Az új fejezet egy kis ugrás az időben, pontosabban másfél év kb xD Mint észrevehettétek a blog a végét járja... :/ Azért én örülök, hogy idáig eljutottunk együtt ♥ Nem tudom még hány rész lesz, de élvezzük ki ami még maradt :) Komizzatok :))

85. Vissza a jövőbe...

(Harry szeszöge)

Szilveszter volt mikor Taylor-ral nyilvánosságra hoztuk a kapcsolatunkat. Nagy hiba volt. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmelt köztünk és mikor elváltak útjaink,  a média élve felzabált. Ha ez nem lett volna elég, még Lexy és Niall kapcsolata is rátett egy lapáttal. Bárhogy is erőlködtem, nem tudtam túltenni magam a boldogságukon. Minden egyes nap szembetaláltam magam a ténnyel, hogy annyi lány van a világon mint hal a tengerben és pont az az egy nem akad a horgomra aki igazán kéne... Hogy a többiekkel mi történt mostanság?... Liam talált egy Sophia nevű lányt és nagyon jól elvannak. Zayn és Perrie még mindig úgy tesznek mintha ők lennének a világon a legboldogabbak, de én felismertem azt az árnyat Zayn szemében amit az enyémben is rég felfedeztem. Valaminek a hiánya...Másnak talán fel sem tűnik, de nekem szakértő szemem lett az ilyenekhez, hisz nekem is végig kellett ezt szenvednem. Christie és Louis éldegélnek mint madár a bokorban, boldogak, de rosszabbak mint egy öreg házaspár. Állandóan veszekedtek, aztán mindig egymás karjában kötöttek ki. Bosszantóan boldogok, de valahogy mégis örülök nekik...Valaki kopogott. Még mindig kibámultam az ablakon miközben megszólaltam.
-Tessék?-a szemem sarkából láttam, hogy Niall szőke tincsei bukkantak fel az ajtóban. Bármennyire is gyűlöltem a tényt, hogy Lexy az övé, mégis elmosolyodtam. Niall-t nem lehet utálni. Az ember egyszerűen csak megszereti és soha nem képes megválni tőle.
-Szia, zavarok?-lágyan elmosolyodott miközben belépett.
-Nem, nem zavarsz...-fordultam felé. Félénk mosolya sejtetni vélte, hogy akar valamit.-Mi kéne?-mosolyodtam én is el. A Szöszi lesütötte a szemét.
-Lehet, hogy nem a legjobb emberhez fordulok ezzel, de úgy érzem te segíthetsz... Szóval Lexy-ről lenne szó...-a lélegzetem elakadt a tüdőmben ahogy Niall kívánságát hallgattam. Valami végképp összetört belül és ezt már nem lehetett helyrehozni.
-...Szóval segítesz?-a srác hangja visszarántott gondolataimból.
-P-persze...-nyögtem ki nagy nehezen és kipréseltem egy mosolyt. Niall szeme felragyogott és a nyakamba ugrott.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm...-puszilt össze-vissza.
-Elég!-egy műkacaj kíséretében eltoltam magamtól.-Nyugi Szöszke!
-Majd találkozunk!-adott még egy cuppanós puszit az arcomra majd egy ötéves szinten lévő nindzsa ugrással távozott. Bezártam utána az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is lásson. Hátamat az ajtónak vetve lecsúsztam a földre amint a könnyek utat törtek maguknak. Zokogtam, újra és újra siratva azt ami soha nem volt az enyém. Elárultnak éreztem magam. Becsapottnak, megalázottnak... A szívem mélyén tudtam, hogy ez nem Niall hibája, mégis gyűlöltem őt ezért. Gyűlöltem mert nem lehettem a helyében. Én akartam lenni, aki megcsókolja Lexy-t minden reggel. Azt akartam, hogy az én nevemet őrizze úgy a szívében mint azét az Ír ficsúrét. Sírtam, ezekért, és azért amit megkaptam. Sírtam mert nem lehettem más, csak egy barát. Én akartam lenni akihez Lex mindig jöhet, ha baj van. Fontos akartam lenni. Nem a világ, nem az univerzum számára. Csak Lexy-nek...Mert Ő volt az én világom és most minden reményem elveszett. Meggyötört a tudat, hogy végkép elvesztem őt. Tenni akartam valamit még utoljára, de nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Mit mondhatnék neki? Mivel érhetném el, hogy engem jobban akarjon mint Niall-t? Semmivel! Nem tehetek semmit.-nehezek voltak a gondolatok melyek a fejemben kavarogtak. Lehunytam a szemem és fejemet ütemesen vertem az ajtólapba.
