry-hez.
-Én csak azt mondom, hogy te nem úgy látod magadat ahogy mi téged...Hazza, kérlek figyelj rám!
-Zayn hagyjál békén!-tört ki belőle. Nem is gondoltam volna, hogy képes még hevesen reagálni.
-Csak...csak neked szeretnék jót...Gondolkodj el egy picit...
-Egyedül akarok lenni!-csapta el a fejét mint egy durcás kisgyerek. A falat kezdte fixírozni. Tudtam, hogy nem fogok belőle tudni semmi értelmeset kihúzni.
-Vigyázz magadra tesó!-szóltam még oda neki mielőtt magára hagytam volna. A kudarc rátelepedett a mellkasomra és nem nagyon hagyott utat a szabadulásra. Csalódott voltam. Magamban csalódtam, amiért nem tudtam segíteni Harry-nek. Borzalmas érzés volt tudni, hogy az egyik legjobb barátom épp tönkreteszi magát és én nem tudok semmit csinálni ellene...