Halihó :P Ez egy különleges rész a srácokról :) Remélem tetszeni fog nektek... Jó olvasást és komizzatok! :D

61. Little Things

 (Zayn szemszöge)

Csak néztem amint Hope alszik. Arca gyermekien ártatlan volt. Telt, puha ajka halvány mosolyra görbült amint megsimogattam a homlokát. Teljesen elvarázsolt. Órákig képes lettem volna nézni ahogy alszik. Soha nem hittem volna, hogy valaki képes lesz kihozni belőlem ezt az oldalamat. Mellette úgy érzetem tökéletes minden. Néztem összekulcsolódó ujjainkat. Tökéletesen összeillettek, mintha a egy kirakós két passzoló darabja lennénk. Az utcai lámpák halvány fényében olyan volt mint egy hercegnő. Nem is akartam belegondolni, milyen lenne elveszteni őt... Ebben a pillanatban teljesen átéreztem Niall érzéseit. Mintha valaki a mellkasomra taposott volna. A szívem táján pedig éles kis szúrásokat éreztem. Szorosan Hope-hoz bújtam, hogy elűzzem az effajta démonokat. Tudtam, hogy ez csak egy rémkép, mégis annyira nehéz volt belegondolni...

(Liam szemszöge)

Danielle és én épp az Oroszlán Királyt néztük. Természetesen most sem bírtam ki sírás nélkül mikor Szimba sírt az apukája után. Elképzeltem milyen lenne ha én és Dani szakítanánk. Ha nem láthatnám többet a mosolyát. Nem temethetném az arcomat a hajába. Végtelen szeretettel töltött el mindig, ha megláttam a kis ráncokat a szeme körül mosolygáskor, vagy mikor tusolás után vizes hajjal illegette magát a tükör előtt mint valami kócos kis erdei tündér. Amikor átöleltem őt és hozzám simult. Mintha egyek lennék. Nélküle mindig úgy éreztem magam mintha csak fél-ember lennék. Minden porcikáját imádtam, minden mozdulata oly' ismerős volt már. Törékeny kezeinek simogatása az arcomon amint halkan dúdol nekem, hogy könnyebben elaludjak. Néha úgy éreztem magam mintha egy kisfiú lennék aki ennek a jóságos tündérnek a szeretetére vágyik, máskor meg a tűzön is átmentem volna csakhogy őt biztonságban tudjam. Hogy miért? A válasz olyan egyszerű...mert szeretem őt...

(Louis szemszöge)

Christie sokkal jobb volt szókeresőben, mint én. Összebújva játszottunk a telefonján. Éreztem az orromban kellemes illatát. Lassan elszunnyadt, ezért félre raktam a telefont és még jobban magunkra húztam a takarót. Arcát a mellkasomba temetve szundikált. Vajon milyen lenne ha nem lenne itt? Ha még most is Magyarországon lenne? Ha nem érezném a felém sugárzó szeretetet.

-Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy az a kutyus ekkora sztár lesz...-motyogta álmában.-Láttad mekkora tappancsai vannak? Mint valami kis yeti...
Elmosolyodtam amint hallgattam az egyszemélyes beszélgetést. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott amit imádtam benne. Elég volt hallgatnom a hangját és mindig megnyugodtam. Nem kerestem a szavak értelmét, egyszerűen csak élveztem ahogy olyan magabiztosan magyaráz álmában. Rengeteg ilyen kis monológot végighallgattam már, de éreztem, hogy soha nem fogom megunni hisz ahhoz a lányhoz tartoznak akit szeretek...

(Harry szemszöge)

Egyedül feküdtem a vendégszobában lévő ágyon. Liam szavai jártak a fejemben. El kell engednem Őt. Hogy tehetném, mikor minden vonzott benne?! Zöldes szemei amint élénken csillogva mérnek végig. A keskeny, mégis hihetetlenül szexi ajkak. Puha vöröses haja, mely megzabolázhatatlanul omlott a vállára. Kopogtattak. Lexy dugta be a fejét az ajtón.

-Szia...-motyogta.-Idebújhatok hozzád? Nem tudok elaludni...
-Gyere csak.-arrébb csúsztam, hogy neki is legyen helye. Befészkelte magát mellém. Feje a karomon pihent. Lehunyta a szemét. Simogatni kezdtem a haját, hogy könnyebben elaludjon. Halkan sóhajtott és arcát a vállgödrömbe fúrta. Forró lehelete az államat cirógatta. Vissza kellett fognom magam, hogy normálisan tudjak viselkedni. A barátja vagyok, nem több!-emlékeztettem magamat.
-Niall...-motyogta álmában.-Kérlek...
Könnyek marták a szememet. Liam-nek teljesen igaza volt. Barátok, és semmi több! Úgy éreztem megszakad a szívem. A halvány holdfényben végig néztem magunkon. Egy bő póló volt rajta. Tudtam, hogy nem szereti a dögös cuccokat, mert kövérnek érzi magát. De számomra tökéletes volt...

(Niall szemszöge)

Bármerre mentem, bárhová néztem, egy mázsás kő volt a mellkasomon. Tehetetlenül fulladoztam alatta. Az egyetlen aki meg tudott volna szabadítani tőle, több ezer kilométerre volt tőlem. És mélyen gyűlölt. Az egyetlen amibe kapaszkodni tudtam, az a zene volt. Most is, mikor már mindenki aludt, egyedül én forgolódtam magányosan egy gyűrött trikót szorongatva. Az egyetlen ami Lexy-ből maradt nekem. Annyira hiányzott minden ami ő volt. És annyira hülye voltam, hogy hagytam elmenni. Küzdenem kellett volna, de most már elkéstem.Nem maradt semmi csak az emlékek. Emlékek. A nevetése visszhangzott a fülemben. Ujjainak érintése az arcomon. Az az elmélyült koncentrálás amivel a gitáromból próbált értelmes hangokat kicsikarni. Láttam magunkat amint egy kis kőház verandáján üldögélünk és beszélgetünk. Mintha ezer éve lett volna. Emlékeztem az első csókra abban az írországi konyhában. Ahogy a karjaimba zártam. Még most is látom magam előtt ahogy felveszi a sapimat és dúdolva folytatja a szendvics készítést. Ugyanazt a forróságot éreztem most is magamban. Szívem ugyanolyan szaporán vert mint akkor. Aztán az ábránd megtört és megint egyedül voltam. A mellkasomhoz kaptam. Ki akartam tépni a szívem és eldobni jó messzire. Talán akkor megszűnt volna ez a fájdalom...