-Harry?-hallottam meg egy hangot az ajtó túloldalán.
-Jól vagyok!-kiabáltam vissza rekedt hangon.
-Beengedsz?-Christie lágyan ejtette ki a szavakat.
-Egyedül szeretnék lenni...-suttogtam ép annyira hangosan, hogy ő meghallja.
-De hát mindig egyedül vagy...-jött az értetlen válasz.
-Kérlek...-ismét közel álltam a síráshoz.
-Várj, mindjárt visszajövök! Addigra nyisd ki az ajtód kérlek...-távolodtak a léptei. Gyorsan a fürdőszobámba loholtam és megmostam az arcom. Szemeim vörösek voltak, és dagadtak. Nem tudtam elrejteni a könnyek nyomát. Csak abban bíztam, hogy a lány nem kotyogja ki senkinek ezt a kis affért. Pont akkor fordítottam el a kulcsot a zárban mikor Christie visszajött. Két bögre tea volt a kezében.
-Ez jót fog tenni.-ígérte ahogy a kezembe nyomta a forró italt. Becsukta maga után az ajtót és bezárta azt. Az ágyhoz terelt és leültünk.-Akarsz róla beszélni? Lexy az, igaz...?-levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét. Olyasfajta mozdulat volt ez ami azt mutatta, nem tetszik neki valami. Csak bólintottam miközben az ajkamhoz emeltem a bögrét. Aprót kortyoltam a teából. Nyelvemet megcsípte egy kicsit a whiskey íze.
-Sajnos ez olyan dolog ami ellen egyikünk sem tud védekezni...-húzta el a száját a lány.-Ha tudnék segíteni, hidd el, már rég megtettem volna. Két éve nézem azt a gabalyodást amiben ti hárman vagytok, de még nem jöttem rá, hogy mit lehetne tenni, hogy kibogozzuk a szálakat...
-Talán ha meghalnék...-ajánlottam. Christie tekintetével ölni lehetett volna.
-Na ezt most fejezd be Styles!-a hangja olyan mérgesen csengett, hogy nem mertem válaszolni.-Idd meg a teád és aludd ki magad te idióta! Nem alszol, nem eszel, éjszakánként úgy kóborolsz a lakásban mint holmi zombi! Ne! Ne is próbáld tagadni, nem egyszer kaptalak rajta!-korholt le amint megpróbáltam megszólalni. Igaza volt. Zombi lettem. Egy szerelmes zombi. Egy hülye, hülye zombi aki a büdös életben nem nyeri el a szerelmet. Mint az "Eleven Testek"-ben, csak én nem fogok életre kelni.
-Bocsáss meg, nem akartam gondot okozni...-lassan ejtettem ki a szavakat.
-Jajj Te!-Christie lerakta a bögréjét az éjjeliszekrényemre és átölelte a vállam.- Nem vagy teher! Mi szeretünk téged Harry!-jól estek a szavai. Homlokon puszilt.
-Bééébii!-Louis elvisította magát a folyosón.
-Kussolj már! Valaki aludna!-válaszolt egy álmos Zayn a folyosó másik oldaláról.

-Most mennem kell...-Christie felállt.-Pihend ki magad!-szól még vissza az ajtóból. Bezárkóztam és elővettem a füzetkémet amibe a gondolataimat firkantottam le. Írni kezdtem, de azt sem tudtam mit, míg be nem fejeztem..

Körbe-körbe megyünk

Míg el nem szédülünk

Tudjuk hol tartottunk

Ezelőtt

Közelebb, talán közelebb kéne keresni

Több mindent kéne felfedezni...

Csak meredtem a betűkre a lapon. Nem értettem miért pont ez a pár sor jött ki. Same Mistakes... Hát mostanában jó pár hibát elkövettem...