Sziasztok! Nem jött össze a 10 komi, de feleslegesnek tartottam várni! :/ Hát itt van végre! A 66. rész! Most minden kiderül. Azonban ezzel a résszel még valamit kell mondanom...A kommentek számának alapján fogom eldönteni, hogy legyen-e számotokra egy meglepetésem... Érdemes most az egyszer annak is kommentelnie aki eddig nem tette.... Hajrá!

66.Still The One

(Lexy szemszöge)

-Harry, mi ez az egész?-a hangom remegett az idegességtől.
-Nyugi baby! Csak egy meglepetés.-csitított Harry szintén remegő hangon ahogy bekötöte a szemem egy fekete kendővel. Kezemet az arcára helyeztem és éreztem rajta a nedvességet.
-Miért sírsz?-a hangom ellágyult. Hazza a tenyerembe simította az arcát akár egy kiscica.
-Csak belement valami a szemembe...-szipogott halkan. Le akartam venni a kendőt, de nem engedte. Másik kezem is az arcát kereste. Ahogy megtaláltam végisimítottam a vonásait. Ahogy az ajkán simítottam végig, megfogta a tenyeremet és csókot lehellt rá. Elhúzódott és beültetett a kocsijába. A karomon felborzolódott a szőr. Nem láttam, így védtelennek éreztem magam míg meg nem éreztem Harry jelenlétét.
-Hazz?-motyogtam amint elindultunk.
-Igen?-szinte éreztem ahogy rám emeli zölden csillogó szemeit.
-Énekelnél nekem?
-Mit?-kérdezett vissza.
-Bármit...Csak hagy hallgassam a hangod.

-Tudod, hogy mindig ott leszek neked

Engedd, hogy én legyek, akihez jöhetsz

Azért mondom ezt mert igaz

Csak mondd a nevem

És én jövök, jövök, jönni fogok

A világ másik végén, Nem számít

Ott leszek, ott leszek, ott leszek

Még mindig ezt érzem

Ez valami olyan amit meg kell csinálnom

Kérdezd meg miért akarom

Minden rólad szól, rólad, rólad

Minden amit teszel, teszel, teszel...

A hangja elcsuklott. Nem tudta elrejteni. Összezavart.
-Harry? Mi a fene történik? -ismét le akartam venni a kendőt, de most sem engedte.
-Kérlek, csak bízzál bennem!-mondta a suttogásnál is halkabban. A torkom összeszorult. Nagyon nem tetszett nekem a helyzet. Miért ilyen szomorú? Hova megyünk? Minek ez a hülye kendő?-zakatoltak a fejemben a gondolatok. Mint mindig, most is a medálomat markolásztam megnyugtatást és támaszt keresve. Lelassítottunk és megálltunk valahol.
-Egy perc. Kérlek ne less!-érintette meg Hazza a kezemet mielőtt kiszállt volna. Kisvártatva nyílt az én ajtóm is és ismét elfogott valami vad félelem.
-Segítek.-Harry megfogta a könyököm, hogy könnyebben kiszálljak az autóból. Az orromat megcsapta a város szaga.-Megígérem, hogy nem lesz semmi baj!-suttogta Hazza a fülembe míg egy épület felé kormányzott. Kinyitotta az ajtót. Hallottam ahogy kattan egyet a zár.
-Erre gyertek!-szólalt meg egy idegen hangú férfi. Görcsösen markoltam a Fürtöske kezét. Az egyensúlyérzékem is elég silány volt, valahogy látás nélkül az is megkopott.
 Megálltunk valahol. A kendőn nem hatolt át a fény sem. Ugyanúgy lehettünk volna egy sötét pincében és a Tower-ben egyaránt. Harry biztatóan megszorította a kezemet. Leblokkoltam. Csupán halk neszek jutottak el a fülemhez, aztán valaki megszólalt. Pontosabban énekelni kezdett.:

Hello, Hello

Tudom, hogy már egy ideje ez van

Van valami, amiről én tényleg szeretném, hogy tudj

Valami, amiről szeretném, hogy tudj

Azt mondod mindenkinek, hogy gyűlölsz engem

Nem hibáztatlak ezért, mert tudom, hogy én hagytalak el

Tudom, hogy én hagytalak el

Most visszajöttem, itt vagyok az ajtódnál

Figyelsz engem, biztos vagyok benne

Már látnom kellett ezt korábban

Te vagy minden amire gondolni tudok

Annyira hülye voltam, hogy hagytalak elmenni

De én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Lehet, hogy továbbléptél

De tudnod kell, 

hogy én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Tudom, hogy ez túl soknak hangzik

De én soha nem fogom feladni

Annyira hülye voltam, hogy hagytalak elmenni

De én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Hello, Hello

Őszintén remélem, hogy megbocsátasz nekem

Én kezdek beszélni,

Te pedig mondd el, amit hallani akarok

Csak mondd el, amit hallani akarok

Én próbálom, próbálom elölről kezdeni,

és találni valakit

De minden időszakra és minden szavunkra emlékszem

Nem tudom kiverni őket a fejemből

Most visszajöttem, itt vagyok az ajtódnál

Figyelsz engem, biztos vagyok benne

Már láttam ezt korábban

Te vagy minden amire gondolni tudok

Annyira hülye voltam, hogy hagytalak elmenni

De én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Lehet, hogy továbbléptél

De tudnod kell, 

hogy én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Tudom, hogy ez túl soknak hangzik

De én soha nem fogom feladni

Annyira hülye voltam, hogy hagytalak elmenni

De én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Hé te, te vagy még mindig az egyetlen 

Tudom, hogy ez túl soknak hangzik

De én soha nem fogom feladni

Annyira hülye voltam, hogy hagytalak elmenni

De én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen

Én-én-én tudom, hogy még mindig te vagy az egyetlen...

Már az első mondatnál lefagytam. Niall hangja élesen hasított a szívembe. A könnyek megeredtek az arcomon.
-Harry, ezt nem teheted!-nyöszörögtem a pólójába kapaszkodva.
-Várd ki a végét, a kedvemért!-ölelt át szorosan. A kendő lekerült a szememről amint a dal véget ért. Egy pillanatig nem láttam semmit. Hazza eltűnt mellőlem. Ahogy a szemem hozzászokott a fényhez megpillantottam egy srácot. Gitár volt a kezében. Szőke haján megcsillant a lámpafény. Mellette egy, az enyéméhez hasonló, kendő hevert. Ketten voltunk egy szobában. Egymás szemébe néztünk. A szívem úgy dobogott mint akit üldöznek. Niall letette a gitárját. Az ő arcán is könnyek folytak végig.
-Én...nem tudtam...-kezdte akadozva. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Lassan felé léptem. A torkomban hatalmas gombóc volt. Niall hasonlóképp tett. Hirtelen minden megvilágosodott. Harry titkos telefonjai. A "nyaraljunk London-ban!"-terv. Mind azért volt, hogy kiszolgáltassanak ennek a helyzetnek.
-Megfenyegettek!-csapott a mondandója közepébe. Már épp le akartam ordítani a fejét, hogy mégis mit képzel magáról, de a szavak bent rekedtek.
-Hogy micsoda?-törölgettem a szememet.
-Juliett megfenyegetett, hogy elintézi, hogy kitegyenek a bandából ha én nem...Ha nem...-lesütötte a szemét. A könnyei halk koppanással hullottak a padlóra.-Megijedtem, gyorsan kellett cselekednem...-a hangja el-elcsuklott beszéd közben. Nem tudott, vagy csak nem akart a szemembe nézni.
-Azt várod, hogy ezt elhiggyem?-tört ki belőlem minden harag amiről azt hittem, már nem is létezik.-Azt várod, hogy most majd a karodba ugrok, mintha nem is történt volna semmi?! Igazad volt!-a szavaim korbácsütésként sújtottak le a fiúra. Minden élesebb szónál összerándult.-Ketté téptél és eldobtál mint egy félresikerült rajzot!-a hangom zokogásba fulladt.-Nem tudod milyen volt...-néztem rá villámló tekintettel.
-Ha...ha ez vígasztal, minden pillanatban gyűlöltem magam. Most is gyűlölöm.-horkant fel egy keserű nevetéssel.-Soha nem fogom megbocsátani, hogy ezt kellett tennem...Csak...csak annyit szeretnék kérni...csak....megpróbálhatnánk mégegyszer?-felpillantott. Arca könnyektől volt maszatos.-Most jobb leszek...-ígérte.-Csak...hagy bizonyítsam be, hogy igazat mondtam...Hogy amit...-észrevette, hogy a medált morzsolgatom az ujjaim közt.-...Me-megtartottad?-az arcára halovány remény kúszott. Nem szólaltam meg. Fogalmam sem volt mit mondjak. Annyira hinni akartam neki, hogy fájt. Ugyanakkor Harry-hez akartam bújni. A mellkasába fúrni az arcom és elfelejteni a most történteket. Még mielőtt tovább gondolkodhattam volna, közelebb léptem hozzá. A tenyerem az arcán csattant. Nem lépett hátrébb. Piros folt maradt a kezem nyomán. Nem nagyon láttam a könnyektől. Kezemet az ütés nyomára simítottam. Ujjaim a hajába szántottak. Lehúztam magamhoz a fejét. Arcom az arcához simult. Ajkam a fülénél volt.
-Ha hibázol...Végeztünk Niall...Egy esély....-suttogtam.-Előröl kell kezdened! A legelejéről!
Elhúzódtam és a szemébe néztem. Kezet nyújtott. Egy pillanatig gyanakodva méregettem.
-Niall Horan vagyok.-mutatkozott be egy félénk mosoly keretében...

VÉGE